2013. november 18., hétfő

Novemberi rózsaszirmok és egyéb látnivalók

Ajándék volt ez a hétvége, némi köddel és sok-sok napsütéssel. Ajándék nekem, kiszúrás a család többi tagjának, mert nincs az a pénz, hogy a kelleténél (értsd főzés, mosogatás) akár egy perccel is többet töltsek a házban.

Még mindig volt néhány átültetni való növényem, ezek a végleges (bloggerina itt felnyerít a röhögéstől, hányszor is mondta már ezt?) helyükre kerültek. Például egy tarka levelű rózsalonc, amit szépen körbeástam a gyehenna kis ásómmal, aztán alányúltam, hogy megemljem, de az ásó recsegett-ropogott, így nekiláttam kézzel kikapni a földből. Lett is négy darab tarka levelű rózsaloncom, nosza kerestem helyet nekik, és elültettem őket.
A tervbe vett és régóta áhított quercus coccinea splendens (szabdaltlevelű vöröstölgy) nem érkezett meg a kertészetbe, helyette egy négy méter magas quercus macrocarpa (nagylevelű vagy nagymakkú tölgy) lett elültetve. Egészen megható, hogy egy ekkora példány van az udvarban, minden napos tennivalóim sorát gyarapítja, hogy elmegyek hozzá és megsimogatom a törzsét.
Az ezerjófiú cserjét a vörösfenyő elé ültettem, remélem jó helye lesz. Rengeteg dolog van (lenne) a kertben, ha nem fogna meg a varázsa, hogy csak úgy vagyok bele a világba, nézem a fákat-bokrokat, beszélek hozzájuk, s közben annyi mindent kapok tőlük.

A fű olyan, mintha Írországban lennénk, zöld, selymesen lengedező. Mondjuk a fűnyírónak elege lesz...

Fotóztam is ám:


Datolyaszilva csupaszon. Csak úgy világítanak a gyümölcsök, jelenleg 10 darab. Azt tudom, hogy egyet bevittem a munkahelyemre, egyet megettem a fa mellett (elképesztően finom, dús, semmihez sem hasonlítható íze van), de hogy hova tűnt a 13.?


Viburum davidii virágbimbói. Szépen összehúzkodtam a lehullott datolyaszilva leveleket a lábához, hogy ne fázzon.




Szeldelt levelű juhar őszi pompában. A mellette levő milrose rózsát még nem vettem ki, a foltos levélkéi csúnyák már, viszont még mindig van rajta virág.


Fehér gaura az egyik virágágyásban, nagyon belopta magát a szívembe ez a kis gyönyörűség.


Rózsaszirmok....






A romanze rózsa szinte teljesen felkopaszodott, a csupasz ágai végén nyílnak a ciklámen rózsazsín, illatos virágai.


Chartrousse de parme (remélem jól írtam) egy hihetetlen intenzív illatú, tömvetelt virágú rózsa.
Nem vagyok egy rózsabolond, de ez tényleg hiányozna




A nagyobbik (és egyben idősebbik) kikeleti bangita. Virágzik ezerrel, hiába ez a jó idő őt is becsapta.


A törzses magyal bogyói



A japánszentfa (nandina) bogyói


Ilyen gyönyörűek a hortenziák még mindig.



Mondtam már, hogy az egyik kedvencem a tárnicslonc? Egy csoda ez a kis bokor.



A Charity mahóniák virágfüzérei is bontogatják a bimbóikat. Hatalmas bokor lett belőle, tavasszal már igazítanom is kellett rajta.




Jó kis őszi színe van a házamnak is ebben a novemberi napsütésben, plusz dob a képen egyet a szembeszomszéd nyírfája is. Jól van na, a kacsurának még kell pár év, aztán már ő is látványosság lesz.
A tárnicslonc viszont ezen a képen is káprázatos:)


A hosszú ősz miatt még mindig van levél a galambfán.



A szép kis krizantém bokromon kezdenek a virágok elhervadni. A futtató nem készül kidőlni, ilyen csálén fényképeztem. Ehhez is kell tehetség...




A lilaakác  sárga lombja. Olyan mutatós ilyenkor is.



A fontaine rózsa sem vette észre, hogy ősz van, kitartóan virágzik, a kertész nagy-nagy örömére.



A nyáron oly színes ágyás most inkább egységes zöld képet mutat, köszönhetően a rengeteg borzaskata-gyereknek, és a kakukkmák hamvas bokrainak.



