2013. január 29., kedd

Csak úgy

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, arra gondoltam, milyen jó lesz majd visszaolvasni évek múltán. De már most is rengeteg emléket ébresztenek bennem a régi képek, néha  meglepődök, mennyit változott a kert máris, ezalatt a röpke 10 év alatt. És bizony,  mennyit változtam én is! Már nem fontos, hogy az enyém legyen a "legszebb" kert, hogy böbő, nekem csupa olyan növényem van, ami másnak nincsen!  Legfontosabb, hogy élhető legyen a kertem, a benne élő növényeknek, állatkáknak, s persze nekünk, a családnak is.Csudajó rácsodálkozni minden apró  bimbóra, a szorgos méhecskékre, a zümmögő bogarakra, enni a fáról az édes gyümölcsöket, közben lehajolni, megsimogatni a kutya buksiját, s  tudni, hogy ezt az édent mi hoztuk létre.

Persze még mindig találok képeket, amiket meg szeretnék mutatni, vagy mert a kert egy szép részletét ábrázolják, vagy egy-egy szép növénytársítás miatt.
Ez egy skimmia japonica rubella bokor. Kora tavaszi fotó, épp virágozni készül. Ez a fajta egyáltalán nem kényes, én egyszerűen csak elültettem és kész. Jó, rögtön lett is rajta pár sárga levélke, mivel a talaját nem savanyítottam, úgyhogy utólagosan öntöttem köréje tőzeget. Következő évben már nem volt sárga. A telet jól bírja,  egyenlőre  teljes napon van, mert az árnyékoló fa és bokor  még  nem árnyékol.
Kettőt ültettem belőle, közte kis út maradt nyitva. A konyhaablakból pont idelátok, s októberben mikor  kipillantottam, az egyik skimmia helyén  egy baromi nagy gödröt láttam. SZOFI, az anyád mindenségit! Lecsaptam, ami éppen a kezemben volt, és kirohantam az udvarra. A bokor a kapunál  heverészett, viszonylag épségben, ámde teljesen szabadgyökerűen. A kutya a bokrok alatt szépen elsunnyogott, hiszen jól tudta, hogy jogosan haragszom, én meg fogtam a bokrocskát, és jobb híján visszatemettem a gödörbe, jól beiszapoltam, de igazából  nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy  megmarad. Hát, lekopogom, köszöni jól van, mondjuk nem lesz annyi virág rajta, mint a testvérén, de ez most másodlagos.





Szintén nagy  kedvenc, a palástfű. Tőosztottam belőle már jópárat,  de magról is előbukkan itt-ott. Én meg meghagyom mindenhol. Virágzáskor is csodaszép, de az az igazán megkapó látvány, amikor eső után a levelek őrzik a cseppeket, mint valami igazgyöngyöt.
 A valamikori tó partján is volt belőle ültetve, szépen el is szaporodott.




Gold reef rózsa, orbáncfű és sáslili párosítás. A képen jóval fakóbb a gold reef, majdnem egyforma aranysárgák az orbűncfűvel.

Ez utóbbival egyébként vigyázni kell. Hihetetlenül tud terjedni, évről-évre nagyobb lesz, pedig muszáj gátat szabnom neki a rózsa miatt. Igazság szerint, ha tudtam volna, hogy ilyen agresszív, akkor nem ide ültettem volna. Egyébként viszont igénytelen, szép bokor.




A kerti hortenziákat a régi tulajoktól örököltem, bár akkor még egész kicsik voltak. Hatalmasra nőttek, s bár minden évben nagyon visszavágom őket, óriási bokrok lesznek. Egyébként én rosszul  metszek, mivelhogy csak tavasszal vágom le őket, szeretem az elszáradt virágokat rajtuk hagyni télen. Ettől függetlenül  minden évben bőségesen virágoznak. A talaj nem igazán savanyú, látszik a rózsaszín virágokon, de hogy őszinte legyek,  nekem így jobban tetszenek, mint kéken. A szomszéd házának északi oldalához vannak ültetve, úgyhogy napot  reggel  és este kapnak, s különösebb öntözés nélkül kibírták a tavalyi aszályos nyarat.
Úgyhogy, szeretlek hortenzia!!





Olyan jó látni ezeket a képeimet, így téltájt, amikor elég csupaszak az ágyások, finoman szólva. Szabályosan megdöbbentett, amikor megláttam  ezt a képet, hogy tényleg, nyugi, ilyen lesz, csak jönni kell a nyárnak.
Lehet, hogy nem tavalyi felvétel, mert szép smaragd a fű.

Apropó, fű, vagyis fűnyírás. Amikor ideköltöztünk, s még csak az első udvarrész volt kert, mindenki füvet akart nyírni. Mármint mindhárman, mert akkor Ida lányom még nem született meg. Egymás kezéből kapkodtuk a fűnyírót. Hát, igen,  de szép is volt! Csakhogy elmúlt. Bizony, főleg, ahogy a kertünk nőttön-nőtt, s vele  együtt főleg a nyírandó terület, már senki sem akart füvet nyírni. De nem véletlenül vagyok én olyan szigorú, amilyen! Akar, nem akar, meg kell csinálni. Végülis úgy egyeztünk, hogy az első udvarban hetente nyírni kell, mégis az látszik a legjobban. A középső rész ráér 2-3 hetente, a hátsó pedig 3-4 hetente. Egyébként nem kell sírni, a két fiúnak megy ez, mint a karikacsapás.
 Legföljebb azon izgulok, hogy minden növényem túlélje. Bár most már egyre ritkábban vágnak le valamit, azt is főleg akkor, ha fűkasza van a kezükben. Akkor inkább megyek, és mutogatok, mert nem képesek megkülönböztetni a csalánt a kis fenyőtől.

