2018. november 15., csütörtök

Növényismertető: Acer palmatum, shirasawanum, circinatum, griseum

Szerintem elképesztő novemberünk van, több okból is: például nem emlékszem rá, hogy valaha is öntöztem volna novemberben. A kert pazar még mindig, nyílnak a rózsák, az abélia, néhány klemátisz, a borzaskaták, a verbénák, néhány fa és bokor még csak most kezd színesedni, vagyis még mindig nagy öröm kimenni a kertbe.
Most mégsem az aktuális kerti fotókat fogom mutogatni, hanem játszunk egy kicsit.
Több kertes fórumon is fent vagyok, és minduntalan meglepődök rajta, mennyire egy kalap alá vesznek növényeket emberek. Még mindig. Ez persze nekem kicsit vesszőparipám is, mármint hogy tudjuk, mit veszünk. Ezért most nagyjából végigmegyek a kertben ültetett növényeken, hogy lássuk, mekkora különbségek vannak egy-egy nemzetségen belül is, és ezért milyen fontos, hogy tudjuk, az adott fából és bokorból melyik fajtát is választjuk.
Kezdjük mondjuk az Acer-rel, vagyis a juharral.
Az Acer palmatum még mindig kuriózumnak számít a kertekben....számos tévhit van vele kapcsolatban, és persze itt is legtöbben egy kalap alá veszik az összes japán juhart...

Tévhit: Az Acer palmatum árnyékban, félárnyékban és savanyú talajban él meg.

Az igazság az, hogy a japán juhar elviseli a napot, ha a talaja öntözve van. Ez így persze általánosság, de igaz. Árnyékba egyáltalán nem való, főleg a vörös levelű fajtái, mert egész egyszerűen nem fog színesedni a levele, vagyis hiába vettünk vörös levelűt,  zöld lesz egész tenyészidőszakban.
A legjobb a félárnyék, vagyis ha olyan helyre tudjuk ültetni, ahol délben kap árnyékot.
Ez lenne az ideális állapot, amit nem tudunk mindig biztosítani a növényeinknek.
A japán juhar nem viseli el a meszes talajt. Ez viszont nem ugyanaz ám, hogy csak savanyú talajban él meg.

Összefoglalva: Az Acer palmatum megél az átlagos pH-jú talajon, bár jobban kedveli a savanyú talajt. A talajnak tápanyagdúsnak és vízáteresztőnek kell lennie, a juhar halálát sokszor az összetömörödött talaj okozza. Rendszeres öntözést igényel, kedveli, ha mindig nedves a talaj, de nem viseli el, ha vízben áll a lába (ezért kell a vízáteresztő talaj).  Széltől védett fekvésbe ültessük.

Nagyjából ugyanezek a feltételei az Acer shirasawanum-nak is.

És akkor jöjjenek a különböző fajták:

Acer palmatum Bloodgood








Az Acer palmatum Bloodgood tavasztól őszig bordó levelű változat. Nálam keleti fekvésű előkertbe van ültetve, agyagos, átlagos pH-jú talajba. Meglehetősen gyors ütemben elérte a jelenlegi 3 méteres magasságát, és valamelyest metszenem kellett, hogy elférjek mellette. Végső magassága és szélessége elérheti a 6-6 métert.




Acer palmatum Pung Kil



A Pung Kil egy oszloposabb változat,  mélybordó színnel, mélyen karéjos levelekkel. A levelek ősszel pirosra váltanak. A felső képen átsüt a leveleken a nap, ami rögtön fel is veti a lehetőséget, hogy úgy ültessük a vörös levelű változatokat, hogy a nap át tudjon sütni a leveleiken, elképesztő látvány. Ez a fajta 10 évesen kb. 2 méter magas lesz, tehát valószínűleg a végső magassága sem lesz akkora, mint a Bloodgood-é. Ez még friss ültetés nálam, az idei év tapasztalata alapján ragyogóan bírja a teljes napot, öntözés mellett. 



Acer palmatum Seiryu


 Nálam tűző napon, agyagos talajban van, idei növekedése meghaladta a 30 centit. Néha öntöztem, de nála nem vittem túlzásba. Hihetetlenül igénytelennek és erőteljesnek mutatta magát így az első évben. A levelek üdezöldek (a kép csalóka, nem sárga), ősszel hosszan a fán maradnak, és káprázatos színekben játszanak. 10 évesen már 3 méter magas, tehát ő is el fogja érni a 6 méteres magasságot, alakja lekerekített, széles. Egy remek választás. Neve: Kék-zöld sárkány



Acer palmatum First Ghost



Ez a fajta az amerikai Buchholz faiskola bevezetése, egy holland online kertészettől vettem, igen apró méretben, és folyamatosan elbűvöl.  A levelek erezete áttetszik, ettől márványos hatása van az egész apró kis növénynek. Az őszi lombszínét láthatjátok a képeken. 10 évesen kb. 2 méter magas lesz, inkább oszlopos növekedéssel. Nálam egyelőre ő is teljes napon van (ahogy nőnek körülötte a növények, fog kapni árnyékot), az én jó kis agyagos talajomon. 



