2014. május 26., hétfő

Rózsák és illatok

Nagyon vártam, hogy nyílni kezdjenek a rózsák. Egy kicsit türelmetlenebbül az újakat, de talán egyforma örömmel mindegyiket.
A vihar elvonultával félve mentem ki a kertbe, kidőlt fákat, letört ágakat, földig vert bokrokat vizionálva.
"Csak" a datolyaszilva egyik nagy ága tört le, amit azért nagyon-nagyon sajnáltam. Hiába az épület védelme, az inkább a mínuszok ellen van, a szél még nagyobb erővel csap le. Hozzáteszem, a datolyaszilvának eléggé törékenyek az ágai, azért ezt már tapasztaltam.
Szóval, a rózsák: Viszonylag későn kezdtek nyílni, úgyhogy a nagy eső nem tett kárt törékeny szirmaikban.
De beszéljenek helyettem a képek(na jó, nem helyettem, csak velem együtt):


A Chartreuse de parma bokra. Nagyon széles, váza alakú bokrot nevel, hatalmas, lilás árnyalatú sötétrózsaszín virágokkal. Az illata belengi a fél udvart, jövet-menet beleszippant az ember. Nagy, fényes levelei vannak. Delbard rózsa, és a jóval magasabbra-szélesebbre nő, mint amit pl. a helpmefind-on írnak róla. Megvan ez jó 1,5 méter magas és legalább olyan széles.


















Ilyen nagyméretű, igen-igen tömvetelt virágokat hoz. A levelei is nagyok, fényes sötétzöldek.

Romanze rózsa, Tantau. Ő csak vasárnapra nyílott ki. Egészen világító ciklámen rózsaszín, nagyméretű, telt, de nem tömvetelt virágai vannak. Néhány helyen azt írják róla, hogy nagyon ellenálló, én ezt nem tudom megerősíteni, feketefoltosságra rendkívül érzékeny. Képes nyár közepére egyszál csupaszon ácsorogni, amíg vissza nem vágom jó erősen, és hozhat újra egészséges leveleket. (Kíváncsi vagyok, az idei lemosó permetezés jelenteni fog-e valamit). A helpmefind szerint nincs, vagy kicsi az illata, hát nem, ez bizony nem igaz. Nagyon erős, nagyon kellemes illata van.

A Schneewittchen rózsa is hétvégén kezdett el virágozni. Ez egy Kordes rózsa. Nagyon szép, nagyon egészséges, metszéstől függően hagyhatjuk nagy bokornak is, de elviseli az erőteljesebb visszavágást.
Nemcsak bimbóban, kinyílva, hanem elvirágzáskor is hófehér rózsa, kellemes illattal.








Eden, hatalmas, tömvetelt virágok, a színe szinte mindegyiknek más és más. Illata nincs, ennek a rózsának ezt el kell nézni. Viszont ez az utolsó év, amit valahogy ki kell bírnia támaszték nélkül, lehet, így is utálnak már az utcában, mert csak guggolva lehet elmenni a kerítésünk előtt. De hát nincs szívem levágni azt a gyönyörű, virágokkal teli ágat!


Közelebb, még közelebb...  Méltán ültetik egyre több kertbe.


A díszpipacsokat azért megfektette a szél meg az eső, úgyhogy nyílnak a liliomok között, a zsálya között, a macskamenta között....















Ezek a datolyaszilva virágai. Gondoltam, megörökítem őket...:)


Ő a William Shakespeare2000 David Austin rózsa. Én naív azt hittem, ráérek a támasztékokkal őszig, következő tavaszig, hát nem, hatalmasat nőtt, bokrosodott, és telis-tele van bimbóval.

Szintén Austin rózsa, St. Swithun. Teljesen le vagyok nyűgözve ettől a törékeny, bájos szépségtől. Ráadásul mindig is gyengém volt ez a halvány, porcelánrózsaszín.




A Fontaine (Tantau) gyönyörű az idén.
Messziről virítanak a hamvas, sötétpiros virágai. Nagyon egészséges, sötétzöld levelei vannak, a virágok illatosak, nemcsak szépek.  Az enyém most kb. 1,20 magas bokor.










Az Egon Schiele (poulsen) is hétvégén bontotta ki a szirmait, még nem az egész bokor virágzik, csak néhány virág van rajt. Az erőteljes ritkítás ellenére baromi sűrű bokor lett, indulunk kb. másfél méterről, nyár végére biztos nagyobb lesz, mint két méter. Halvány rózsaszín, közepes méretű virágokat hoz, amiknek enyhe, de kellemes illatuk van. A virágok nem túlságosan tartósak, de folyamatosan nyílik. Én nagyon szeretem, büszke vagyok rá, hogy ezen a vacak tenyészhelyen (csákánnyal ültettem anno) évek óta ilyen szépen fejlődik.