Drága férjem tud olyan elbambultan fűnyírót tologatni, hogy az észvesztő. Én közben teszek-veszek, nézelődök, vagy éppen öntözök, tökmindegy, egyik alkalommal látom ám, hogy nincs meg a kb. 60 centis fagyalbokor, ami a  kinti kertbe lett ültetve. De hát az előbb még ott volt, most meg huss, eltűnt. Odarohanok, hátha a szememmel van baj, de közelről sem látom, lehajolok a bokor helyéhez, s igen, ott van a kis csonk, amit meghagyott a fűnyíró. Szívem, nem döccent  nagyot, miközben áttoltad rajta? 
Ő, Ő aztán nem, ki van zárva, az biztos már előtte le volt törve, blablablabla...
Tudom, karót kell tűzni  melléjük, de hát 60 centis volt, látni lehetett.!

Törpe vérborbolya kaméleonvirággal átfűzve. A kaméleonvirág is gyönyörűen terjeszkedik, plusz kicsit rapszodikus módon hol itt bukkan elő, hol ott. Én ezt sem bánom, nagyon szép tud lenni. A csüngő inverz luc sötétzöld tűlevelei között is gyönyörűen mutat. Napos helyen annyiban szebb, hogy piros szín is van a levélben, árnyékban sárga-zöld tarka csak.  Télire visszahúzódik teljesen, aztán tavasszal szépen kihajt, sőt, még fehér virága is van.


 Szamóca és borostyán páros, a  természet alkotása. Hátul, az akácosban gyönyörűen terjeszkedik a borostyán, gondolom, madarak ültették, egyre sűrűbben beszövi a talajt. S tavasszal szépen kihajt a szamóca is, az is egyre nagyobb területet hódít meg, gyönyörűen virágzik, s én minden évben elhiszem, hogy csuda sok szamócát fogok enni, de sajnos vagy megelőz valamilyen állatka, vagy nem tudom hova tűnnek róla a gyümölcsök.




Ez itt az akácos, ez zárja le az udvart, de nem teljes szélességében, csak kb. 1/3-ában. Mellé douglas fenyőket ültettem, az akácost viszont ritkítani kell, mert nagyon sűrűn állnak a fák. A szebbek megmaradnak, s néhány ki lesz vágva közülük.
Aljnövényzetként megtelepedett a bodza , természetesen,  a csíkos kecskerágó, és a kökény.





Ó, hát ez milyen növény lehet? Ja, tudom már! Ő a kertem legszebb virága, Ida lányom.
Fején a "bunkósisak" (imádnivaló gyerekszáj), úgyhogy leginkább egy kis űrhajóshoz hasonlít.

Egy időre elköszönök, mert tanulásra adom a fejem. Ugyan nem önként és dalolva, csak muszájból, mivel lejárt a fuv. engedélyünk, s már nem hosszabbítják  meg csak úgy, irány a tanfolyam, potom 150 ezerért, vizsgástul, hogy tudjunk dolgozni. Úgyhogy kívánok magamnak  egy kalappal, vizsga után jövök, addig is mindenkinek jó tavaszvárást, kellemes tervezgetést kívánok.


Csak úgy

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, arra gondoltam, milyen jó lesz majd visszaolvasni évek múltán. De már most is rengeteg emléket ébresztenek bennem a régi képek, néha  meglepődök, mennyit változott a kert máris, ezalatt a röpke 10 év alatt. És bizony,  mennyit változtam én is! Már nem fontos, hogy az enyém legyen a "legszebb" kert, hogy böbő, nekem csupa olyan növényem van, ami másnak nincsen!  Legfontosabb, hogy élhető legyen a kertem, a benne élő növényeknek, állatkáknak, s persze nekünk, a családnak is.Csudajó rácsodálkozni minden apró  bimbóra, a szorgos méhecskékre, a zümmögő bogarakra, enni a fáról az édes gyümölcsöket, közben lehajolni, megsimogatni a kutya buksiját, s  tudni, hogy ezt az édent mi hoztuk létre.

Persze még mindig találok képeket, amiket meg szeretnék mutatni, vagy mert a kert egy szép részletét ábrázolják, vagy egy-egy szép növénytársítás miatt.
Ez egy skimmia japonica rubella bokor. Kora tavaszi fotó, épp virágozni készül. Ez a fajta egyáltalán nem kényes, én egyszerűen csak elültettem és kész. Jó, rögtön lett is rajta pár sárga levélke, mivel a talaját nem savanyítottam, úgyhogy utólagosan öntöttem köréje tőzeget. Következő évben már nem volt sárga. A telet jól bírja,  egyenlőre  teljes napon van, mert az árnyékoló fa és bokor  még  nem árnyékol.
Kettőt ültettem belőle, közte kis út maradt nyitva. A konyhaablakból pont idelátok, s októberben mikor  kipillantottam, az egyik skimmia helyén  egy baromi nagy gödröt láttam. SZOFI, az anyád mindenségit! Lecsaptam, ami éppen a kezemben volt, és kirohantam az udvarra. A bokor a kapunál  heverészett, viszonylag épségben, ámde teljesen szabadgyökerűen. A kutya a bokrok alatt szépen elsunnyogott, hiszen jól tudta, hogy jogosan haragszom, én meg fogtam a bokrocskát, és jobb híján visszatemettem a gödörbe, jól beiszapoltam, de igazából  nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy  megmarad. Hát, lekopogom, köszöni jól van, mondjuk nem lesz annyi virág rajta, mint a testvérén, de ez most másodlagos.





Szintén nagy  kedvenc, a palástfű. Tőosztottam belőle már jópárat,  de magról is előbukkan itt-ott. Én meg meghagyom mindenhol. Virágzáskor is csodaszép, de az az igazán megkapó látvány, amikor eső után a levelek őrzik a cseppeket, mint valami igazgyöngyöt.
 A valamikori tó partján is volt belőle ültetve, szépen el is szaporodott.