Ace palmatum Wabito

Egy alacsony növekedésű fácska, szokatlan formájú levelekkel. Teljes napon van, nagyon vacak talajban, ezt az év első felében eléggé nehezményezte. Lehullajtott néhány levelet, aztán helyettük csudaszépeket hozott, mint aki rájött, hogy itt bizony ennél jobb nem lesz, muszáj alkalmazkodnia.
Nevének jelentése Magányos ember.


Acer palmatum Pendula angustilobum
 Ez a kis fa inkább növekszik széltében, mint magasságában. Lekerekített, erősen csüngő változat, kb. 1,5 méter magas lesz és majd kétszer ilyen széles. Nos, ezért kell odafigyelni vásárláskor, mert ezt az alakot metszéssel nem fogjuk elérni, ha teszem azt egy 5 méterre növő acer palmatumot veszünk.


Acer palmatum Berrima Bridge
 Szeldelt levelű változat, szélesen elterülő habitusa lesz, 10 évesen kb. 1,5 méter magas. Nagyon szép színeket produkál, a bronzszínűtől a pirosig. Teljes napra is ültethető.

Acer palmatum Como

Kihajtáskor (és ha nem kerül árnyékba, mint egyelőre itt van) lazacrózsaszínűek a levelei, valami lenyűgöző. A délutáni forró naptól óvni kell, 10 évesen 1,5 méter körül lesz.






Acer palmatum Okushimo
Hihetetlenül érdekes leveleket hoz ez a változat: a levelek aprók, és gyűrött a szélük. Váza alakú kis fa lesz belőle, 10 évesen kb. 2 méter magas, és ültethető teljes napra.





Acer palmatum Hupp's Dwarf

 Mint a neve is mutatja, ez egy kis törpe, igen lassú növekedésű, 10 évesen még 50 centit sem ér el.


Acer palmatum Miwa
 Ez a fajta is az amerikai Buchholz faiskola nemesítése. Imádom ezeket a retikulációval rendelkező leveleket. Oszlopos növekedésű kis fa lesz, 10 évesen kb .2 méteres magassággal. A neve is elbűvölő: Kecses szépség

Acer shirasawanum Autumn Moon
 A shirasawanum tartása semmivel sem nehezebb, sőt, mint a japán juharé. Gyönyörű, lassú növekedésű fácskák, csudaszép levelekkel. Az Autumn Moon nem csak kihajtáskor látványos, egész nyáron őszi színeket produkál: sárga, piros, narancs levelek váltakoznak rajta. Félárnyékot kedvel, ha tehetjük, délután legyen árnyékban.


Acer palmatum Ryusei
 Amint a képeken is látszik, legtöbb juhar igen apró méretben érkezett, bizony van amelyik még a 20 centit sem éri el. Talán 2-3 van, amelyik ennyi is maradt (annak is örülünk, hogy megmaradtak), a többi nőtt valamennyit, némelyik egész látványosan. A Ryusei-ből kapható volt valamivel nagyobb méret, egész nyáron csak volt, fütyült rám, aki minden nap megdicsérte, megöntözte, beszélgetett vele...aztán egyszercsak új hajtásokat hozott, majd duplájára nőtt, új karó kellett mellé, és igencsak fel kellett kötöznöm, hogy minél magasabbról zuhanjon majd vissza, mint valami vízesés. Ezt a kis fát hagyhatjuk szinte talajtakaróként növekedni, de ha karózzuk, akkor 10 évesen 2 méter magas fácskánk lesz. Japán neve Hullócsillagot jelent:)



Acer palmatum Tsuma Gaki

 Hogy milyen elképesztően változatos ez a nemzetség: a Tsuma Gaki tavaszi valamint új levelei zöldessárgák, és piros szélűek. Elképesztően látványos. 10 évesen 1,5 méteres fácska.

 Acer palmatum Spring Delight
 Szintén a Buchholz iskola nemesítése ez az elterülő, csüngő habitusú juhar. 10 évesen méter magas körül lesz, míg a szélessége 1,5 méteres.

Acer palmatum Mikawa Yatsubusa
 Törpe fácskának írják, ennek ellenére a Flora wonder blogon van egy 30 éves példányról kép, 3 méter magas....ami nekem nem a törpe kategória. Persze a képet később találtam meg, minthogy a növényt elültettem volna, úgyhogy ősszel már új helyre is költözött a drága...


Acer palmatum Felice
 Gyönyörű csipkés levelei vannak, amelyik nyáron zöldes-narancsos színűek, ősszel pedig vörösre váltanak. 10 évesen kb. 2 méteres lesz (Sóhaj)


Acer palmatum Red Pygmy
Keskeny, hosszú levélkéi vannak, tavasszal vörösek, nyáron vöröses-zöldek (napon). 10 évesen 1,8 m magas.


