2014. február 11., kedd

A rózsasövény

Isteni idő volt hétvégén! Vasárnapra gyakorlatilag az összes hó elolvadt, olyan érdekes volt, visszakaptam a kertemet! Ugyanis a nagy hóból csak a nagyobb fák-bokrok látszottak ki, az apróságok (és hát ők vannak többen) eltűntek a hó alatt. Most meg itt van újra az egész.
Megígérem, hogy jövő héten majd fényképezek is, most lekötött a rózsaültetés, meg csak bámultam ki a fejemből, élveztem a sok-sok jó levegőt, madárcsicsergést. Legszívesebben kint is aludtam volna.

Szóval, szombaton és vasárnap rózsát ültettem. Igaziból nem ez a legmegfelelőbb időpont, ráadásul a föld is sáros volt, de úgy éreztem, jobb nekik a földben, elvégre két hete itt vannak már.
Úgyhogy a Tuinlottumos rendelés a helyén van, én fülig sáros voltam, de nagyon boldog, mert lelki szemeim előtt már teljes pompájukban virágoztak.

Köztük van a leendő történelmi rózsasövény első darabja (az ötlet a Kerti Napló blogból jött, köszönet érte), a Complicata. Az illatáról többféle info is van, a David Austin rózsák oldalán azt írja, hogy könnyű illat, a Help me find szerint erős illata van. Na majd meglátjuk.


(Internet)
Egyszerű virágú, és csak egyszer virágzik, nyáron. Nagyon egészséges, a Dave"s Garden szerint ellenáll a penésznek, feketefoltnak, lisztharmatnak. Sőt, még az árnyékot is tűri, és szépen fejlődik mostohább körülmények között is. Nagyon hidegtűrő.

Gallica rózsa (vagy gallica hibrid), ezért metszeni csak virágzás után szabad, akkor is minimálisan, inkább ritkítani, a sérült ágakat eltávolítani.

(internet)
A habitusa bókoló, 2-3 méter magasra és szélesre is megnőhet, úgyhogy nagy helyet kell neki biztosítani.
Ő lesz a sövény második tagja, az Erinnerung an Brod rózsa és a Great Maiden's Blush között.


Az Erinnerung an Brod rózsát a Schultheis-től rendeltem, kíváncsian várom, milyen rózsákat küldenek, mert a Tuinlottumtól minden képzeletet felülmúlóan szép, egészséges, erős tövek érkeztek.

Az Erinnerung an Brod az egy Geschwind rózsa. Hibrid prérirózsa, akármit is jelent ez, igazából a metszéséről semmit sem találtam, elsőkörben úgy fogok hozzáállni, ahogy a gallica rózsához.



(internet)
Szerintem remekül fog mutatni ez a dús, tömvetelt, pazar lila  virág a Complicata egyszerű, rózsaszínű virágával összefonódva.
Nevelhetjük akár futórózsának is, de itt a sövényben szépen bókolhat, amerre akar.
Nagyon toleráns rózsának írják, remélem, úgy is lesz.


(Rosen von Schultheis)

Ilyen lesz a habitusa. Szerintem álomszép. Ő is csak egyszer virágzó.

A Complicata másik oldalára kerül a Great Maiden's Blush rózsa.


(Dave's Garden)

Ez egy alba rózsa, valamikor az 1400-as évek előttről! Őrület, nem? Majdnem fehér virága van, és ahogy kinyílik, úgy kap egy kis pirosas árnyékolást. Erős illatú, nagyon erőteljes rózsa, ívelő növekedéssel, és majdnem tüskétlen.


(Internet)

Ez már a habitusa, ívelő, dús bokrú. De szépek is lesznek együtt a többivel!

A sorban a következő a Frühlingsduft lesz.




Ez egy hibrid spinosissima rózsa a Kordestől. Erős illatú, nyáron virágzó, némi utóvirágzásra is lehet tőle számítani. Nagyon-nagyon szívós rózsa, jó nagy hely kell neki, magasságra és szélességre is elérheti
a 3 métert.

Még három gallica rózsa fog a sövénybe kerülni, ezek közül az egyiket ajándékba kapom az egyik kedves rózsaimádótól, a neve:  Tuscany Superb.




(Internetről)

Ilyen szépséges virágai vannak.



(Internetről) Szép a habitusa, és az ajándékozó elmondása szerint szépen színeződik ősszel.

A következő az a Rosa  gallica var. officinalis: (patikus rózsa)


Nagyon régi rózsa,az 1400-as évek előttre tehető. Alacsonyabb növekedésű, s bár a help me find szerint árnyéktűrő, ugyanakkor a penészre is érzékenynek mondják, nálam biztos, hogy napra fog kerülni.  Nyáron virágzik.

S az utolsó:  Rosa gallica versicolor (rosa mundi)


Sokak szerint a legszebb rózsa.  Erős, régi rózsa illata van, habitusa formás, bokros, de ő sem nől túl nagyra.

Nos, ők lesznek a sövényben, társul kapnak majd zsályákat, margitvirágot, macskamentát, napfényt, gondoskodást és csodálatot.

Petra


14 megjegyzés:

  1. Jaj a szívem! Micsoda gyönyörűségek! Várom a nyarat, hogy mit mutatnak meg magukból idén. Jajdegyönyörűek!
    Nekem még várnom kell, hogy megtaláljam a jó helyet nekik. De aztán megkaparintom őket.

    VálaszTörlés
  2. Csak drukkoljál, hogy mindegyik megmaradjon, és akkor kapsz belőlük vesszőt:)

    VálaszTörlés
  3. Csodaszép sövényed lesz! Megfertőztél kellőképpen engem is a rózsákkal. Alig várom hogy kinyissanak a faiskolák!

    VálaszTörlés
  4. Mennyi rózsa! Nem is hiszem, hogy maradt még hely a kertedben :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem, ahogy írsz, írj majd sokat a rózsáidról jó? És kérlek azt is meséld el egyszer pontosan, hogy honnan szoktál rózsákat rendelni.
    Úgy néz ki, hogy birtokba vesszük a társasházi kertet, úgyhogy elkezdek rendesebben is kertészkedni, mint eddig. És szeretnék rózsákat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon izgalmasan hangzik. Ha ilyent hallok, mindig bizsergek tőle, úgyhogy ha bármi segítség kell, én nagyon-nagyon szívesen segítek.

      Hosszú-hosszú választ küldtem e-mailben:)

      Törlés
  6. Hi Dear,
    beautiful roses!
    Hugs
    Elisabeth

    VálaszTörlés
  7. Hi Petra,
    once again in your beautiful rose garden!!!!
    Thank you for beeing my friend!
    Take care
    Elisabeth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I'm very happy for you. Your blog is very exciting, can not wait to read it to me. (Sorry for the bad english).

      Petra

      Törlés
  8. Mennyire "vadrózsás" a virága a legtöbb választottadnak! Ez az árnyéktűrés ellenben jól hangzik, nálunk ugyanis árnyék van, napsütés meg nincs. :)

    VálaszTörlés
  9. Nem a legtöbbnek, csak néhánynak.

    Igen, az embernek felül kell bírálnia mindazt, amit eddig a rózsákról tudott, sokkal bonyolultabb társaság ez.

    VálaszTörlés