Gold reef rózsa, orbáncfű és sáslili párosítás. A képen jóval fakóbb a gold reef, majdnem egyforma aranysárgák az orbűncfűvel.

Ez utóbbival egyébként vigyázni kell. Hihetetlenül tud terjedni, évről-évre nagyobb lesz, pedig muszáj gátat szabnom neki a rózsa miatt. Igazság szerint, ha tudtam volna, hogy ilyen agresszív, akkor nem ide ültettem volna. Egyébként viszont igénytelen, szép bokor.




A kerti hortenziákat a régi tulajoktól örököltem, bár akkor még egész kicsik voltak. Hatalmasra nőttek, s bár minden évben nagyon visszavágom őket, óriási bokrok lesznek. Egyébként én rosszul  metszek, mivelhogy csak tavasszal vágom le őket, szeretem az elszáradt virágokat rajtuk hagyni télen. Ettől függetlenül  minden évben bőségesen virágoznak. A talaj nem igazán savanyú, látszik a rózsaszín virágokon, de hogy őszinte legyek,  nekem így jobban tetszenek, mint kéken. A szomszéd házának északi oldalához vannak ültetve, úgyhogy napot  reggel  és este kapnak, s különösebb öntözés nélkül kibírták a tavalyi aszályos nyarat.
Úgyhogy, szeretlek hortenzia!!





Olyan jó látni ezeket a képeimet, így téltájt, amikor elég csupaszak az ágyások, finoman szólva. Szabályosan megdöbbentett, amikor megláttam  ezt a képet, hogy tényleg, nyugi, ilyen lesz, csak jönni kell a nyárnak.
Lehet, hogy nem tavalyi felvétel, mert szép smaragd a fű.

Apropó, fű, vagyis fűnyírás. Amikor ideköltöztünk, s még csak az első udvarrész volt kert, mindenki füvet akart nyírni. Mármint mindhárman, mert akkor Ida lányom még nem született meg. Egymás kezéből kapkodtuk a fűnyírót. Hát, igen,  de szép is volt! Csakhogy elmúlt. Bizony, főleg, ahogy a kertünk nőttön-nőtt, s vele  együtt főleg a nyírandó terület, már senki sem akart füvet nyírni. De nem véletlenül vagyok én olyan szigorú, amilyen! Akar, nem akar, meg kell csinálni. Végülis úgy egyeztünk, hogy az első udvarban hetente nyírni kell, mégis az látszik a legjobban. A középső rész ráér 2-3 hetente, a hátsó pedig 3-4 hetente. Egyébként nem kell sírni, a két fiúnak megy ez, mint a karikacsapás.
 Legföljebb azon izgulok, hogy minden növényem túlélje. Bár most már egyre ritkábban vágnak le valamit, azt is főleg akkor, ha fűkasza van a kezükben. Akkor inkább megyek, és mutogatok, mert nem képesek megkülönböztetni a csalánt a kis fenyőtől.

Drága férjem tud olyan elbambultan fűnyírót tologatni, hogy az észvesztő. Én közben teszek-veszek, nézelődök, vagy éppen öntözök, tökmindegy, egyik alkalommal látom ám, hogy nincs meg a kb. 60 centis fagyalbokor, ami a  kinti kertbe lett ültetve. De hát az előbb még ott volt, most meg huss, eltűnt. Odarohanok, hátha a szememmel van baj, de közelről sem látom, lehajolok a bokor helyéhez, s igen, ott van a kis csonk, amit meghagyott a fűnyíró. Szívem, nem döccent  nagyot, miközben áttoltad rajta? 
Ő, Ő aztán nem, ki van zárva, az biztos már előtte le volt törve, blablablabla...
Tudom, karót kell tűzni  melléjük, de hát 60 centis volt, látni lehetett.!

Törpe vérborbolya kaméleonvirággal átfűzve. A kaméleonvirág is gyönyörűen terjeszkedik, plusz kicsit rapszodikus módon hol itt bukkan elő, hol ott. Én ezt sem bánom, nagyon szép tud lenni. A csüngő inverz luc sötétzöld tűlevelei között is gyönyörűen mutat. Napos helyen annyiban szebb, hogy piros szín is van a levélben, árnyékban sárga-zöld tarka csak.  Télire visszahúzódik teljesen, aztán tavasszal szépen kihajt, sőt, még fehér virága is van.


 Szamóca és borostyán páros, a  természet alkotása. Hátul, az akácosban gyönyörűen terjeszkedik a borostyán, gondolom, madarak ültették, egyre sűrűbben beszövi a talajt. S tavasszal szépen kihajt a szamóca is, az is egyre nagyobb területet hódít meg, gyönyörűen virágzik, s én minden évben elhiszem, hogy csuda sok szamócát fogok enni, de sajnos vagy megelőz valamilyen állatka, vagy nem tudom hova tűnnek róla a gyümölcsök.




Ez itt az akácos, ez zárja le az udvart, de nem teljes szélességében, csak kb. 1/3-ában. Mellé douglas fenyőket ültettem, az akácost viszont ritkítani kell, mert nagyon sűrűn állnak a fák. A szebbek megmaradnak, s néhány ki lesz vágva közülük.
Aljnövényzetként megtelepedett a bodza , természetesen,  a csíkos kecskerágó, és a kökény.





Ó, hát ez milyen növény lehet? Ja, tudom már! Ő a kertem legszebb virága, Ida lányom.
Fején a "bunkósisak" (imádnivaló gyerekszáj), úgyhogy leginkább egy kis űrhajóshoz hasonlít.

