2015. március 31., kedd

Kikelet

Nem is emlékszem, mikor csordogált ilyen lassan utoljára a tavasz. Csak szépen, komótosan, ellentétben az előző évek robbanásszerű tavaszaival.

Bevallom, a képek kb. 3 hete készültek, bár azóta is ugyanígy virít a kikeleti bangita. Ez a bejegyzés tulajdonképpen az ő dicsérete.



Szerintem kihagyhatatlan a kertből. És külön örömömre szolgál, hogy néhányan közületek az én talán kissé elfogult szavaim és persze a képek alapján már ültettetek a kertetekbe. Ugye nem bántátok meg?



Marha sok képet csináltam róla, szépen körbejárva:

Ez már azért is különösen kellemes elfoglaltság, mert nagyon finom illata van.










Virágzás után 1-2 öreg ágat ki fogok vágni, helyet adva a fiataloknak.

Egyéb metszést nem igényel.














Közelről és távolról is gyönyörű.

És egy ekkora bokor már nem csak közelről illatos:)












Egy másik szögből...


Mindenképpen olyan helyre érdemes ültetni, ahol kibontakozhat.

Nagyon szép a habitusa, kár lenne hagyni elveszni.









Mielőtt megunnátok, azért mást is fotóztam:


A magyal rikító piros bogyói












Még sok idő kell, hogy a kép vissza tudja adni, de "élőben" már csodaszép az imbricata hamisciprus.


Az ágyást, amelyben él és virul, megtisztítottam, a tavaly tavasszal ideöntött 1-2 zsák mulcs úgy eltűnt, mintha sose lett volna. Gyanítom, némi köze van hozzá az ide beköltözött kósza pocoknak is. Olyan kis bátor, napközben is megcsodálhattam párszor, bár bevallom, tettem lépéseket az elköltöztetésére.

Szóval, ebben az ágyásban tavaly nagyon elszaporodott a kaméleonvirág, ezt az idén nem fogom engedni.
Megérne egy blogbejegyzést egyébként néhány agresszív talajtakaró növény:)







A másik ilyenkor virágzó és illatozó cserje a mahonia media charity.

Egyszerűen kinőtte a helyét, úgyhogy kénytelen vagyok metszéssel kordában tartani.













Mivel a képek 3 hetesek, itt még csak kezdett virágozni a hunyor. Megjegyzem, van belőle jónéhány bokor, és messze nem egyszerre kezdenek virágozni.
Imádnivaló növény. Bokrok alá, félárnyékos helyekre ültessük. Az öreg leveleket ne felejtsük el levágni róla.








Tavalyi Tündérkertes szerzemény, egészen sötét színe van. Egy másik az előkertben még csak most bimbós, az viszont világos lesz, bevallom már nem emlékszem, mit is rendeltem, úgyhogy nekem is meglepi lesz.


Pár év alatt a tövek megerősödnek, és nagyon sok hunyorgyerekre számíthatunk. Ezeket aztán lehet tovább ültetni, ezeknek a növényeknek találjunk helyet.



A császárfán rengeteg bimbó van, pazar látvány lesz virágzásban.

















A perzsafa virágai. Nagyon kis édesek, az apró kis gombokból ilyen megnyúlt, rojtos kis csodák lesznek.












A tavalyi  gyomtalanító permetezésnek köszönhetően alig van gaz az ágyásokban, viszont csupaszsága miatt szép repedezett talajom lett. Ez se jó.
A rózsák és a gyümölcsfák megkapták a lemosó permetezésüket, néhány szinte teljesen ki is van levelesedve. A rózsák tövéhez raktam egy cserépnyi homokot, lazítsa már ezt az agyagos talajt.
Elültettem néhány évelőt, talajtakarót, sőt, a tavam is ki van ásva!

A lengyel rózsák úton vannak (végre!), és néhány rózsafuttatót még el kell készíteni.
Aztán csak gyönyörködöm a kertben.


Petra

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a kikeleti bangitád! Én is megirigyeltem és minden fogadalmam ellenére beszereztem egyet ebből is. Még nincs meg a végleges helye, de keresem neki, hogy szem előtt legyen.
    Kíváncsian várom a császárfád virágzását! (Még ezt is szeretnék majd.......)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mancóka, biztosan sok örömöd lesz benne.
      És még császárfát is?:)

      Törlés
  2. Ja, de jó volt sétálni Nálad:)

    VálaszTörlés
  3. Helyettem is fogalmaztad meg a tavasz jellemzőjét, én is ezt érzem. Én most vettem először hunyort, s a jövendő bokor alá tettem, bemérve a terjeszkedéseket. Kedvelem.
    Bangitát szombatra írtak ki az uramnak, elfelejtette megvenni, de elsejétől nyílik a kedvenc kertészetünk...!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy tulajdonképpen nem túl ismert a hunyor kertberkekben, pedig micsoda egy szépséges növény!

      Hát, kedvenc kertészetben biztos nem csak bangitát lehet kapni:)

      Törlés