2014. március 21., péntek

Magnóliavirágok minden mennyiségben

Hihetetlen gyorsan jött ez a tavasz, a majdnem semmi tél után. Rengetegnél is rengetegebb a tennivaló,
már beletörődtem, hogy az idén sem lesz tökéletes kertem.

Amin túl vagyok, az a rózsák metszése, na jó, az Éden még visszavan, de csak szépen, komótosan haladok.
A tavalyi borókaszú támadás után az örökzöldek megkapták az idei első permetezésüket, és a gyümifák, idősebb rózsák is a lemosó permetet. Elültettem egy csomó évelőt, talajtakarót, ezt sokszor el kell még mondanom, mert látszani aztán egyáltalán nem látszik.

Megjöttek a rózsák a Schultheistől és a Kordestől is. Meg kell mondjam, hogy a legprofibb a Schultheis, gyönyörű, erős rózsatövek, gyökér is visszavágva pontosan, precízen. A kordestől pont az a két rózsám nem jött meg, amit a legjobban vártam, a Rhapsody in blue és a Frühlingsduft. Úgyhogy felfújtam a képemet, és a Schultheistől megrendeltem őket, kiegészítve őket azokkal, amiket még feltétlenül szerettem volna. Éppen az előbb érkezett meg a csomag tőlük, nagyon gyorsak voltak, úgyhogy ma is ültetek. Majd ezekről a rózsákról is beszámolok.

Voltam az egyik kedves rózsamániásnál, kaptam tőle alexandra of kent angol rózsát gyökereztetni. S ha már ott voltam, megnéztem a kertjét, mind az 5 000 négyzetmétert. Megmondom őszintén, nagyot csalódtam.
Eddig bizonygattam magamnak, hogy ilyen nagy kertet nem lehet tökéletes rendben tartani. És de. Lehet.
Sehol egy szál gaz, nagyon szépen megkomponált, amúgy is jó adottságú kert, ami, bár kb. 1 hónapja voltam, még alig tavaszi, lombtalan állapotában is szép. A töméntelen mennyiségű rózsa (több száz) gyönyörűen metszve, még így is mutatósak.
Na, szóval ilyen kertek is vannak kérem szépen, mindegy, Nektek meg kell elégednetek az én tökéletlen udvarommal.

A héten aztán turbo sebességre kapcsolt minden, a mongol hárs szinte teljesen ki  van levelesedve, minden rügyezik, és a magnólia, a magnólia az valami csoda. Úgyhogy csak fotóztam jobbról, balról, belebújva, mindenhogyan.


Meg is néztem, tavaly pont egy hónappal később tudtam ilyen képeket csinálni.


Ez egyébként az Alba Superba. Máig nem értem, mi történhetett vele,
két éven keresztül hófehér virágokat hozott, és az illata is egy nagyon erős, citromos illat volt.
Aztán a harmadik évtől kezdve rózsaszínű lett, és az illata is megváltozott. A talaj lehetne?


Mindenképpen káprázatos, lehetetlen betelni vele.


Belebújtam a kehelybe, de már látom, nem voltam egyedül:)



És még mindig Ő, egyébként nem bírtam megállni, idén rendeltem a Tündérkertjétől egy újabb Alba Superbát (ezt egyébként itthoni kertészettől vettem, virágzó állapotban), nagy nehezen találtam is helyet neki, kíváncsian várom, Ő mit fog produkálni. A jelszó: Magnóliából sosem elég.


Minden szögből gyönyörű.


Tagadhatatlan, hogy ezek a gömbölyű virágok formásabbak, mint a Susan keskeny virágai.


Az utcán levő díszkörte elég viccesre sikeredett, a túloldalon levő nyírfa ad egy kissé zilált hátteret a fának.

A magnólia virágágyásában minden évben előbújik ez az egyszerű, de annál illatosabb jácint.


Ez a tarka levelű borbolya szinte teljesen kilevelesedett már.