Na jó, ezt azért meg kell, hogy mutassam, borzaskaták beindultak, és átvették az uralmat az első udvar nagy ágyásában. Az idén már nem engedem meg nekik, hogy elszórják a magjukat, az ittlévő bokrok és évelők már önmagukban is mutatósak lesznek. Kiszedem őket elvirágzáskor, és elviszem a hátsó nagy ágyásba, ahol viszont igen-igen kellemesen érintene, ha jövőre hasonló képet mutatna, mint a kistesó.

 Uetersener Klosterrose (Tantau). Harmadik éve van nálam, a Starkltól rendeltem. Egészen elbűvölő, pezsgőszínű, tömvetelt illatos virágai vannak. Ha ilyent látok, kész, nekem végem van, engem teljesen levesz a lábamról.

A futtatója egy baromi ronda, öreg vaslétra, de szerencsére nem látszik, mert a rózsa teljesen eltakarja.
Ilyen egészséges lombozata van, és telis-telis-tele van bimbóval. Határozottan az egyik kedvenc rózsám.
Climber rózsa, kb.2-3 méter magasra nőhet.


Egy-egy ágon csokorszerűen hozza a virágait.














Ez a másik szépség a Sieberz Kft-től érekezett pár éve, sajnos név nélkül. Bimbóban fehér, kinyílva némi citromos, rózsaszínes árnyalata van a virágnak, de messziről mégis hófehér futórózsának látszik. Hatalmas, nagyon illatos virágokat hoz, a levélzete is fényes, sötétzöld, igen-igen egészséges. A Sieberzben úgy hirdették anno, hogy a legjobb fehér futórózsa, nem tudom, igazuk van-e, de nem hazudtak.:)

Ilyen a bokor. Ő már a kinti kertben van (Klosterrosével együtt), és a takarására azért ügyelni kell. A kora tavaszi fagyokra is érzékeny, de hát ez ellen sajnos max. a metszőolló az orvosság.
De akkor is gyönyörű.

















Nahéma, Delbard rózsa. Climber,3 méter körül írják, nálam két méternél magasabbra még nem sikerült nőni.
Halvány rózsaszín, nagyon illatos virágai vannak. Ő az a rózsa, amit mégegyszer nem ültetnék a kertbe.
Messze nem virágzik olyan intenzitással, mint a többi rózsa, ráadásul a fővirágzása után van egy naaaagy szünet (mint az iskolásoknak a nyári szünet), aztán virágzik még hébe-hóba.
Hozzáteszem, ez nálam van, lehet, hogy másnál másképp viselkedne. Nekem is van olyan rózsám, amiről mástól csupa-csupa rosszat olvastam, miközben én imádom. Úgyhogy az én kudarcom senkit ne tartson vissza, lehet, hogy nála ez a rózsa lesz a kedvenc.


Austin rózsa, Munstead wood. Na, tőle egyenesen el vagyok ájulva. Igaz, hogy csak akkor tudok rendesen szemezni vele, ha hasra vágom magam, hiszen csak februárban érkezett, szabadgyökerűen, mégis, azt kell mondjam, a legszebb rózsa, amit láttam.
Tudom, a kép nem adja vissza, ezt tudjátok be az én ügyetlenségemnek.
Fantasztikusan szép bimbóból gyönyörű rajzolatú, tömvetelt virágok, hihetetlen bíbor-pirosas színben.
Még jó, hogy hármat ültettem belőle, micsoda gyönyörűség lesznek jövőre már!









Ugye, milyen gyönyörűek?

Austin rózsa, Harlow Carr. Közepes méretű rózsaszín virágokat hoz, ő a BKC-től érkezett, úgyhogy szép bokros már, rengeteg bimbó van rajta, sokat várok tőle.

(Nem is értem, eddig hogy lehettem meg nélkülük, annyira illenek oda, ahova ültetve lettek...)















Harlow Carr közelről. Kb másfél méter magas bokor lesz, és ha így fogja ontani a virágokat, akkor pazar látvány lesz.


Egy másik rózsaszín Austin szépség (na, melyik a kedvenc rózsa színem? igen, a rózsaszín..:) a Mary Rose.
Igazából azt kell mondjam, eddig úgy néz ki, jól választottam mind az angolok, mind a történelmik közül. Persze tudom, még az elején vagyunk. Mégis, azok a rózsák, amik már virágoznak, felülmúlták minden várakozásomat, és igen, vannak olyan szépek, mint a róluk feltett fotók a neten. És most itt vannak, az én kertemben:)

Ez a Cornelia (Gondolkodtam, merthogy elszúrtam a fotózást, úgyhogy bocs Sameria, de fölteszem, hogy beszélhessek róla):  Ő egy hibrid pézsma rózsa. Három pézsmát rendeltem, a Corneliát, Feliciát és a Penelopét (Még egy Eva-t szeretnék, anyum miatt). Ilyen tünci kis bimbókból hozza a kis, na jó, közepes méretű virágait. Nagyon-nagyon kíváncsi leszek rájuk, csupa jót olvastam róluk. Tele vannak bimbóval, az alig harminc centis növénynek a földet érő ágán is három-négy bimbó várakozik.