Íme, gyönyörűen virágoznak még a mákocskák, közelről megszemlélve látszanak köztük a borzaskata-gyerkőcök.


Ez ez pinus mugo törpefenyő, figyelmes szemlélőnek jutalmul ott van egy katica. De igen, ott van a toboz alatt..


Nahéma futórózsa, messze nem tartozik a kedvenceim közé, bevallom őszintén, pár éves ismeretség után, hogy újra nem ültetném el a kertben. De  ha már megvan... Az illata viszont csodás.



Ez kérem egy pihenőhely. Itt mindig elácsorgok egy ideig, meghámozom a naspolyát, kieszem a fűszeres-zamatos fenséges gyümölcshúst, aztán köpök egy hegyeset. Néha le is nyelek a magokból, ha úgy sikerül.


A varázsmogyoró leendő virágocskái. Kicsit bénán fényképeztem, bezzeg a fű az élesen látszik.


Fagus sylvatica dawyk gold, oszlopos bükk, zöldes-sárga levelei vannak, az őszi lombszíne pedig ez a káprázatos narancsvörös.


A méretileg is kisebb kikeleti bangita, szintén virágzásban.
Egymás mellé ültettem a varázsmogyoróval, persze kellő távolságot hagyva, szerintem nagyon szépek lesznek együtt, mögöttük a két oszlopos bükkel.


Még mindig perzsafa, a levelei egy részét, főleg az ágvégeken, lehullajtotta, de azért még mindig van mit nézni rajta.




A rózsaszín gaura, lehet nem szeretni egy ilyen szépséget, aki még novemberben is virágözönnel örvendezteti meg a gazdáját?


Ez a krizantém a nagylevelű tölggyel érkezett hozzám, remélem nem kényes fajta, jó lenne, ha több krizantém-bokrom is lenne, egyrészt mert nagyon mutatósak az őszi kertben, másrészt mert szép csokrokat lehet vinni belőle a temetőbe.
Régebben, mikor Anyummal mentünk a temetőbe, mindig úgy gondoltam, hogy csak az a szép virág, amit úgy veszünk a virágüzletben. Micsoda dolog már a kertből szedni, tán sajnálják rá az emberek a pénzt?
Aztán Anyum elment, s mióta csak a temetőben tudom meglátogatni, azóta csak a kertemből viszek neki virágot...



A csüngő vérbükk lehajló ága alatt a rózsaszínű gaura.



Az oszlopos gyertyán is későn kezdett el színesedni, most nagyon szép színfoltja a hátsó kertnek.


A mongol hárs viszont már ledobta a leveleit pár hete, de nagyon szép a vörösbarna törzse és ágai is, a piros rügyekkel.



Az acer davidii a csíkos törzsű juharok közé tartozik. További plusz hogy az egyébként zöld-fehér csíkos fa télen piros-fehér csíkosra vált.



Közelebbről talán jobban látszik, szépséges, ugye?
Az ág mögött az a homályos izé nem egy tengerimalac, hanem Lara, a törpeschnauzer.

A szétszedett tarka levelű rózsalonc egyike.

Hétvégén apósom hozott egy utánfutó marhatrágyát, ennek a kis bokornak is jutott belőle, hadd kezdődjön jól az élete..


Egynyári lavatera. Persze későn vetettem, így egész nyáron nem virágzott, csak volt egy kis zöld bokor, lestem, mikor lesz rajta bimbó. Pár hete hozott kettőt, s lám-lám, ilyen, amikor virágzik..


A komlósgyertyán (ostrya) elszáradt kis levélkéivel.


 A magyartölgy (quercus frainetto) barna levelei a kék égbolt előtt

Ilyen feketék a rügyei a magas kőrisnek.




Visszaérve az első kertrészbe, a császárfa sziluettje, némi levéllel és tömérdek virágbimbóval.

Mindenképpen szerettem volna lefotózni az új fámat, a nagylevelű tölgyet.
Ott álltam előtte, és könyörögtem a fényképezőnek, hogy na jó, csak ezt az egyet, légyszi..légyszi
Kivettem az elemet, visszatettem, megforgattam őket, lehelgettem őket, fütyültek rám, sőt, szerintem röhögtek rajtam.

Úgyhogy a nagylevelű tölgy, valamint egyéb látnivalók a következő bejegyzésben.

