2016. december 20., kedd

Rózsák a kertemből 4. - Geschwind, bourbon és portland, hibrid perpetual

Néhányszor már írtam, hogy nem vagyok valódi rózsaszakértő, most is el kell, hogy mondjam, egyrészt, hogy elnézzétek nekem, ha tévedek:), másrészt tényleg úgy nézzétek a képeket, és úgy olvassátok a mondandómat, hogy az többnyire saját tapasztalat.

Ma is történelmi rózsák jönnek, kezdjük a Geschwind rózsákkal.

Rudolf Geschwind neve szerencsére ma már nem ismeretlen a rózsabarátok körében. Köszönhetően néhány igen lelkes hobbi és nem hobbi kertésznek, én például PP-től hallottam róla először.
Annyit mindenképpen érdemes róla tudni, hogy 1829-ben született Teplitz-ben, s bár nem tudott magyarul, mégis magyarnak vallotta magát, és fiait is annak nevelte. Sírját Korporán egy gesztenyefa jelzi.


Erinnerung an Brod




Egyszer virágzó, nagyon szép, egészséges rózsa, kb. 2,5 méter magas lesz.


Geschwind Nordlandrose





Kora nyáron virágzó csodálatosan szép hibrid multiflora rózsa. Számíthatunk rá, hogy hamar eléri a 3 méteres magasságot. Virágzáskor olyan, mint egy hatalmas csokor, nagyon kellemes, halvány illata van, és a virágok is csodaszép halványrózsaszínűek. Nagyon egészséges a lombja is.


Himmelsauge








A Geschwind rózsáknál teszem fel, bár teljesen bizonytalan vagyok. A német Schultheis cégtől rendeltem, ők Geschwindként tartják számon, miközben megjegyzik, hogy azonos a Russeliana-val.
A rózsa egyébként, ahogy talán a képen is látszik, egyszerűen káprázatos. Virágzáskor eddig az egyik legszebb rózsám, megszámlálhatatlan virággal, és nagyon sokáig, 6-8 hétig virágzik, folyamatosan. Nagyon erőteljes növekedésű, a 3 méter magas rózsaállvány egy viccnek látszik, gyakorlatilag teljesen benőtte-kinőtte. A lombozat dús, és egészséges, apró kis csipkebogyókat hoz ősszel.


Gipsy Boy




PP-től kaptam, apró kis növényként, szó szerint ki sem látszott a földből, és tavaly tavasszal azt a kevés levelet is, amit hozott, lerágta valami ocsmány bogár. Aztán nekidurálta magát, és idén ilyen káprázatosan szép volt már. Csodaszép virágai vannak, amiket dúsan hoz, a lombja is nagyon szép, egészséges, Én bokornak hagyom a történelmi rózsasövényben, virágzás után is nőtt egy hatalmasat, úgyhogy jó nagy helyet foglal már.
Egyszer nyílik.


Anna Scharsach

A kép a netről van. Én ajándékba kaptam, de szégyenszemre be kell vallanom, nem tartozik a kedvenceim közé. Hosszú, vékony ágakat hoz, mint bokor nem igazán mutatós, és nálam (ezt mindig hozzá kell tennem) nem virágzott sokat. Persze fiatal még, ráadásul vacak földben van, holott róla azt olvastam, hogy kifejezetten jó talajt kedvel, ezen még munkálkodom. Viszont november végén a hosszú, vékony, csenevész ága végén olyan tökéletes, olyan illatos virágot hozott, hogy belesajdult a szívem. Úgyhogy minden rossz tulajdonsága ellenére marad, ahol van:)
Kb. másfél méteres bokra lesz, remontál.



Ernst G.Dörrell



A kép a netről van, mert Őbénasága (ez én lennék) kissé közel szórta a bokorhoz a gyomirtót, amit Ernst aztán zokon vett. Hogy mentsem a menthetőt, az összes levelét letépkedtem, locsoltam, mint az őrült, úgyhogy legalább túlélte, és a nyáron nőtt is egy hatalmasat, de a virágjában még nem tudtam gyönyörködni. Az viszont látszik, hogy nagyon formás, egészséges bokor, kifejezetten szép, dús levélzettel. Nekem ezek legalább olyan fontosak egyébként, mint maga a virág, ezért bocsátom meg nehezen a szépséges virágúaknak is, ha a lombjuk semmitérő:)
Egyszer virágzik, 2-3 méter magasságot is elérhet, úgyhogy jövőre támaszték is lesz  neki.


Ezek a Geschwind rózsáim, most jöjjenek a bourbonok és portlandok


Jacques Cartier


Egy csodás, egészséges portland rózsa. Nálam szinte folyamatosan hozza az illatos virágait az erős szárain. Tényleg, olyan erős szárai vannak, hogy alig lehet letörni az elszáradt virágfejet. Szereti a jó talajt. 1-1,5 méter magas lesz.


Souvenir de Malmaison



A felső képen az idei első virágzása, alul pedig egy késő nyári virágzás. Szereti a jó talajt, a mulcsozást, és sajnos esős időben a virágok berohadnak.  Merev habitusú rózsa, nálam jelenleg méter körül van, a magasságát a HMF-en érdekesen írják, szóval lehet, hogy nagyobb lesz mint 1,5 méter, de lehet, hogy nem:) Tapasztalatom szerint jobban kedveli a hűvősebb időt, gyakorlatilag kora ősszel kezdett el igazán virágozni, és most is van rajta bimbó, igaz, hogy jelenleg megfagyva:)
Valami fantasztikusan szép virága van, szerintem kihagyhatatlan a kertből....Egy álom, egy csoda a virága, pazar illattal. Tudom, én elfogult vagyok a telt, rózsaszín virágok iránt, de ez akkor is nagyon különleges. A rózsaszínnek valami olyan árnyalata, amit szavakkal ki sem lehet fejezni, semmiképpen nem élénk, hanem inkább fáradt rózsaszín.