Ez akár egy találós kérdés is lehetne, de elárulom, az örökzöld magnólián futó klemátisz bimbója.
Tavaly ilyenkor még a klemátisz se volt sehol, most meg bimbót hoz!
Az örökzöld magnóliának néhány levelén meglátszik az ónos eső csókja, teljesen rá volt fagyva, egy-egy levéllenyomatot szedtem le.


A kikeleti bangita ekkora bokor már, majdnem teljesen kilevelesedett, és még mindig hoz néhány kósza virágot, az illata meg....



És akkor jöjjön a Susan..

Ő is tele van bimbóval. A Susan egy nagyon illatos magnólia, sokkal erőteljesebb, édesebb illata van, mint az Albának.


Ilyen bimbóban.


Ha szeretnénk magnóliát ültetni, akkor érdemes virágzó állapotban vásárolni.
A Susan inkább bokorméretű, de így is 2-3 méter magas, és széles bokor lesz.
A nagyvirágú magnóliák általában bokorfaként nőnek, és igen-igen terebélyesek lesznek.
Az Alba Superba 3-5 méterre nől, könnyebben alakítható kis fának.

Ültetéskor ne kerüljön mélyre, biztosítsunk neki védett, napos-félárnyékos helyet, jó talajt, keverjünk a földjéhez tőzeget, és ne hagyjuk kiszáradni. Jól tesszük, ha a talajt mulcsozzuk, és ültetünk talajtakarókat köréje. Meghálálja, ha minden évben terítünk köré tőzeget, és a harmadik évtől már elég, ha szárazságban hetente alaposan megöntözzük. Egyébként egyáltalán nem ördöngösség a nevelése, és évről-évre több virágban gyönyörködhetünk.

Mindenkinek jó kertészkedést kívánok, töltődjetek fel a friss levegőn, és ültessetek sokat.

Petra



10 megjegyzés:

  1. Csodaszép. Neked is jó kertészkedést!

    VálaszTörlés
  2. Petra, gyönyörűek a magnóliáid! Az enyém még nagyon bimbós, de remélem hogy a hétvégére megörvendeztet engem is. Nagyon várom már, mert ez is roskadásig van bimbóval. Délelőtt néztem meg én ia a tavalyi képeket, és ápr. 19-én volt ilyen bimbós állapotban mint most.
    Gyönyörű rózsáid lesznek! ne panaszkodj, mert nagyon sokan szeretnének olyan szép kertet, mint a tiéd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon előre járunk időjárásilag, de nem tehetünk mást, alkalmazkodunk.
      Láttam a magnóliádat bimbósan, biztos, hogy káprázatos lesz.

      Aranyos vagy:)

      Törlés
  3. Hi Dear,
    how wonderful. I love magnolias! Thank you
    Elisabeth

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a magnóliád, így rózsaszínben is. Mennyi idő alatt nőtt meg ekkorára? Feri is rendelt most egyet, úgy tervezi, hogy 1-2 évente rendel egyet, de lehet nem bírja ki és módosítja a rendelést.:) Nekünk Susanunk van, de nagyon szeretjük.

    Ui: Hunyorok szaporodnak.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ültettem, amikor Idus született, akkor volt kb. méteres. Ennek 6 éve.

      A Susan is gyönyörű, csak más a virágzata. Viszont az illata az valami páratlan.

      Sejtettem, hogy előbb-utóbb bekövetkezik:)

      Törlés
  5. Álomszép! Nagy vágy nálam is. De azt hiszem még legalább 1évet várnom kell, nehogy vmi baja legyen a sittes kupacok között.
    Türelem, türelem magnóliát terem:)
    Addig gyönyőrködöm a fotóidban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kihagyhatatlan a kertből, az biztos. Ráadásul annyiféle van már, színben, méretben, hogy biztosan lehet választani. A Tündérkertjénél láttam a legnagyobb választékot magnóliából.

      Várlak mindig

      Petra

      Törlés