2016. április 1., péntek

Magnólia, te csodás

A korán jött tavasszal a magnólia is virágba borul lassan, újra és újra ámulatba ejtve a szemlélőt. 




A ház fala felőli védettebb oldalon szinte teljesen kinyíltak a nagy, húsos kelyhek, a fácska másik oldala még bimbós. 






Leányzóm ablakából kinézve sem akármilyen látvány a virágzó magnólia, ő is nap mint nap megcsodálja. 


Felénk régóta és sokfelé van ültetve a nagyvirágú magnólia. Már többször leírtam, most is elmondom, az általam ültetett magnóliák sincsenek elkényeztetve, a képen látható pl. kifejezetten sanyarú körülmények között van, ezt annyival kompenzálom, hogy télen dobok a tövéhez szárított marhatrágyát, és április végén kapni fog levélen keresztül vas+magnézium kombót. 
Idén ültettem három különlegességet, egy Cleopátrát, egy  Sunsation-t, és egy Daybreak-et. "Természetesen" elfelejtettem tőzeget venni, így hát elültettem őket simán. Ahova kerültek, ott aránylag jó a talaj, legalább ennyivel jobban indulnak, mint az Alba Superba, vagy a Susan.




Az utcán virágzik a kínai díszkörte, Calleryana chanticleer. 

Ilyenek most együtt a magnóliával (egyik kerítésen kívül, másik belül)


Én már álmodozom róla, milyen mesés lesz, amikor némileg összefonódnak...


Szóval visszatérve a magnólia ültetésére, én némileg úgy érzem,, túl van misztifikálva. Most nyilván zárjuk ki azokat a helyeket, ahol a talaj nyilvánvalóan meszes, azt nem bírja. Még ott is meg lehet próbálni talajcserével, és folyamatos tőzeg adásával. De átlagos  talajt már igenis bír, lényeg, hogy tápanyagban gazdag legyen. Sose ültessük mélyre, aránylag sekélyen gyökeresedik, arra figyeljünk, hogy aszályos időszakban még az idősebb növényeknek is adjunk inni. 
A régi, jól bevált fajták mellé rengeteg újdonság érkezett, idén én csak ámultam és bámultam, az általam választott 3 különlegesség kicsit később kezd virágozni, ami nem feltétlenül hátrány.

Ahol beszerezhetők, az a Tündérkertje, és a Plantheon kertészet, érdemes megnézni a honlapjukat.



A Wada's Memory virágai olyanok, mintha papírzsepik akadtak volna fenn a kis fán. Ő tényleg fa termetű lesz, 



Ez a kép sajnos még nem az én kertemben készült, de ilyen egy kifejlett példány a Wada's Memory-ból. Nem rossz, ugye?






A Susan is bontogatja a szirmait.  Szép, szabályos bokorformában nőddögél, jelenleg olyan 2 méter magasságnál tarthat. Rengeteg bimbó van rajta, de a virágok formája nekem nem tetszik annyira, mint pl. a nagyvirágú magnóliáké. 



Hogy lássuk a különbséget:) Nekem jobban tetszenek ezek a gömbölyűbb, húsos, buja virágok.


Nem tudom, mennyire látszik a képen, a törpe orgonák rogyásig vannak bimbókkal. Mivel ügyesen hoznak sarjakat, szedegettem is fel belőlük, és ültettem még erre-arra. Ragyogóan alkalmas alacsonyabb sövénynek például.






A kikeleti bangitán még mindig sok a virág, de most már levelesedik is. Igazán jelentős méretű bokor lett. A színek sokkal elevenebbek, mint akár 2 héttel ezelőtt is:)





A fehér virágú fás bazsarózsa szépséges új hajtásokkal, rengeteg bimbóval. A 3 éve ültetett "Dao Jin" nevezetű fás bazsarózsi is megörvendeztet 1, azaz 1 bimbóval. 



Skimmia virágok




A nárciszok is rákezdték, sőt őszintén szólva a tulipánok közül is sok virágzik már, őket már lusta voltam lefotózni. Merthogy tegnap délután 1 hetes utazás után megérkeztek Lengyelországból a rózsáim. Név szerint: Villa Franca, Sweet Blondie, Pink Home Run és  Therese Bugnet. Meg egy ajándék rózsa: Alice Vena (gallica).  Minden aggódásom ellenére csodásan bírták az utat (ennél sokkal hamarabb ide szokott érni a csomag, csak sajnos húsvét előtt feladták, és ott dekkolt a postán), szépek és egészségesek. Egyébként elképesztő választéka van, szerintem túlszárnyalta az általam favorizált Schultheis Rosen-t, nagyon szép, erős töveket küld jó áron, mindenképpen érdemes megnézni. (Rosaplant)

Került néhány újabb klemátisz is a kertbe, úgymint a Piilu, az Utersener Klosterrose mellé, valamint a Vyvyen Pennell a Swane Lake mellé. Kíváncsian várom az összhatást. 

Túl vagyok egy gyomirtós permetezésen, és sajnos nem úsztam meg ennyivel, legalább  még egyet kell csinálnom. Hiába, nálunk a kert nagy része hátul teljesen nyitott, és bár az egyik oldalon művelik a földet, a telekhatárt inkább én tartom rendben, tanulva egy pár évvel ezelőtti általuk eszközölt permetezésből, amire majdnem ráment a mályvasövényem. A másik oldal viszont évek óta lakatlan, ezáltal gondozatlan, úgyhogy hosszú-hosszú métereken keresztül az enyém a lehetőség a rendben tartására. 

Most, hogy a rózsák száma több, mint 130, izgalommal várom az idei évet, remélem nagyon szép lesz. 

Köszönöm, hogy velem tartottatok, Nektek is izgalmas kertészkedést kívánok:


Petra

4 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam, hogy jelentkezz, úgy szeretem olvasgatni, és a képeidet! Én is várom a májust a rózsáid miatt is, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz nálad...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, igazán most indul be majd a kert, több lesz a látnivaló, többször fogok jelentkezni is:)

      Törlés
  2. Sajnos nekem nincsen helyem hozzá. Viszont munkába menet kettő mellett is elmegyek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyik ültetésem, a Daybreak, egy oszlopos növekedésű magnólia. Már ilyen is van:)

      Kellemesebb az út a munkába, ha ilyen csodás virágokat lehet közben szemlélni:)

      Törlés