Gallica rózsa, L'eveque. Ahhoz képest, hogy Ő is februárban jött a Lottumtól, szabadgyökerűen, már 50 centis kompakt bokor, rogyásig bimbókkal. Hát hogy a fenébe ne lennék elégedett....!



Gallica rózsa, Cardinal de Richelieu.
Fáradhatatlanul virágzik a három aprócska bokor. Ha ilyen hosszú a virágzása, akkor azért az bőven kárpótol az egyszeri virágzásért, hiszen már lassan három hete virágzik. Talán Ő nyílott ki elsőnek.









Még egy gallica, még egy bíboros: Cardinal Humé.
Rendkívül bájos virágokat hozott, és a bokrok is szépen fejlődnek, szintén három van belőlük, persze az igazi szépségüket majd jövőre mutatják, de én már így is több mint boldog vagyok.















A történelmi rózsasövényemet ősszel ültethetem máshova. A nagy vihar a fejemre is rákoppintott, hogy gondolhattam ilyen butaságot, hogy szélfogónak ültetem őket. Úgyhogy már kitaláltam, hogy szélfogónak  fagyal lesz ültetve, a történelmiek pedig ívben lesznek ültetve, így egyébként sokkal mutatósabb is lesz.

És ami nem látszik, rengeteg, elképesztő mennyiségű, megszámlálhatatlan csigám van. Tényleg, ebből aztán tudok adni, ha valakinek esetleg...?
Minden nap ölöm őket, de randább látvány nehezen tudok elképzelni, mint amikor fürtökben lógnak a nőszirmon, én meg próbálom úgy kettévágni őket, hogy nehogy hozzáérjek egyhez is. De a millió spanyolon kívül milliárd más nemzetiségű is van, úgyhogy be kell látnom, kevés vagyok így ehhez, úgyhogy Detia.
Ma veszek, szórok, aztán majd beszámolok.

Ti meg gyönyörködjetek a rózsáitokban, élvezzétek a jó időt, az életet.

Petra

10 megjegyzés:

  1. Nálam is az következik. irigylem a borzakatáidat, nekem 2 szál van, az is balról lett. Nálam valahogy minden másodévre lesz az igazi. Idén nem, a csigák... S régebben kelt ki olyan is, amit el sem vetettem, idén pl. petúnia, még nyoma sincs. Kedvencen nálad az a fehér vagy krémszínű rózsa, csodaszép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem beválik, mert utálok mérgezni, de ezt már nem lehet elviselni. És ezek még csak szaporodnának. A fenét.

      A borzaskatát nem szoktam visszavágni, ha elnyílott, ettől lett belőle ez az erdő. A sima vetésből csak pár szál kelt ki nálam is, a természet ügyesebb, mint én.

      Én is bolondulok a krémszínű rózsákért:)

      Törlés
  2. Bellissime rose complimenti, molto sane! Anche il resto del giardino è molto bello, complimenti.

    Un saluto!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Grazie. Sono felice che steste camminando ancora nel mio giardino.

      Törlés
  3. Akkor szombat vagy vasárnap?:)

    Csodásak! Sárga vagyok, mint az éppen elvirágzott törpenárciszaim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövő héten szombat vagy vasárnap, jó?

      Elmaradt a fűnyírás, és addig be nem merek engedni senkit a kertbe, amíg az nincs megcsinálva. A végén még úgy kellene megkeresni benneteket a magas fűben-gazban:)

      Törlés
  4. Köszönöm ezt a bejegyzést, Petra!!!

    VálaszTörlés
  5. Petra!
    Nagyonszépek a rózsáid! Nálam is beindultak a futórózsáim rendesen. Van egy rózsaszín, ami egy száron legalább 4-8 rózsát hoz, nagyon szép - sajnos, hogy nem tudok feltenni róla fotót. Vágyakozok az Eden után, de az jutott eszembe, hogy lehet, hogy nekem is Eden-em van, de ha nem ez a neve, akkor sem baj, mert ez is gyönyörű.
    Milyen szép virága van a datolyaszilvának!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Annyiféle rózsa van, mindet úgysem tudjuk elültetni a kertünkbe, és ha van szép, egészséges bokrunk, akkor azt meg kell becsülnünk.

      De a gyümölcse milyen finom lesz!

      Törlés