2013. december 2., hétfő

Decemberi képek, télapóval, kevés virággal

A november vége-december hónap elég rázós tud lenni. Kezdődik a lányom szülinapjával, ami az idén háromszor is megünneplésre kerül (ebből kettő már megvolt, megkönnyebbült sóhaj), aztán jön a Télapó, karácsony, újév. S míg ez a család többi tagjának általában csak felhőtlen örömöt és boldogságot jelent, addig én már most tervezem a karácsonyi menüt, a házimunkát, hogy mikor hova menjünk, mikor ki jöjjön hozzánk, sorolhatnám.
Szóval, ez nem lesz egy kertészkedős hónap, viszont a sok feladatnak hála, talán gyorsan el fog menni.

Hétvégén remek idő volt, kár hogy egy nap még mindig csak 24 óra, így aztán szombaton is és vasárnap is egy-egy végigfutom a kertet, hogy kicsit feltöltődjek kertészkedésre futotta.

Még mindig elég változatos képet mutat az udvar, vannak fák, bokrok, amik már hetek óta pihennek, és vannak virágok, amik még mindig virágoznak, kicsit kopottabban, kicsit elnyűttebben, de annál szívhezszólóbban.

Találtam egy kertészetet. Van ilyen, hogy csak úgy véletlenül gyöngyszemet talál az ember. Tavaly ősz óta szeretnék hósziromcserjét (rhodotypos) venni, de sehol nem találok. Pedig állítólag igénytelen, a száraz talajtól az árnyékig mindent bír, szép a virágzása, ősszel bogyói vannak, és mégsem.
Hét elején eszembe jutott, beütöttem a gugliba, hátha....
Kidobott egy díszkert kft. nevű kertészetet, ahol árulnak. Szépen regisztráltam, nem zavartattam magam az orcám elé tolakodó kártyácskától, miszerint a növényeket csak a telephelyükön tudom átvenni (tán Kecskemét?), elvégre ez egy online kertészet. Kíváncsiságból végigcsináltam a rendelést (négy darabot kértem), elküldtem, és nagyon büszke voltam magamra, merthogy szépen vissza is igazolták.
Aztán aznap kaptam egy telefonhívást tőlük, hogy kedves vevő, ki volt írva, hogy....Tudom, válaszoltam, de mivel elfogadta a gép, így abban reménykedtem. A csajszi elmondta, hogy a posta nem vállal tőlük szállítást, ezen én csodálkoztam, megrögzött online rendelő lévén, és megbeszéltük, hogy ennek ellenére feladja a bokrocskákat, csak nem írja rá, hogy növény. Csak azt, hogy törékeny. Aztán másnap újra felhívott, hogy a főnöke errefelé jár a napokban, és elhozza nekem a kért növénykéket. Erre én rögtön vérszemet kaptam (ez egy nagyon csúnya betegség, és egyben gyógyíthatatlan is), megkérdeztem, lehet-e még mást is rendelni, ha már így esett?
Szóval, aki a környékükön lakik, merthogy akkora szerencse sajna nem érhet mindig mindenkit, hogy éppen a lakhelye felé tartson eme kedves úriember, érdemes felmenni a honlapjukra, nagyon sokféle növény van, némelyik ugyan húzós árú, de vannak egészen olcsón is. Ja, és a hósziromcserjén kívül így diervillát is rendeltem. Kertészkönyvben olvastam róla utoljára, soha, egyetlen kertészetben nem láttam még.

Képek:


A datolyaszilva immár ruhátlanul kínálja a gyümölcseit. Már csak 10 db van, úgy gondolom, nem sok ideig gyönyörködünk már bennük.



Egy közeli kép, harapnivaló, igaz?



A télapó mellett Blue Bird hortenzia van, ennyi takarás nem lesz elég neki, úgyhogy sürgősen gondoskodnom kell róla. Amíg fiatalok, addig nem bízom a véletlenre, az öregek már bírják.
Bár ez nem kerti hortenzia, hanem serrulata fajta, de vele még nincs tapasztalatom.
A télapó több mint 10 éves, még a fiamnak készült. Kartonra rajzoltam a mintát, elvittem egy kedves asztalos ismerősnek, körbevágta a falapon, belevágta a szemét, száját, bajuszát, szakállát, én pedig otthon kifestettem. Gyanakszom, hogy a pad pirosa is innen maradt meg.



Egyszerűen nem is tudom, mikor nőtt ekkorát az örökzöld magnólia. Szinte észrevétlenül növögeti az emeleteket, ha idén télen minden rendben lesz, jövőre utoléri az én magasságomat.


A kerti hortenziák még mindig rózsaszínben pompáznak. Tompa rózsaszínben, de akkor is.


Olyan mások ilyenkor a fények. A napsütés pedig egyszeriben tavasszá varázsolja a hideg évszakot is.


A japánszentfa (nandina) még sosem volt ilyen szép, mint az idén. Jó lenne, ha nem fagyna el belőle. Persze, ha ilyen fagyérzékeny jószágot ültetünk, akkor ezzel bizony számolnunk kell. De szerencsére nem pusztul el, legfeljebb nem lesz többméteres bokor belőle. De nagyon szépek az újonnan hozott bordó levelei, bájos a virágzása, nagyon kecses habitusa van, úgyhogy érdemes azért megpróbálkozni vele.