Egy időre elköszönök, mert tanulásra adom a fejem. Ugyan nem önként és dalolva, csak muszájból, mivel lejárt a fuv. engedélyünk, s már nem hosszabbítják  meg csak úgy, irány a tanfolyam, potom 150 ezerért, vizsgástul, hogy tudjunk dolgozni. Úgyhogy kívánok magamnak  egy kalappal, vizsga után jövök, addig is mindenkinek jó tavaszvárást, kellemes tervezgetést kívánok.


2013. január 25., péntek

Szép az álmodozás..

Tisztára olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Mi-kor lesz már ta-vasz?! Úgy tízpercenként meg tudnám kérdezni. Ja, csak szólok, 5 hét múlva március 01. De szép. Viszont addig is ki kell bírni valahogy.

Nem mintha nem lenne tennivaló egyébként, elvégre még egy hétvégén sem pihentem, hiába nincs a kert, ruhák be a mosógépbe, főzés, takarítás, ruha kitereget, következő adag betölt, mosogatás, sütés, mosogatás, játék a gyerekkel, ruha kitereget, vacsi, mosogatás, fölmosás, fürdés, mese, ájulás.

De annyira hiányzik, hogy kint lehessen dolgozni a kertben, néha szinte fáj. Viszont elhatároztam, hogy nagyon kis rendes leszek, megtervezem hogy hova mi kell még, februárban már magokat ültetek, ha az idő olyan lesz, akkor gazolni is lehet.

Rengeteg dolog van, amit meg kell csinálni, igazából már régen meg kellett volna némelyiket, csak hol idő nem volt rá, hol pénz, hol meg csak a kedv hiányzott. Mármint nem az enyém, hanem a fiúké. Na de az idén!

Először is, az útról teljesen eltűnt a zúzalék kő, tisztára belenyomódott a talajba, úgyhogy elég sáros az udvar. A fagy miatt nagyon mozog a talaj, a teherautó meg szép nagy csapát vágott. Ezért elsőként is kell bazalt zúzalékot venni, már utána is jártam, hol kapható, szerencsére nem messze tőlünk, és szépen meg kell csinálnunk az utat. Ehhez még a tavaszt sem kell megvárni.



Nem találtam másik képet,  itt azért látszik az út, középen a szépen kiégett fűvel. Eredetileg az egész szélessége be volt önte a bazalt zúzalékkal, de középen mindig kigazosodott. Az első pár évben kihúzkodtam őket (a vegyszert utálom), aztán egyik évben elmaradt, a férjem meg elkezdte nyírni. Nem is mutatott rosszul, középen a szép zöld fű (nem minden év olyan aszályos szerencsére, mint a tavalyi), kétoldalt pedig a szürke köves út. Mondjuk fűnyíráskor mindig fedezékbe vonultunk, biztos ami biztos, ki szeretne kokit egy kavicstól?

Azt kell mondjam, hogy nagyon jól bevált a zúzalék, hiszen 12 éve lett leterítve, utána pár hónap múlva kellett ráhozni, és azóta azért bírta. Jó, 2-3 éve már lehetett volna csinálni, mert azóta már nem tökéletes, de akkor is. Miért nem térkő? Amikor mindenkinek mindenhol térkő? Azért, mert a teherautó alá nemtom hány centi vastagon alá kellene betonozni, aztán rá a térkő, annak idején kiszámoltam, horribilis összeg. Hát mennyi növényt lehet azért a pénzért kapni?! Viccen kívül, pazarlásnak tartom, szerencsére a férjem sem gondolta másként, én szeretem a kavics csikorgását, olyan otthonos.

Mint említettem már, elkövettem pár hibát a kertészkedés közben, egyik ilyen a bontott téglák elajándékozása volt. Bizony!  Szégyenlem is az akkori gondolkodásomat, de változtatni már ezen sajna nem lehet. Ami kevés megmaradt, elhasználtam szegélynek, két igen kicsi járdára is futotta belőle.
Viszont kitaláltam, hogy az ágyásokba többfelé is hasznos lenne, jól mutatna járdácska, úgyhogy most vadászom a bontott téglákat.

Mivel a kert váza, mondhatni készen van, több fa már nem kerül a kertbe, néhány bokor azért még igen.
Viszont évelőkből szegényesen állok, biztosan kell vásárolnom is, meg magról nevelni.
Én kis naív pár éve, amikor a hátsó részt teljesen birtokba vettem, úgy gondoltam, hogy oda csak fák és nagy bokrok mennek, és a kialakított batár nagy ágyások is így lesznek megoldva. Micsoda hülyeség! Egyrészt nem is mutat olyan jól, másrészt vagy elnézem a gazokat, vagy egész nyáron kapálhatok.

Persze van jópár évelőm az első udvarban, amit lehet szaporítani, úgyhogy azokat is bevetem. Ott van például a levendula. Az első években a levágott virágokból vagy csokrot készítettem, vagy a rózsák köré terítettem mulcsnak. Két év múlva meglepetten nézegettem, mik bújtak ki a földből. Az előkert is tele lett levendulával, de az egyik legszebb levendulabokrom ez:




Egy csokrot fölakasztottam a féltető gerendájára, hadd illatozzon. A bokor ott él, abban a szűk kis vágatban, még soha nem locsoltam, földje annyi van, amennyit a szél bevitt oda, na meg söpréskor odakerül.
Ez a kép talán a második évében készült, de azóta is él, ugyan már nincs ilyen szép, mert a kutyák szeretnek ráülni, viszont ékes bizonyítéka annak, hogy a levendula a sovány, tápanyagban szegény talajt kedveli.




Nemcsak a levendula-rózsa, de a levendula-liliom páros sem rossz, ugye? Egyébként nagyon szépek tudnak lenni a növénytársítások, akkor is, ha spontán jönnek létre.

