2014. szeptember 9., kedd

Őszi rózsarendelés II.

Mivel az időjárás nem ismeri a Holló című filmet, így a benne lévő idézetet sem ("Örökké nem eshet"), így nálunk már megint esett és esett, és eszméletlen mennyiségű eső esett. Ezért aztán, na meg azért is, mert bár minden évben reménykedem, hogy az allergia és én végre elválunk egymástól, ez idén sem történt meg, így hát náthás vagyok, egyszerűen nem volt erőm fényképezni. Így az egyszerűbb utat választottam, bemutatom a Lottumos rózsarendelést, a sövény meg ráér a következő bejegyzésben is:)

Soha nem gondoltam volna, hogy külföldi kertészetekből fogok rózsákat rendelni, de immár rutinos rendelő vagyok. Persze könnyű nekem, mert a Tuinlottumos rendelésem abból áll, hogy nagyon kedves kertészbarátnőmnek bemondom, hogy mit szeretnék, Ő pedig megrendeli, a végén pedig fizetek. Így azért egyszerű, igaz?
Mivel a holland Tuinlottumnál kb. fele áron vannak a rózsák, mint a Schultheis-nél, így, amennyiben van a kínálatukban a keresett rózsa, akkor tőlük érdemes megrendelni. Nagyon egészséges, erős töveket küldenek ők is.

És akkor íme:


Agnes, egy rugosa rózsa.
Közel kétméteres bokor lesz, nagyon szívós, alkalmi ismétlődő virágzással.

A kert hátsó részén még mindig van olyan rész, ahol nincs sövény, oda szeretnék rugosa és vad rózsákból ültetni, az Agnes lesz az egyik.










Közelről ilyen szépséges. Biztosan nem csak én vagyok így, de igenis elhiszem a képeknek, hogy ugyanilyen csoda lesz az én kertemben is, csak meg kell vennem, és el kell ültetnem:)




Rosa dupontii,  egy nagyon régi rózsa, Franciaországból származik, 1817 előttről. Állítólag Jozefin császárnő malmaisoni kertjéből származik.

Erőteljes, akár 2,5 méter magas, terebélyes bokor lesz, eltűri a soványabb talajt is. A virágai 6 cm körüliek, egyszerűek, édes illatúak.
Ősszel narancssárga csipkebogyókban gyönyörködhetünk.





Ő is egy hibryd musk, vagyis hibrid pézsma rózsa, már nem is lepődöm meg, úgy látom, a vonzalom kölcsönös:)

Szintén a sövénybe lesz ültetve, egyébként erre a legalkalmasabb, esetleg vegyes szegélyágyba is ültethetjük. Nyár derekán virágzik.














Roseraie de L"Hay, hibrid rugosa bokor, erőteljes, több mint két méter magas lesz. Nagy megelégedettségemre olyanokat olvastam, hogy az egyik legszebb rugosa rózsa, nosza, ide vele a kertembe:)
Nyáron és ősszel is virágzik, a mostoha időjárást is elviseli, ősszel sok-sok termést hoz, és a lombja vörös színű lesz.







Elég erőteljes színe van, a virágok 10 centi körüliek, erős illatúak.

Ő is a sövénybe lesz ültetve. Állítólag elég sok gyökérsarjat hoz, ezt az ültetésnél vegyük figyelembe, mert van, amikor ez jócskán zavaró tényező.











Henri Martin, egyszer, nyár derekán virágzó Moss rózsa, magassága 2 méter körül lesz.
A virágok tömveteltek, 8 cm körüliek, édes illatúak, a csészét és a kocsányt mirigyes szőrök borítják.

Jó télálló rózsa, nagyon gazdag virágzással. A könyvem szerint  legjobb háromlábú állványon, piramisszerű rácson nevelni, hogy a virágzó szárak zuhatagként omolhassanak alá. Közvetlenül virágzás után kell gyengén megmetszeni.



Egy közeli kép Henri Martinról.

Ezt a gyönyörű rózsát a folyton virágzó rózsasövénybe fogom telepíteni, kakukktojásnak. Muszáj olyan helyre tennem, ahol látható és szagolható lesz őkegyelme.











Jenny Duval, gallica rózsa. Egyszer virágzik, magassága kb. 1,5 méter lesz.
Erőteljesen sarjadzik.

A történelmi rózsasövény új tagja lesz.












Nagoyn kíváncsi leszek, mert a képeken egyszerűen gyönyörű ez a lilás szín, amint átmegy a halvány rózsaszínbe.

Mint a gallicák általában, ő is jó téltűrő rózsa.











A folyton virágzó sövény egyik oszlopos tagja lesz ez a hibrid pézsmarózsa, a Sourire d Orchidee.
Magyarul mosolygó orchidea.
Cserje alakú, két méter körüli rózsa, halvány rózsaszín virágokkal.











Szintén a folyton virágzó sövénybe kerül ez a Noack rózsa, Westpol nevezetű. Annyira ismeretlenek (én is PP-től hallottam róluk), hogy alig találtam a neten képet.

70-80 centi magas lesz, nagyon egészséges, egész nyáron virágzó rózsa.






Lykkefund, rambler. Dániából származik, igen-igen télálló, egészséges, majdnem tövistelen rózsa.
Egyszer virágzik, de akkor aztán nagyon:)

Nagyon nagy lesz, akár hat méterre is megnőhet, és fogalmam sincs, hova fogom ültetni.