Addig is, minden jót

Novemberi rózsaszirmok és egyéb látnivalók

Ajándék volt ez a hétvége, némi köddel és sok-sok napsütéssel. Ajándék nekem, kiszúrás a család többi tagjának, mert nincs az a pénz, hogy a kelleténél (értsd főzés, mosogatás) akár egy perccel is többet töltsek a házban.

Még mindig volt néhány átültetni való növényem, ezek a végleges (bloggerina itt felnyerít a röhögéstől, hányszor is mondta már ezt?) helyükre kerültek. Például egy tarka levelű rózsalonc, amit szépen körbeástam a gyehenna kis ásómmal, aztán alányúltam, hogy megemljem, de az ásó recsegett-ropogott, így nekiláttam kézzel kikapni a földből. Lett is négy darab tarka levelű rózsaloncom, nosza kerestem helyet nekik, és elültettem őket.
A tervbe vett és régóta áhított quercus coccinea splendens (szabdaltlevelű vöröstölgy) nem érkezett meg a kertészetbe, helyette egy négy méter magas quercus macrocarpa (nagylevelű vagy nagymakkú tölgy) lett elültetve. Egészen megható, hogy egy ekkora példány van az udvarban, minden napos tennivalóim sorát gyarapítja, hogy elmegyek hozzá és megsimogatom a törzsét.
Az ezerjófiú cserjét a vörösfenyő elé ültettem, remélem jó helye lesz. Rengeteg dolog van (lenne) a kertben, ha nem fogna meg a varázsa, hogy csak úgy vagyok bele a világba, nézem a fákat-bokrokat, beszélek hozzájuk, s közben annyi mindent kapok tőlük.

A fű olyan, mintha Írországban lennénk, zöld, selymesen lengedező. Mondjuk a fűnyírónak elege lesz...

Fotóztam is ám:


Datolyaszilva csupaszon. Csak úgy világítanak a gyümölcsök, jelenleg 10 darab. Azt tudom, hogy egyet bevittem a munkahelyemre, egyet megettem a fa mellett (elképesztően finom, dús, semmihez sem hasonlítható íze van), de hogy hova tűnt a 13.?


Viburum davidii virágbimbói. Szépen összehúzkodtam a lehullott datolyaszilva leveleket a lábához, hogy ne fázzon.




Szeldelt levelű juhar őszi pompában. A mellette levő milrose rózsát még nem vettem ki, a foltos levélkéi csúnyák már, viszont még mindig van rajta virág.


Fehér gaura az egyik virágágyásban, nagyon belopta magát a szívembe ez a kis gyönyörűség.


Rózsaszirmok....






A romanze rózsa szinte teljesen felkopaszodott, a csupasz ágai végén nyílnak a ciklámen rózsazsín, illatos virágai.


Chartrousse de parme (remélem jól írtam) egy hihetetlen intenzív illatú, tömvetelt virágú rózsa.
Nem vagyok egy rózsabolond, de ez tényleg hiányozna




A nagyobbik (és egyben idősebbik) kikeleti bangita. Virágzik ezerrel, hiába ez a jó idő őt is becsapta.


A törzses magyal bogyói



A japánszentfa (nandina) bogyói


Ilyen gyönyörűek a hortenziák még mindig.



Mondtam már, hogy az egyik kedvencem a tárnicslonc? Egy csoda ez a kis bokor.



A Charity mahóniák virágfüzérei is bontogatják a bimbóikat. Hatalmas bokor lett belőle, tavasszal már igazítanom is kellett rajta.




Jó kis őszi színe van a házamnak is ebben a novemberi napsütésben, plusz dob a képen egyet a szembeszomszéd nyírfája is. Jól van na, a kacsurának még kell pár év, aztán már ő is látványosság lesz.
A tárnicslonc viszont ezen a képen is káprázatos:)


A hosszú ősz miatt még mindig van levél a galambfán.



A szép kis krizantém bokromon kezdenek a virágok elhervadni. A futtató nem készül kidőlni, ilyen csálén fényképeztem. Ehhez is kell tehetség...




A lilaakác  sárga lombja. Olyan mutatós ilyenkor is.



A fontaine rózsa sem vette észre, hogy ősz van, kitartóan virágzik, a kertész nagy-nagy örömére.



A nyáron oly színes ágyás most inkább egységes zöld képet mutat, köszönhetően a rengeteg borzaskata-gyereknek, és a kakukkmák hamvas bokrainak.