Acer palmatum Crimson Princess
 Szeldelt levelű változat, gomba formában növekszik, szélesebb, mint amilyen magas. Kihajtástól késő nyárig megtartja a színét, augusztusban kezdett fakóbbá válni. Ültetés utáni első 2 évben szenvedett a naptól, meg-megégett, aztán egyszercsak elhagyta.

Acer circinatum
Szőlőlevél-juhar - széles koronájú bokorfa. Állítólag fantasztikus az őszi lombszíne (az enyém még nagyon apró). Jó talajt igényel, nem viseli el a szárazságot (nesze neked lusta kertész)

Acer circinatum Pacific Fire
Egy kertészeti változat: több szempontból is érdekes és mutatós. A fácska ágai tavasztól nyárig zöldek, majd őszre (és télen is) pirosra színeződnek. Tehát télen levél nélkül a piros ágaival díszít. Egész tenyészidőszakban mutatósak a sárgászöld levelei, amik fantasztikus narancsra váltanak ősszel. Nagy örömömre bőven megduplázta a méretét a drága, immár kb. 50 centisek vaqyunk:)


Acer griseum


Ha valaki érti a magyar Szürke juhar nevet, az szóljon....A kert megszületése óta vágytam erre a fára, második éve vagyok boldog tulajdonosa. És mint aki érti, mennyire odavagyok érte, a papírformát félredobva óriásit növekedett, a kb. 70 centis apróság a fejem fölé nőtt. A legendásan gyönyörű, fahéjbarna hámló törzs még vékonyka, máris mutatós. A levelek őszi lombszíne piros. Kifejlett mérete 10 méter körül van.


Acer davidii


Többféle "pizsamás" juhar közül is választhatunk, ezek egyike a Davidii. A látványos csíkosság igazán télen feltűnő. Szép, formás, 10 méter körüli fácska lesz belőle, persze nem kapkodja el a növekedést. Napra, félárnyékba, jó kerti talajba kerüljön.



Még egy apróság: Biztosan sokan vannak úgy, mint én is, hogy bár jellemzően napos kertjük van, szeretnének már félárnyékot kedvelő növényeket is ültetni. Talán némelyik képen látszik is, hogyan oldottam ezt meg: egynyáriakkal. Mivel az elültetett növényke alig 20 centis, pl. a borzaskaták kitűnő védelmet nyújtanak neki a nappal és a széllel szemben is, sőt valamelyest még a téltől is védeni fognak. Nyilván nagyobb méretű növényeknél valamivel nagyobb egynyárit vagy évelőt kell választani, amit aztán idővel nem sajnálunk eltüntetni a fő növénykénk mellől.
Ezeket az átlagnál kissé kényesebb növényeket jó adat szárított marhatrágyával kevert földbe ültetem. Aztán késő ősszel újra kapnak egy-egy lapáttal a gyökérzónájukra (16 zsák marhatrágyánál tartok, legtöbb rózsa még nem kapott), és gyűjtöm a faleveleket. Ezzel valószínűleg sikerült újra totál hülyét csinálni magamból a szomszédok előtt, de kit érdekel. Mivel az én kertem még nem termel elég levelet, ezért behozom az üres szomszédház utcai meggyfájának leveleit. Olyan gyönyörű mulcsot terítettem belőle a hortikhoz meg a magnóliákhoz...És persze jó nagy kupacokat rakok a juharok köré is. Mivel nagyon kicsik még, fenyőgallyal is fogom őket védeni a hideg ellen, ugyan teljesen télállók, de jobb a békesség. Ha mindezt megteszem értük, szinte biztos, hogy kivétel nélkül meghálálják, és szépen fognak fejlődni.


Örülök, ha velem tartottál, többek között ezeket a juharokat láthatja, aki jövőre személyesen is ellátogat hozzám, az Édenponton már meg is van hirdetve a kert.

Jó kertészkedést!



Petra

3 megjegyzés:

  1. Képzeld a ma reggeli fagyra kinyílt a borágó, azaz az első virágja. Ma ültettük el a vörös törzsű juharunkat. Ma vágták ki a fűzt. Majd írok róla.

    VálaszTörlés
  2. Nálam 1400 m2-en csak egy almafa és egy dió volt, amikor odaköltöztünk. Ehhez képest én szerettem volna mindenféle szépségeket, de hamar kiégette volna őket a nap. Most a zsákba összeszedett és házak elé a hulladékszállítóknak kirakott avart szoktam ősszel bedobni a kocsiba, aztán otthon azzal disznólkodom! Nem is értem, miért dobják ki egyesek ezt az aranyat érő cuccot. (Persze aztán tavasszal megjelenik egy-két idegen magonc is a kertben az avarból, de ezeket könnyű kihúzni, ha nem kellenek.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, az első fecske:) De nagyon jól csináltad, csinálod. Én sem értem, hogy legalább az avart miért nem tudják hasznosítani az emberek.

      Törlés