Egy közeli fotó: egyszerű, illatos virágai vannak.

Kíváncsi leszek, hogyan boldogulok velük, Ő a második rambler a kertbemben (az első a Félicité Perpéteu, már most két méteres).
Peter Beales szerint erdei kiültetésre is alkalmas, egyébként sem fér el máshol, csak a hátsó részen.










Phyllis Bide. 2,5-3 méter magas futórózsa, erőteljes, meglehetősen laza ágszerkezettel.
Virágai kicsik, 5 centisek, kecses virágzatban nyílnak. Dús lombozatú.

Nyáron és ősszel ismétlődően virágzik.
Szoliterként javasolják, hogy szépségét ne homályosítsák el nála mutatósabb fajták.
Igen, vannak nála mutatósabbak, én viszont odavagyok ezekért a kecses virágú rózsákért. Szerintem tüneményesek.







Azért van aki ilyen is tud csinálni vele:)

Én a felével is elégedett leszek.

Állítólag eltűri a soványabb talajt és a félárnyékot is.















Hát, ennyi lenne a Tuinlottumos rendelés, ja és még két angol rózsa, a Grace és a Lady Emma Hamilton.

Ha az időjárás is úgy akarja (mára még jó időt mondott), akkor lassan elő lehet készíteni a helyüket, szárított marhatrágyát venni, hogy jól tudjanak indulni, és jövőre már a saját képeimmel dicsekedhessek.


Örülök, ha velem tartottatok:

Petra

12 megjegyzés:

  1. Én is rendeltem a Lottumtól, kíváncsian várom mikor küldik őket. Elvileg októberre igérték. Nekem most többnyire Austinok jönnek tőlük. Te nagyon szép különleges rózsákat választottál. Kíváncsian várom jövőre a beszámolót róluk :-)
    Szokott egyébként csere előfordulni náluk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk (azért a többes szám, mert újra PP-vel rendelek) is októberre ígérték.

      Szerintem amit visszaigazolnak, azt fogják küldeni. Legalábbis tavasszal így volt, és remélem most is így lesz.

      Szépek az Austin rózsák, azért pár darab nálam is előfordul, de a hátsó, természetesebb részbe nem ők valók.

      Törlés
    2. Én szolóban rendeltem, úgy láttam innen valamivel egyszerűbb, mint Petrovicnál, ott jobb többen összeállni.(de igazán átállíthatnák angolra is az oldalt, szerencsére emailben automatikusan angolul válaszolnak)
      Nálam az Austinok most nagyon elrabolták a szívemet, és a kertünkhöz is jól fognak illeni szerintem.
      Bár egy részét még halvány dunsztom sincs hova teszem, de ha jól látom ez nálad is előfordul :-)) hiába, ha az embert elkapja a gépszíj...

      Törlés
    3. Számtalanszor. Régebben még olyan is volt, hogy kezemben a növénnyel járkáltam a kertben, hogy ide teszlek, nem, nem ott nem lesz jó, inkább ide:) Azért annyit már fejlődtem, hogy mire megérkeznek, mindnek tudni fogom a helyét.

      Törlés
    4. Én is így vagyok vele, megyek pár kört a kertbe, aztán valahova csak sikerül elbökni. Itt a szabadgyökerű mivoltuk miatt nincs sok idő tökölni, ha itt lesznek azokat muszáj lesz letenni. Viszont arra gondoltam, hogy aminek még nem leszek akkor se biztos a helyében, azt cserépbe teszem, és azzal együtt ásom le a kertben. Így ha tavaszra összeáll a kép, kevésbé sérül,
      Most épp a japánszentfát "sétáltatom" a kertben, még nem sikerült kitalálni hova kerüljön, próbálok neki valaki védettebb, de mégsem eldugott helyet keresni.

      Törlés
    5. A rózsákkal annyira azért nem kell parázni. Sokkal egyszerűbb növények ők, mint amit hajlamosak vagyunk feltételezni róluk. Pár napig vízben is elvannak, sőt, tavasszal az enyémek pont akkor jöttek, amikor fagy volt. Három hétig voltak vödörben, némi vizes földdel borított gyökérrel, kutya bajuk sem lett. Ha addigra valamelyiknek még nem tudod a biztos helyét, az is jó, ha elvermeled.

      Törlés
    6. Igen, ez lehet, hogy kicsit túlparázom a dolgot, Ez a vermelés dolog nekem új, ezt gondolom pincében szokták.
      A minap kiszámoltam, még 15 rózsának kell kitalálni a helyét. Most megy a brainstorming ezerrel :-)

      Törlés
    7. Nem, a vermelést nem pincében kell, hanem ásol egy árokszerű izét, hanyatt belefekteted a rózsákat, és jórészt homokkal, de homokos földdel betemeted, amit azért nedvesen kell tartani.

      Törlés
    8. Köszi a tippet! Nem is gondoltam volna, hogy így is lehet teleltetni a rózsákat.

      Törlés
    9. Pedig igen. Meg még sok mindent. Most olvasom, azért a hanyatt kicsit kétértelmű, szóval ferdén kell az árokba fektetni őket.

      Törlés
  2. Visto che non ho spazio per queste piante è sempre un piacere godersi le tue immagini! Rose davvero belle e vigorose!

    Un saluto :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Mindig szívesen látlak:)

    VálaszTörlés