2014. november 26., szerda

Kis novemberi színes

Azért mégiscsak hosszúra nyúlik ez az ősz, és ha nem is teljesen, de valamennyire ki tudott bontakozni.
Jónéhány fa és bokor már csupaszon ácsorog, néhányan viszont még tartják magukat. És vicces módon a rózsák is, virágoznak, bimbót hoznak, a történelmiek pedig úgy viselik a lombjukat, mintha nyár lenne.


A datolyaszilváról szó szerint lefolyt a levél, a narancssárga gyümölcsök messziről virítanak, mint apró töklámpások.












Kicsit közelebbről...



És még közelebbről.
Hatalmas gyümölcsöket hozott, és úgy sajnálom, hogy kb. a felét már lelegeltük a fáról.

Most már nagyon kell figyelni, folyamatosan lehet szedni és enni.











A fűszercserje aranysárga levelei zömmel még tartják magukat, de most, hogy tényleg bejött a hideg, már csak napok kérdése, és ő is csupaszon ácsorog.












Abélia forever...:)















Meg egy másik szögből is. Tulajdonképpen már majdnem teljesen elvirágzott, de a virágzás után fennmaradó kis "tokok" is nagyon mutatósak.

(Böbő, van már egy rózsaszín virágúm is, de még iciri-piciri. Kíváncsi leszek, hogy habitusban egyformák lesznek-e?)








Davidia, Galambfa.  Gyönyörűen színesedik ősszel.





















A császárfa tele van ígéretes bimbókkal. Ha a tavaszi fagyok megkímélik, pazar látványban és illatban lesz részem.













A Nahéma az idén rengeteget virágzott. Most is tele van bimbóval. De sajnos azt kell mondjam, összességében mégsem elég szép. A virágok igen, de a habitusa, a levelek mégsem. Persze azért meghagyom..


Dudváslonc termés. Nagyon mutatós kis bokor, ilyenkor ősszel igazi kis ékszer. Nem is annyira a lombszíne miatt, mivel az tulajdonképpen zöld marad, hanem a késő őszi virágzása és az abból fejlődő gyöngyszerű termések miatt.












Egy kicsit távolabbról fényképezve..
















Úgy látszik, a perzsafa idén ezt a narancsos lángolást mutatja. Már nem nagyon  bízom abban, hogy a levelek bordóra és lilára fognak váltani.













Gyönyörű Munstead wood bimbó.

Ő is tele van virággal és bimbóval.
Tudom, hogy mondtam már, de újra: az egyik legjobb...











Kicsit távolabbról fényképezve látszik, mennyire virágozna még, ha az idő is úgy akarná...




Határozottan őszi hangulatú a kert





















Kivéve az ilyen részleteket:
Jacques Cartier, hihetetlen robusztus rózsa, és a borzaskata is virágzik.















Ilyen erőteljes bokor lett, gyakorlatilag az idén, hiszen Ő is tavasszal érkezett.













Azért ennek a képnek jócskán tavaszias jellege van, a borzaskaták mindenhol kibújtak, jópár helyen talajtakarókánt borítják a talajt.


A Mary Rose ősszel csodás virágzást produkált, egy kicsit fakóbb rózsaszín volt, majdnem enyhe lilás beütéssel, és a bokor is szép egészséges lett.















Ilyen hatalmas levelei vannak a Hétjófiú cserjének. Gyönyörűen színesedik, a virágzása  befejeződött.















A mocsárciprust mintha mindig sütné a nap, csakúgy lángol.




















A hátsó részről egy villantás, milyen aprónak látszik minden. Ki hinné, hogy egy rahedli növény van itt elültetve:)
















Magyar tölgy őszi levelei





A Cardinal Hume is bőszen virágzik még, nagy nagy örömömre.












És befejezésük egy másik nagy kedvenc, Penelopé hibrid pézsma.
















