2013. szeptember 18., szerda

Változások kora

Hogy elszaladt ez a nyár is, itt a szeptember, iskolakezdés, fürdőszobafelújítás, kocsibeálló készítés, és hasonló nyalánkságok.

Nem tudom, ki hogy van vele, az augusztus mifelénk nem volt szép. Mármint kertileg. Valahogy minden fakó volt, elszürkült a nagy forróságban, még az én mindig lelkes szemem sem látta bele azt a gyönyörűséget, ami biztos ott van  valahol, csak a meleg, és főleg száraz nyári napok kissé megkoptatták.
Egész augusztusban egy szem eső nem sok, annyi nem esett, szépen összeszoktunk én, a locsolókannák meg a slag. Túlélésre játszva, néha ennyi is elég.

A fiam közben megszerezte a jogosítványát, háromszoros HURRÁ a 17 éves fiatalembernek! Mondjuk anyai szívem egyrészről büszkeségtől repes, másrészt halál ideges vagyok, mert mégiscsak gyerek még, és annyi szörnyűség történik nap mint nap az utakon. Óriási szerencse, hogy korához képest komoly, mellesleg az egyetlen, aki betartja a szabályokat (erre naná hogy most jöttem rá), de innentől kezdve eggyel több ok az aggodalomra.
Nekiláttunk a kertben a régóta esedékes kocsibeálló elkészítésének, amihez fel kellett áldoznom egy bokromat. Na jó, el kellett ültetnem egy másik helyre, merthogy itt útban volt.
Ráadásul a fürdőszobát is nekiláttunk felújítani, ma 1 hete és 1 napja hogy hullámpapírral letakart, lefóliázott házban élünk. A lányom élvezi. - Építkezünk, anya? - kérdezgeti. Ja, inkább rombolgatunk, élénken magam elé kell képzelnem a szépséges csempéket, hogy kitartásra ösztökéljem magamat.

Na de elég a panaszkodásból! Egyébként is, ezeknél sokkal nagyobb baj is van.
Betette a lábát a kertembe a borókaszú. A tavalyi és az idei aszály igencsak megviselte a thujákat, borókákat, hamisciprusokat, és ezt szépen kihasználta a gazember. Nyár közepén vettem észre, hogy néhány örökzöldnek a friss hajtásai lógnak. Először csak leszedegettem őket, és nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, de ahogy nap mint nap több is előfordult, főleg a leyland cipruson, elkezdtem keresgélni a neten.
Találtam is olyant, hogyaszongya, megszúrta a kabóca, és attól száradt el a friss hajtás. Képek is voltak, teljesen ugyanaz, mint az én fáimon, de ez nem lehet kabóca, mert addigra kiderítettem, hogy a letört hajtásokban, vagy a kis csonkon, ami a fán maradt, vígan éldegél és zabál egy kis fekete bogár.
Csak semmi pánik, gondoltam magamban, végigjártam az összes örökzöldet, találtam még a legnagyobb és legszebb borókámon, a kaliforniai gyantáscédruson (ezt a pofátlanságot!), a smaragdthujákon, kisebb borókákon is.
Addig addig bújtam a netet, amíg találtam egyfajta permetszert, amit erre javasolnak (eszméletlen drága), már meg lettek permetezve a fák, tavasszal és nyáron pedig újra kapnak egy adagot. Plusz keserűsót is vettem, csináltam lombtrágyát, és azzal is meglotyáltam őket. És igen, van lelkiismeretfurdalásom, mert azt gondoltam, már elég nagyok a fák ahhoz, hogy öntözés nélkül bírják. Szépen magukra hagytam őket. Jó kis tanulság volt, mert lehet hogy korádban fogom tudni a kártevőket, de kiirtani őket teljesen nem biztos.
Ráadásul rühellek mindenféle vegyszert.



Ezen a borókán is ott van az elszáradt hajtás

A fölső ágakról lógnak lefelé. Motoros permetezővel lettek permetezve, hogy mindenhova jusson a méregből. Nem szeretek rágondolni, hogy a hasznos rovarokra milyen hatással lehetett.



De ne csak a gondokról beszélgessünk, a szeptemberi esőktől egészen felfrissült a kert. Lehetett füvet nyírni, és visszatértek a színek. Ez a varjúháj egy nagyon hálás növény, igénytelen, és nagyon mutatós.