Szóval, mivel levendulám aztán van, dögivel, a magját elvetem, a pici levendulákat pedig kint is elültetem, ott is van száraz, napos rész (jószerint egyenlőre csak az van).

Egy másik kedvenc, ami ugyan nem napos helyre, hanem inkább bokrok árnyékába fog menni, az a hunyor.
Szerencsére nagyon sok hunyorgyerek van minden évben egy-egy nagyobb bokor alatt, eddig legtöbbet elosztogattam, most majd szépen átültetem őket. Végül is van hova.



Olyan gyönyörűek, és vágott virágnak is szépek, habár én nem szedek virágot a vázába, de a temető az kivétel.

A rossz helyre ültetett erdei tündérfürt átültetésekor remélem sikerül több kicsi tündérfürtöt csinálni, de ez akkor fog kiderülni.
A pünkösdi rózsát viszont biztosan lehet tőosztani, úgyhogy abból is lehet majd hátraültetni.

Pár hete elkezdtem a neten rózsafuttatókat nézni, úgy szeretnék egy szép rózsakaput. Már azt is kitaláltam, hogy New Dawn rózsát ültetek mellé, milyen szép lesz, ha befutja, mi meg majd mászkálunk alatta az Idussal. (Mellesleg jó magasat kell csinálni, mert a "pici" fiam 194 cm).
Aztán eszembe jutott, hogy miért is kellene nekem csomó pénzt kiadnom bármire is, amikor hátul az akácost úgyis meg kell ritkítani? Vannak köztük szép emberes példányok, azokat fel lehet használni rózsakapunak, sőt még hintát is lehet csinálni a kislánynak. Az akác kivágását valamikor januárban, fagyosabb hétvégén meg kellene ejteni, a többi munka már jó időben fog történni.

Ezek közül jónéhány férfit kíván, de a fiúk azt mondták, hogy na igen, ez már szeretik, nem ám a vizet hordani! (Pedig milyen szép vállakat tud az csinálni, ha naponta 25-ot kell fordulni két 20 literes vödörrel egy akkora kertben, mint a mienk!)

Egyébként a tavon is elgondolkodtam. Merthogy milyen szép volt, mielőtt a tudjukkik miatt meg nem utáltam. Persze most nem az első udvarba kerülne, hanem ki, hátra. Ezt még nem említettem a fiúknak, biztos totál kiakadnak rajta, hogy egyszer már kiásattam egy szép nagy gödröt, aztán betemettettem, most meg újra....? Szeretik, ha tudom hogy mit is akarok.

Ugyanakkor egy ekkora udvarba szinte kívánkozik egy tó. Tavacska, szépen hullámzó vízzel, gyönyörű tavirózsákkal, brekegő békákkal. Legfeljebb nemcsak követ használok a szegély eltüntetésénél, hanem vastagon körberakom patkányméreggel is.


Szép az álmodozás..

Tisztára olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Mi-kor lesz már ta-vasz?! Úgy tízpercenként meg tudnám kérdezni. Ja, csak szólok, 5 hét múlva március 01. De szép. Viszont addig is ki kell bírni valahogy.

Nem mintha nem lenne tennivaló egyébként, elvégre még egy hétvégén sem pihentem, hiába nincs a kert, ruhák be a mosógépbe, főzés, takarítás, ruha kitereget, következő adag betölt, mosogatás, sütés, mosogatás, játék a gyerekkel, ruha kitereget, vacsi, mosogatás, fölmosás, fürdés, mese, ájulás.

De annyira hiányzik, hogy kint lehessen dolgozni a kertben, néha szinte fáj. Viszont elhatároztam, hogy nagyon kis rendes leszek, megtervezem hogy hova mi kell még, februárban már magokat ültetek, ha az idő olyan lesz, akkor gazolni is lehet.

Rengeteg dolog van, amit meg kell csinálni, igazából már régen meg kellett volna némelyiket, csak hol idő nem volt rá, hol pénz, hol meg csak a kedv hiányzott. Mármint nem az enyém, hanem a fiúké. Na de az idén!

Először is, az útról teljesen eltűnt a zúzalék kő, tisztára belenyomódott a talajba, úgyhogy elég sáros az udvar. A fagy miatt nagyon mozog a talaj, a teherautó meg szép nagy csapát vágott. Ezért elsőként is kell bazalt zúzalékot venni, már utána is jártam, hol kapható, szerencsére nem messze tőlünk, és szépen meg kell csinálnunk az utat. Ehhez még a tavaszt sem kell megvárni.



Nem találtam másik képet,  itt azért látszik az út, középen a szépen kiégett fűvel. Eredetileg az egész szélessége be volt önte a bazalt zúzalékkal, de középen mindig kigazosodott. Az első pár évben kihúzkodtam őket (a vegyszert utálom), aztán egyik évben elmaradt, a férjem meg elkezdte nyírni. Nem is mutatott rosszul, középen a szép zöld fű (nem minden év olyan aszályos szerencsére, mint a tavalyi), kétoldalt pedig a szürke köves út. Mondjuk fűnyíráskor mindig fedezékbe vonultunk, biztos ami biztos, ki szeretne kokit egy kavicstól?

Azt kell mondjam, hogy nagyon jól bevált a zúzalék, hiszen 12 éve lett leterítve, utána pár hónap múlva kellett ráhozni, és azóta azért bírta. Jó, 2-3 éve már lehetett volna csinálni, mert azóta már nem tökéletes, de akkor is. Miért nem térkő? Amikor mindenkinek mindenhol térkő? Azért, mert a teherautó alá nemtom hány centi vastagon alá kellene betonozni, aztán rá a térkő, annak idején kiszámoltam, horribilis összeg. Hát mennyi növényt lehet azért a pénzért kapni?! Viccen kívül, pazarlásnak tartom, szerencsére a férjem sem gondolta másként, én szeretem a kavics csikorgását, olyan otthonos.