Louis Odier



Nagyon kedves, jó bourbon rózsa. Tavaly tavaszi ültetés, ehhez képest 3 méter magas lett őszre. Gyakorlatilag folyamatosan virágzott, úgyhogy nagyon várom a jövő évet, amikor már mint kiteljesedett bokor tud virágba borulni.


Comte de Chambord


A kép a netről van, mert nálam tavalyi ültetés, és ez még nem virágzott. Habitusra teljesen olyan, mint a Jacques Cartier, ez mindenképpen jó pont. Méter magas bokor lesz.




Rose de Rescht

Igazán nem tudom, miért vártam ilyen sokáig ennek a rózsának a telepítésével...ősszel ültettem egyet, úgyhogy a kép a netről van. Kb. méteres bokor, illatos, zömök, sötét mályvapiros virágokkal. Ismétlődően virágzik.





Mlle Blanche Lafitte


A kép a netről van, lévén, hogy a rózsa még a postán van. (Talán nem itt kéne megjegyeznem, de mivel elég sokat rendelek külföldről, észrevettem, hogy hamarabb megérkezik Németországból, Lengyelországból, Hollandiából egy-egy csomag Magyarországra, mint aztán országon belül a tényleges célállomára. Nem gáz ez?)
Egy francia bourbon rózsa, ami folyamatosan (remélem) virágzik, gyönyörű, halvány rózsaszín virágai vannak. Bízom benne, hogy nyáron, amikor a saját tapasztalataimat osztom meg vele kapcsolatban, csupa szépet és jót fogok tudni mutatni és mondani róla:)



És jöhetnek a Perpetual hibridek:

Reine des Violettes II.




Nem tudom, mit jelent a nevében a II, de én így vettem anno a Schultheis-től. Csodaszép rózsa, pazar, lilás virágokkal, kis megszakításokkal őszig virágzik. Meglehetősen egészséges, hajlékony, hosszú ágakat hoz. Isteni illata van. Bő 2,5 méter magasra nő.


Ferdinand Pichard


Kevés rózsával lőttem mellé, de őt nem szeretem. Lehet azért, mert azt írták róla, hogy folyamatosan virágzik. Hát nálam fővirágzáskor hoz néhányat, aztán semmi. Pedig a lombja szép, dús, és nagyon egészséges. Csíkos virágai vannak. Jó két méteres magasságot írnak neki, valószínűleg lesz is akkora.



Souvenir de Alphonse Lavallee



A kép a netről van, s bevallom, csak reménykedni tudok, hogy tényleg ez a rózsám van. Tavaly rendeltem a Myroses-től, de ennek is folyamatosan, vagy legalábbis szünetekkel virágoznia kellene, de nálam csak egyszer virágzott. Ráadásul ezt rózsát néhány kertészetben (még a nagy Schultheis-nél is) keverik az Erinnerung an Brod-dal.



Ruhm von Steinfurth


Méter körüli, nagyon erős illatú rózsa, őszi rendelés és ültetés, ezért kép a netről van.


Hát ennyi lett volna mára, sőt nem csak mára, idén már nem jelentkezem több írással.

Januárban folytatjuk a történelmi rózsákat,  a rugosákkal és a mohákkal, aztán rátérhetünk a modern rózsákra:)

MINDENKINEK BÉKÉS, ÁLDOTT KARÁCSONYT, NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!


Petra

5 megjegyzés:

  1. Kedves Petra!

    Szép a gyűjtemény! A Reine des Violettes két változatban létezik, az I.a halványabb, a II. a sötétebb. Van ilyen más régi fajtánál is, A Geschwind Nordlandrose, vagy a Bliari két, számmal jelölt változatban létezik.

    Üdvözlettel: Kohári György

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, így rögtön két legyet is ütöttünk egy csapásra, mert a Geschwind Nordlandros-ból meg az 1-es van:)

      Petra

      Törlés
    2. Ha szabad, még két megjegyzés. Az utolsó fajták nevét rosszul írtam, Blairii a nevük. Nagy jótétemény az I. és II, mert párosával kell(ene) venni őket!

      A Ferdinand Pichard nekem is megvan, konténeres növényként került a kertbe. Lassan nő, s ennek oka az lehet, hogy az üvegházi konténeres szaporításhoz másféle alanyt használnak, mint a a hagyományos, szabad gyökerű szaporításhoz. A rózsa nem nőhet kedvére, az alannyal, csökkentett tápanyag utánpótlással és visszavágással mérséklik a tövet, hogy tovább eladható legyen. Ez viszont elég rossz gyerekkor, nehezen heveri ki. Mindez csak feltételezés a gyenge indulás okára, de ez a fajta nálunk is vontatottan fejlődik.

      Kohári György

      Törlés
  2. Kohári György véleményét osztom a konténeres rózsák ügyében. Ezért - ha csak tehetem - szabadgyökerű rózsákat veszek, vagy sarjat ültetek. Még akkor is jobb, ha a további sarjak néha az embernek terhére vannak. Viszont mások örülnek, ha kapnak belőlük.

    VálaszTörlés