Kikeleti bangita, gondoskodik róla, hogy decemberben is legyen virág a kertben. Ez persze az enyhe időjárásnak köszönhető, egyébként január-februárban kellene virágoznia.


Kukucs..A másik télapó az orbáncfű-bokorba bújva várja haza a nagyóvodást.
Egészen megható, Idus mennyire tud örülni neki..


Tudom, hogy ezerszer lefotóztam már, de nem tudom kihagyni. Abélia, tárnicslonc, gyönyörűségem.



A mahonia charity fajtája majdnem teljesen kibontott virágszirmokkal. Micsoda illat lesz itt hamarosan!


Közelebbről, nem is gondolnátok, milyen szúrós ez a szépség. Tüskéje ugyan nincs, ő a leveleit használja, és mondhatom, mint a kardok.


Most, hogy a vadcitrom is megszabadult a leveleitől, látszik a fő-fő dísz, amiért ülteti őket az ember.
A tüskéi. Méretes tüsik ezek, úgyhogy olyan helyre ültessük, hogy véletlenül se tudjunk beleesni, nekimenni, hacsak nem ez a célunk. Állítólag sövénynek is kiváló, az biztos, hogy ezen aztán senki-semmi nem jön keresztül.



Na de most már a vak is látja a császárfán a virágbimbókat!
Mennyi, mennyi sok virágfüzér, de szép is lesz, lila és illatos, alig várom.



Mennyire más az első udvari nagy ágyás, mint tavasszal vagy nyáron! A póznák jelölőként működnek, nehogy elfelejtsem, hogy ültettem oda valamit.





A hátsó kert, nagyon kopár most. A fű szép, a dög, bezzeg nyáron szürke volt, de ekkora területen alig lehet észrevenni a fákat. Főleg így, csupasz állapotukban. A csüngő japánakác tavaszi metszése azt hiszem elmaradhat....



Ez itt Ő, a nagylevelű tölgy (q.marcocarpa). Már most fenséges...


Közelről ilyen durva a törzse,


A magyar tölgy (q.frainetto) levelei is elszáradtak, de egész télen a fán maradnak.


A kicsi kikeleti bangita, annyira bájos így csupaszon, a kecses rózsaszín virágaival


A perzsafa ágainak legvégéről lepotyogtak a levelek, a közepén meg ilyen szép színes még.



A csüngő vérbükk levelei is narancsvörösek lettek, és egész sokáig rajt vannak a fán. Már látszik a jellemzően szép, ezüstöt törzs és ág.




A csüngő vérbükk lehajló ága alatt terpeszkedik a gaura bokor. Még mindig virágzik!




Az utoljára vásárolt krizantém, alig-alig kopott meg a szépsége. De szép is lenne, ha túlélné a telet, és terebélyes bokorrá nőne...



Nem tudok betelni a mongol hárs gyönyörű fényes, bronzos törzsével, ágaival.



Az acer davidii piros vesszői. Eszméletlen, miket produkál a természet.


Édes kis aranyvessző bokor, teljesen tévedésből virágzik.


Na, ezek után mondja még valaki, hogy de szép is a kertem? A hátsó rész ilyen csupasznak látszik, az elültetett rahedli fa és bokor ellenére is. Úgyhogy hajrá, fák, bokrok, virágok...


Japán vörösfenyő tobozai és rügyei...Az új élet ígérete...

Karl Fuchs deodárcédrus, semmiért nem hagynám ki a kertből...


Az ottawensis superba borbolya gyönyörű bíbor színekben. Az egyébként is bordó levelű bokor ilyenkor kicsit ráerősít.


Ilyenkor télen a som bokor színes vesszői is nagyon szép látványt nyújtanak. Nálam valamiért nem szeretnek lenni, úgyhogy nincs belőlük sok, a fekete vesszőjű kesselringii tűnik elég igénytelennek.

Nos, a feladat szép, nehéz, de talán nem lehetetlen, a hátsó rész ágyásait feltölteni évelőkkel és talajtakarókkal. Marha sok kell belőlük, csodálkoznék, ha jövőre készen is lenne. Na nem baj, akkor majd utána.

Boldog Mikulást Mindenkinek, szőjetek álmokat, terveket, legyen minél több szép, egyedi kert ebben a kis országban.

Petra

4 megjegyzés:

  1. Nahát már itt a december! Azért a te kerted most is szép :)

    VálaszTörlés
  2. Rettentő gyorsan elment ez az év (is).

    Köszönöm! A dícséretet is, meg azt, hogy hozzászóltál:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép a kerted. Meg ahogy elképzelem nagy is. Van vele munka bőven, de meg éri, mert lehet gyönyörködni. És ez a hosszú ősz csodákat művelt nálad is.
    Jó pihenést a télre, és jó egészséget a tavaszi munkákhoz!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Gyula! Tényleg nagy a kert, több mint 4000 négyzetméter, viszont a kerti munka számomra kikapcsolódás.

    Neked is hasonló jókat kívánok!:)

    VálaszTörlés