Mint említettem már, elkövettem pár hibát a kertészkedés közben, egyik ilyen a bontott téglák elajándékozása volt. Bizony!  Szégyenlem is az akkori gondolkodásomat, de változtatni már ezen sajna nem lehet. Ami kevés megmaradt, elhasználtam szegélynek, két igen kicsi járdára is futotta belőle.
Viszont kitaláltam, hogy az ágyásokba többfelé is hasznos lenne, jól mutatna járdácska, úgyhogy most vadászom a bontott téglákat.

Mivel a kert váza, mondhatni készen van, több fa már nem kerül a kertbe, néhány bokor azért még igen.
Viszont évelőkből szegényesen állok, biztosan kell vásárolnom is, meg magról nevelni.
Én kis naív pár éve, amikor a hátsó részt teljesen birtokba vettem, úgy gondoltam, hogy oda csak fák és nagy bokrok mennek, és a kialakított batár nagy ágyások is így lesznek megoldva. Micsoda hülyeség! Egyrészt nem is mutat olyan jól, másrészt vagy elnézem a gazokat, vagy egész nyáron kapálhatok.

Persze van jópár évelőm az első udvarban, amit lehet szaporítani, úgyhogy azokat is bevetem. Ott van például a levendula. Az első években a levágott virágokból vagy csokrot készítettem, vagy a rózsák köré terítettem mulcsnak. Két év múlva meglepetten nézegettem, mik bújtak ki a földből. Az előkert is tele lett levendulával, de az egyik legszebb levendulabokrom ez:




Egy csokrot fölakasztottam a féltető gerendájára, hadd illatozzon. A bokor ott él, abban a szűk kis vágatban, még soha nem locsoltam, földje annyi van, amennyit a szél bevitt oda, na meg söpréskor odakerül.
Ez a kép talán a második évében készült, de azóta is él, ugyan már nincs ilyen szép, mert a kutyák szeretnek ráülni, viszont ékes bizonyítéka annak, hogy a levendula a sovány, tápanyagban szegény talajt kedveli.




Nemcsak a levendula-rózsa, de a levendula-liliom páros sem rossz, ugye? Egyébként nagyon szépek tudnak lenni a növénytársítások, akkor is, ha spontán jönnek létre.

Szóval, mivel levendulám aztán van, dögivel, a magját elvetem, a pici levendulákat pedig kint is elültetem, ott is van száraz, napos rész (jószerint egyenlőre csak az van).

Egy másik kedvenc, ami ugyan nem napos helyre, hanem inkább bokrok árnyékába fog menni, az a hunyor.
Szerencsére nagyon sok hunyorgyerek van minden évben egy-egy nagyobb bokor alatt, eddig legtöbbet elosztogattam, most majd szépen átültetem őket. Végül is van hova.



Olyan gyönyörűek, és vágott virágnak is szépek, habár én nem szedek virágot a vázába, de a temető az kivétel.

A rossz helyre ültetett erdei tündérfürt átültetésekor remélem sikerül több kicsi tündérfürtöt csinálni, de ez akkor fog kiderülni.
A pünkösdi rózsát viszont biztosan lehet tőosztani, úgyhogy abból is lehet majd hátraültetni.

Pár hete elkezdtem a neten rózsafuttatókat nézni, úgy szeretnék egy szép rózsakaput. Már azt is kitaláltam, hogy New Dawn rózsát ültetek mellé, milyen szép lesz, ha befutja, mi meg majd mászkálunk alatta az Idussal. (Mellesleg jó magasat kell csinálni, mert a "pici" fiam 194 cm).
Aztán eszembe jutott, hogy miért is kellene nekem csomó pénzt kiadnom bármire is, amikor hátul az akácost úgyis meg kell ritkítani? Vannak köztük szép emberes példányok, azokat fel lehet használni rózsakapunak, sőt még hintát is lehet csinálni a kislánynak. Az akác kivágását valamikor januárban, fagyosabb hétvégén meg kellene ejteni, a többi munka már jó időben fog történni.

Ezek közül jónéhány férfit kíván, de a fiúk azt mondták, hogy na igen, ez már szeretik, nem ám a vizet hordani! (Pedig milyen szép vállakat tud az csinálni, ha naponta 25-ot kell fordulni két 20 literes vödörrel egy akkora kertben, mint a mienk!)

Egyébként a tavon is elgondolkodtam. Merthogy milyen szép volt, mielőtt a tudjukkik miatt meg nem utáltam. Persze most nem az első udvarba kerülne, hanem ki, hátra. Ezt még nem említettem a fiúknak, biztos totál kiakadnak rajta, hogy egyszer már kiásattam egy szép nagy gödröt, aztán betemettettem, most meg újra....? Szeretik, ha tudom hogy mit is akarok.

Ugyanakkor egy ekkora udvarba szinte kívánkozik egy tó. Tavacska, szépen hullámzó vízzel, gyönyörű tavirózsákkal, brekegő békákkal. Legfeljebb nemcsak követ használok a szegély eltüntetésénél, hanem vastagon körberakom patkányméreggel is.


2013. január 21., hétfő

Behavazva

Pénteken nagyon megijesztett az időjós, - 17 fokot mondott a környékünkre.(Ezt már megint  kivel beszélték meg?!)  Úgyhogy mikor hazaértem a munkából, délután öt körül, a fiúk nekiálltak havat lapátolni, pici lány építgetett, én meg kupacoltam fel a kényes növényeimet. Az örökzöld magnóliáról sikerült is lesodornom néhány levelet. Hátrabandukoltam a kertbe, és a 30 centis picea smithianat eltüntettem szem elöl. A hófuvás miatt néhol térdig el-eltűntem, elég viccesen festhettem. Egész beleizzadtam, mire végeztem, és újra visszacammogtam az enyéimhez. Addigra felszabadultak a hólapátok, így azt is segítségül hívtam, és dobáltam az örökzöldekhez, főleg a ciprusokhoz.