Íme, gyönyörűen virágoznak még a mákocskák, közelről megszemlélve látszanak köztük a borzaskata-gyerkőcök.


Ez ez pinus mugo törpefenyő, figyelmes szemlélőnek jutalmul ott van egy katica. De igen, ott van a toboz alatt..


Nahéma futórózsa, messze nem tartozik a kedvenceim közé, bevallom őszintén, pár éves ismeretség után, hogy újra nem ültetném el a kertben. De  ha már megvan... Az illata viszont csodás.



Ez kérem egy pihenőhely. Itt mindig elácsorgok egy ideig, meghámozom a naspolyát, kieszem a fűszeres-zamatos fenséges gyümölcshúst, aztán köpök egy hegyeset. Néha le is nyelek a magokból, ha úgy sikerül.


A varázsmogyoró leendő virágocskái. Kicsit bénán fényképeztem, bezzeg a fű az élesen látszik.


Fagus sylvatica dawyk gold, oszlopos bükk, zöldes-sárga levelei vannak, az őszi lombszíne pedig ez a káprázatos narancsvörös.


A méretileg is kisebb kikeleti bangita, szintén virágzásban.
Egymás mellé ültettem a varázsmogyoróval, persze kellő távolságot hagyva, szerintem nagyon szépek lesznek együtt, mögöttük a két oszlopos bükkel.


Még mindig perzsafa, a levelei egy részét, főleg az ágvégeken, lehullajtotta, de azért még mindig van mit nézni rajta.




A rózsaszín gaura, lehet nem szeretni egy ilyen szépséget, aki még novemberben is virágözönnel örvendezteti meg a gazdáját?


Ez a krizantém a nagylevelű tölggyel érkezett hozzám, remélem nem kényes fajta, jó lenne, ha több krizantém-bokrom is lenne, egyrészt mert nagyon mutatósak az őszi kertben, másrészt mert szép csokrokat lehet vinni belőle a temetőbe.
Régebben, mikor Anyummal mentünk a temetőbe, mindig úgy gondoltam, hogy csak az a szép virág, amit úgy veszünk a virágüzletben. Micsoda dolog már a kertből szedni, tán sajnálják rá az emberek a pénzt?
Aztán Anyum elment, s mióta csak a temetőben tudom meglátogatni, azóta csak a kertemből viszek neki virágot...



A csüngő vérbükk lehajló ága alatt a rózsaszínű gaura.



Az oszlopos gyertyán is későn kezdett el színesedni, most nagyon szép színfoltja a hátsó kertnek.


A mongol hárs viszont már ledobta a leveleit pár hete, de nagyon szép a vörösbarna törzse és ágai is, a piros rügyekkel.



Az acer davidii a csíkos törzsű juharok közé tartozik. További plusz hogy az egyébként zöld-fehér csíkos fa télen piros-fehér csíkosra vált.



Közelebbről talán jobban látszik, szépséges, ugye?
Az ág mögött az a homályos izé nem egy tengerimalac, hanem Lara, a törpeschnauzer.

A szétszedett tarka levelű rózsalonc egyike.

Hétvégén apósom hozott egy utánfutó marhatrágyát, ennek a kis bokornak is jutott belőle, hadd kezdődjön jól az élete..


Egynyári lavatera. Persze későn vetettem, így egész nyáron nem virágzott, csak volt egy kis zöld bokor, lestem, mikor lesz rajta bimbó. Pár hete hozott kettőt, s lám-lám, ilyen, amikor virágzik..


A komlósgyertyán (ostrya) elszáradt kis levélkéivel.


 A magyartölgy (quercus frainetto) barna levelei a kék égbolt előtt

Ilyen feketék a rügyei a magas kőrisnek.




Visszaérve az első kertrészbe, a császárfa sziluettje, némi levéllel és tömérdek virágbimbóval.

Mindenképpen szerettem volna lefotózni az új fámat, a nagylevelű tölgyet.
Ott álltam előtte, és könyörögtem a fényképezőnek, hogy na jó, csak ezt az egyet, légyszi..légyszi
Kivettem az elemet, visszatettem, megforgattam őket, lehelgettem őket, fütyültek rám, sőt, szerintem röhögtek rajtam.

Úgyhogy a nagylevelű tölgy, valamint egyéb látnivalók a következő bejegyzésben.

Addig is, minden jót