Egyébként zömmel megjöttek a rendelt rózsák, a Lottumos és a Schultheistől rendeltek is már a helyükön vannak. De hogy tényleg mennyire nem tud megálljt parancsolni magának az ember lánya! PP feltett egy újabb címet a rózsás topicba, egy lengyelt, ahol rózsákat lehet rendelni, olyanokat is, amik máshol esetleg nincsenek. A dolog pikantériája, hogy durván két hónapja meg voltam bolondulva egy hibrid pézsma rózsáért, a neve Darlow Enigma, de sehol nem találtam. A Darlow egy hatalmasra növő, folyton virágzó, egyszerű virágó rózsa, ami meglehetősen tüskés. Úgyhogy leginkább sövénybe, vagy legalábbis olyan helyre kell kerüljön, ahol ki tud bontakozni  a mérete, és nem kell félni attól, hogy lépten-nyomon fennakadunk a tüskéken.  Nálam szabadon fog állni, végül is a szomszéd kukoricaföldje felé fog egy kis takarást adni.
Merthogy a  PP által belinkelt lengyel oldalon  megtaláltam! Ezt a véletlent:) És hogy ne utazzon egyedül, rendeltem mellé 3 amerikai rózsát, a Route 66-ot, a Katy Road Pink-et és a Little Butterfly-t. Na. Most persze azt kellene mondanom, hogy itt a vége, most már aztán többet egyet sem, de már most tudom, hogy nem igaz, mert az Eva nevezetű hibrid pézsmát mindenképpen szeretném, ami mellesleg szintén van itt a lengyeleknél, de nem voltam elég figyelmes, későn vettem észre. Majd jövőre.
A héten a kert megkapja az őszi lemosó permetezését is, olajos réz-kénlével, ami jelenleg a gyártók miatt még nincs a boltokban. Legalábbis nálunk. De hét végére ígérték, úgyhogy hajrá.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, kellemes őszi időt, sok-sok kerti munkát mindenkinek:)


Petra

11 megjegyzés:

  1. Hát, nem gondoltam, hogy a kerted tudja még fokozni a múltkori gyönyörűségeket, de szerencsére csak a képzelőerőm csenevész. Meseszépek! Mind! Az a dudváslonc különösen. Persze sok kedvencem van mellette. Most még izgatottabb lettem rózsa ügyben, mert a tavaszijaid annyira szépen nőttek, virágoztak, hogy ha nem rontom el nagyon, akkor nekem is lesz minek örülnöm jövő nyáron.:) További jó munkát és csomagvárást. M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kertészkedésben az (is) jó, hogy egy idő után a természet már magától gondoskodik mindenféle szépségről. A kertész csak hátradől és lelkesedik..

      Majd meglátod, milyen szépek lesznek a rózsáid jövő nyáron, addig meg még úgyis figyelmeztetlek a csalánlére...

      Törlés
  2. Az a perzsafa szívemnek így is nagyon kedves!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Mindenhogyan szép, de képzeld, amikor ebből a narancsból elkezd átváltani bordóba-lilába. Ilyent tényleg csak a természet tud produkálni.

      Törlés
  3. Petra mint mindig most is nagyon szívesen nézelődök a kertedben! Ültettem nem oly rég a kertembe datolyaszilvafát, kb. 1,60-1,70 magas, reménykedek, hogy nemsokára mi is tudunk a fánkról ilyen finom szilvát enni.
    A csalán és a rózsa vonatkozásában elárulod a titkot?))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig szívesen látlak:)
      A datolyaszilvád ugyan már elég méretes, mégis a télre feltétlenül takard a talaját (kb. a korona szélességében, vagy kicsit szélesebben) vastagon mulccsal.
      Az erjesztett csalánlétől hihetetlenül tudnak nőni a rózsák, nyáron írtam is róla, de ha itt lesz az ideje, akkor megint mondom a "receptet" is.

      Törlés
  4. Csodaszép Nálad!! :)Nagyon kíváncsi vagyok a datolyaszilva ízére, még soha sem kóstoltam. Lehet, hogy beszerzünk egyet:)
    A mocsáriciprusod egyszerűen ragyog!
    A mútkor hallottam egy gyógyszerész ismerőstől, hogy a banánhéjat nem szabad kidobni, hanem feldarabolva a rózsatő mellé kell tenni. 1 banánhéj fedezi az éves kálium szükségletét. Hallottál esetleg erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vegyél /most lehet kapni a boltokban/ egy szép narancssárga datolyaszilvát, és feltétlenül kostóld meg, mert utána mindig erre a finom ízű gyümölcsre vágysz!))

      Törlés
    2. Köszi Bogyó! Nosza, kóstold meg, persze a fáról az igazi:)

      Eddig ezt a banánhéjas dolgot nem hallottam, de mindig tanul az ember! Ki is fogom próbálni, nem csak a rózsáknál.

      Törlés
  5. Nem tudok megszólalni megint! Nem fogok többet hozzád jönni mert mindig elcsábulok, és az nekem már nem jó. Olyan ó nézegetni a szépségeidet! Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de ilyent ne mondj, hogy nem jössz többet!

      Örülök, ha találsz a kertemben számodra szép dolgokat:)

      Törlés