Szombat reggelre kiderült, hogy hála a magasságosnak,  igen messze voltunk attól a - 17-től, de változatlanul ennyit mondott következő reggelre. Szombaton gyönyörű, verőfényes nap volt, -2 - 3 fokkal, úgyhogy miután megetettem a családot, ha ez most nem kert blog lenne, el is mesélném, milyen isteni fánkot sütöttem,  (és utána elmosogattam), fogtam a fényképezőt, és sétára indultam. Naná, hogy a gép nem volt feltöltve (mármint az elem), úgyhogy messze nem tudtam mindent lefényképezni, amit szerettem volna.





Az egyik hamisciprus, kicsit hozzábújva fényképeztem. Biztos nagyon örülnek a csapadéknak!

A hónak nemcsak a növények meg a gyerekek örülnek, hanem Szofi kutya is. Olyan édesen kiterült (ez sokkal jobban tetszik, mint amikor felborítja  a kukát, és a szemétkupac tetején morog, nehogy Lara kutya odamenjen).

Ezek a hamisciprusok a szomszéd házának északi falához vannak ültetve, úgyhogy napot nem túl sokat kapnak, de azt kell mondanom, csodásan fejlődnek. Nem sövénynek vannak ültetve, van köztük 3 hortenzia, és 1 boglárkacserje is, ez utóbbi igen elszemtelenedett már. A hó súlyától teljesen a földre borult, itt már  kezd visszaegyenesedni.






Az imbricata pendula h.ciprus lenge függönyén keresztül a havas "sziklakert".





Kikeleti bangita, ki sem látszik a hóból, és  telis-teli van bimbóval, csak a megfelelő időre vár, hogy kinyílhasson. Az egyik olyan bokor, amit csalódás nélkül lehet ültetni.

Lehet, hogy mégis elmondom azt a fánkot. Szóval, valamikor régen anyukámtól tanultam fánkot sütni, de a kelesztést kelesztő tálban csináltam. Aztán a költözésnél elkutyultam a tetejét valahová, és onnantól fogva soha nem sikerült sem a fánk, sem a lángos. Hétvégén viszont eszembe jutott, hogy a kenyérsütő gépnek van kelesztő programja, ugyan miért ne próbálnám meg azzal? Úgyhogy recept szerint mindent beledobáltam a gépbe, szokás szerint kimentem sétálni, kb. 1 óra múlva bementem, és akkor döbbentem rá, hogy elfelejtettem elindítani a gépet. Behúztam fülem-farkam, és marhára serénykedni kezdtem a konyhában, mivel maga a program 10 perc híján két órás. De szerencsére miután összekeverte a hozzávalókat, elég hamar úgy megkelt, hogy majd kifutott a gépből, én meg szépen lekapcsoltam, és nekiálltam kiszaggatni a fánkokat. Olyan gyönyörű szalagos, belül hólyagos, könnyű, csodás fánkok lettek, hogy rögvest megbocsátották a késői ebédet, s újfent biztosítottak róla, hogy nálam jobb szakácsnőt még nem hordott hátán a föld.




A kikeleti bangita virága közelről, kis csipkesapkával.




Egy másik téli szépség, mahónia media akármi, bocs, de nem tudom pontosan a nevét. Kb. két méter magas már, 30 centis virágfürtöket hoz eszméletlen finom citromos illattal. Egészen elképesztő, és az egész bokor telis-tele van vele. Jellemzően nagyon bökős levelei vannak, erre figyelni kell.




Ez a kép egy kicsit jobban mutatja a méretét, egészen elterebélyesedett, úgyhogy tavasszal sajnos a metszőollóhoz kell nyúlni. Frizuraigazítás lesz!





Ha nem trappoltam volna végig előző este, akkor lenne igazán fenséges, de azért így is szép, ez az első udvarrész.





Egyik kedvenc valódi ciprusom (a háromból). Jól van van, pár évvel ezelőtt nem is gondoltam rá, hogy valódi ciprust ültetek a kertbe, és ha nem találtam volna rá az Arizonica kertészetre, akkor valószínűleg ma is így gondolnám. Sajnos a kertészet azóta megszűnt, az én ciprusaim viszont gyönyörűen fejlődnek.





Barátcserje, elszáradt magocskákkal. Elég rapszodikusan fényképeztem, mert nem mindenhol engedett az a dög. Mármint a fényképezőgép.





Varázsmogyoró ágacskái, ott vannak a bimbók!




Ez már a középső udvarrész, Lara kutya csörtet utánam. Arany bogaram, az apró lábacskáival nagyon okosan az énáltalam vágott csapában közlekedett.

A hó ápol és eltakar, de jó, nincs egy szál gaz sem az ágyásaimban!!





Kb. az udvar közepén lehetek, Szofi kutya mindig előttem jár, szimatol, megy udvaroltatni magának a szomszéd édes tacskójával, aztán jön újra vissza.





Hát ez a szép havas táj vasárnap már olvadásnak indult, hétfőre alig-alig maradt belőle, sár van, latyak, minden csöpög, nem ez a kedvenc időjárásom, de hát ez van.

Egyenlőre ennyi, most futok, mert lángost kell sütnöm!






Behavazva

Pénteken nagyon megijesztett az időjós, - 17 fokot mondott a környékünkre.(Ezt már megint  kivel beszélték meg?!)  Úgyhogy mikor hazaértem a munkából, délután öt körül, a fiúk nekiálltak havat lapátolni, pici lány építgetett, én meg kupacoltam fel a kényes növényeimet. Az örökzöld magnóliáról sikerült is lesodornom néhány levelet. Hátrabandukoltam a kertbe, és a 30 centis picea smithianat eltüntettem szem elöl. A hófuvás miatt néhol térdig el-eltűntem, elég viccesen festhettem. Egész beleizzadtam, mire végeztem, és újra visszacammogtam az enyéimhez. Addigra felszabadultak a hólapátok, így azt is segítségül hívtam, és dobáltam az örökzöldekhez, főleg a ciprusokhoz.

Szombat reggelre kiderült, hogy hála a magasságosnak,  igen messze voltunk attól a - 17-től, de változatlanul ennyit mondott következő reggelre. Szombaton gyönyörű, verőfényes nap volt, -2 - 3 fokkal, úgyhogy miután megetettem a családot, ha ez most nem kert blog lenne, el is mesélném, milyen isteni fánkot sütöttem,  (és utána elmosogattam), fogtam a fényképezőt, és sétára indultam. Naná, hogy a gép nem volt feltöltve (mármint az elem), úgyhogy messze nem tudtam mindent lefényképezni, amit szerettem volna.





Az egyik hamisciprus, kicsit hozzábújva fényképeztem. Biztos nagyon örülnek a csapadéknak!

A hónak nemcsak a növények meg a gyerekek örülnek, hanem Szofi kutya is. Olyan édesen kiterült (ez sokkal jobban tetszik, mint amikor felborítja  a kukát, és a szemétkupac tetején morog, nehogy Lara kutya odamenjen).

Ezek a hamisciprusok a szomszéd házának északi falához vannak ültetve, úgyhogy napot nem túl sokat kapnak, de azt kell mondanom, csodásan fejlődnek. Nem sövénynek vannak ültetve, van köztük 3 hortenzia, és 1 boglárkacserje is, ez utóbbi igen elszemtelenedett már. A hó súlyától teljesen a földre borult, itt már  kezd visszaegyenesedni.






Az imbricata pendula h.ciprus lenge függönyén keresztül a havas "sziklakert".





Kikeleti bangita, ki sem látszik a hóból, és  telis-teli van bimbóval, csak a megfelelő időre vár, hogy kinyílhasson. Az egyik olyan bokor, amit csalódás nélkül lehet ültetni.

Lehet, hogy mégis elmondom azt a fánkot. Szóval, valamikor régen anyukámtól tanultam fánkot sütni, de a kelesztést kelesztő tálban csináltam. Aztán a költözésnél elkutyultam a tetejét valahová, és onnantól fogva soha nem sikerült sem a fánk, sem a lángos. Hétvégén viszont eszembe jutott, hogy a kenyérsütő gépnek van kelesztő programja, ugyan miért ne próbálnám meg azzal? Úgyhogy recept szerint mindent beledobáltam a gépbe, szokás szerint kimentem sétálni, kb. 1 óra múlva bementem, és akkor döbbentem rá, hogy elfelejtettem elindítani a gépet. Behúztam fülem-farkam, és marhára serénykedni kezdtem a konyhában, mivel maga a program 10 perc híján két órás. De szerencsére miután összekeverte a hozzávalókat, elég hamar úgy megkelt, hogy majd kifutott a gépből, én meg szépen lekapcsoltam, és nekiálltam kiszaggatni a fánkokat. Olyan gyönyörű szalagos, belül hólyagos, könnyű, csodás fánkok lettek, hogy rögvest megbocsátották a késői ebédet, s újfent biztosítottak róla, hogy nálam jobb szakácsnőt még nem hordott hátán a föld.




A kikeleti bangita virága közelről, kis csipkesapkával.




Egy másik téli szépség, mahónia media akármi, bocs, de nem tudom pontosan a nevét. Kb. két méter magas már, 30 centis virágfürtöket hoz eszméletlen finom citromos illattal. Egészen elképesztő, és az egész bokor telis-tele van vele. Jellemzően nagyon bökős levelei vannak, erre figyelni kell.




Ez a kép egy kicsit jobban mutatja a méretét, egészen elterebélyesedett, úgyhogy tavasszal sajnos a metszőollóhoz kell nyúlni. Frizuraigazítás lesz!





Ha nem trappoltam volna végig előző este, akkor lenne igazán fenséges, de azért így is szép, ez az első udvarrész.





Egyik kedvenc valódi ciprusom (a háromból). Jól van van, pár évvel ezelőtt nem is gondoltam rá, hogy valódi ciprust ültetek a kertbe, és ha nem találtam volna rá az Arizonica kertészetre, akkor valószínűleg ma is így gondolnám. Sajnos a kertészet azóta megszűnt, az én ciprusaim viszont gyönyörűen fejlődnek.





Barátcserje, elszáradt magocskákkal. Elég rapszodikusan fényképeztem, mert nem mindenhol engedett az a dög. Mármint a fényképezőgép.





Varázsmogyoró ágacskái, ott vannak a bimbók!




Ez már a középső udvarrész, Lara kutya csörtet utánam. Arany bogaram, az apró lábacskáival nagyon okosan az énáltalam vágott csapában közlekedett.

A hó ápol és eltakar, de jó, nincs egy szál gaz sem az ágyásaimban!!





Kb. az udvar közepén lehetek, Szofi kutya mindig előttem jár, szimatol, megy udvaroltatni magának a szomszéd édes tacskójával, aztán jön újra vissza.





Hát ez a szép havas táj vasárnap már olvadásnak indult, hétfőre alig-alig maradt belőle, sár van, latyak, minden csöpög, nem ez a kedvenc időjárásom, de hát ez van.

Egyenlőre ennyi, most futok, mert lángost kell sütnöm!