Van is belőle többfelé a kertben, múlt héten eszembe jutott, hogy amikor tavaly a temetőbe vittem ültetni belőle, letörtem egy ágat, és mivel virágzott, sajnáltam kidobni, és csak úgy ledugtam a földbe. Szépen kihajtott. Ezért aztán fogtam magam, és szedtem 5-6 virágzó ágat, és ledugdostam erre-arra a kertbe, még mindig nagyobb terület van parlagon, mint virágokkal teleültetve. Meg se kottyant neki a szakítás, 4 -5 nap óta folyamatosan frissen virágzik, mintha lennének gyökerei.


Íme, az egyik kis varjúháj-gyerek. De szép is lenne, ha jövőre még több bokrom lenne!



Ez még a múlt héten készült, éppencsak színesedett a levele, azóta már ősziesebb a ruhája a perzsafának.



A hortenziák jól bírják, persze vén csatalovak már, és árnyékban vannak, de akkor is, meg vagyok velük elégedve. Ültettem is pár újat, remélem szépen megmaradnak, megnőnek, én meg majd dicsekszem velük.



Ami hihetetlenül szép, ezekkel a fényes, élénkzöld levelekkel, az az örökzöld magnólia. Kb. 30 centit nőtt, remélem ezt a szokását továbbra is megtartja, mert még így is messze vagyunk a fa mérettől. Bár a leges-leges-legtetejét már látom bentről a nappaliból! Bizony!



A magnóliák már érlelik a jövő tavaszi húsos bimbóikat.



Szépen elindult ez a kis valódi ciprus is, elvégre nőni kell, ha már olyan szép neve van, mint Green Tower.
Valami hihetetlen egzotikus, hamvas zöld színe van, szinte harapnivaló.



Nandina, egész jól tűrte a nyarat, szép nagyot nőtt, lesz miből elfagyni a télen!:)



Itt már egész üde minden


Hát nem gyönyörű? A tárnicslonc minden évben megbízhatóan hozza a formáját, ha van egy aránylag védett kertrészünk, ne hagyjuk ki.


A visszavágás után újra virágoznak a zsályák. Rengeteg kis kölykük lett, úgyhogy hétvégén ültettem őket ide-oda, mindenhova. Mivel szép nagyra megnőnek, klasszul el tudják venni a helyet az utálatos gazok elől.



A gold reef rózsa, teljes pompájában (Bocs, ha kissé csapongok, de elég nagy a kihagyás, jó sok képet csináltam, hol erről a részről rakok fel, hol arról.)



Talajtakaró kékgyökér, raktam belőle több helyre is. Télire visszahúzódik, aztán tavasszal újra kihajt, nekilendül, terjeszkedik, hozza a szép zöld leveleit, aztán késő nyártól a kék virágait is.



A törzse oltott Blue Angel magyalnak pirosodnak a bogyócskái.



Bugás hortenziából többfélét is ültettem, vanille fraise, pinky-winky, és Ő, a limelight.
Kicsit később virágzik a testvéreinél, zöldesfehér virágbugákat hoz. Első éve nálam, de Ő volt  a legszebb.






Galambfa elkezdte hullatni a leveleit, nap mint nap elgyönyörködöm a szépen beérett, bordó rügyeiben.



Ringló, hamvas, édes... Napi szokássá vált, elsétálok a hátsó kertbe, törölgetem a pólómmal, szétválasztom (biztos, ami biztos, kukacot nem kérek), aztán szedek 10-15-öt a felhajtott pólómba, eszegetem, sétálok, tervezgetek, elfogy, visszamegyek, kezdem elölről. Már nem sok van rajta!



Nem baj, most jön az alma. Az oszlopos almák telis-tele vannak gyümölccsel, finom, zamatos almákkal.








7 megjegyzés:

  1. Vicces, küldök saját magamnak megjegyzést. Pedig nem vagyok vicces kedvemben, három napja próbálom befejezni a kis írásomat, de ez a DÖG állandóan azt írja ki, hogy hiba az oldalon.

    Ez így egy vicc, nemhogy könnyen gyorsan lehet bármit is írni. Egye meg a fene.
    Úgyhogy bocs, hogy ilyen befejezetlen, nem volt erőm elölről kezdeni, majd folytatom, és úgy lesz kerek.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Mi a neve az örökzöldekre való permetszernek, gyanús, hogy nekem is szükségem lesz rá sajnos. A varjúhájnak a letört és földbe dugott levele is gyökeret ereszt, nekem tavaly így lett több növényem belőle, most virágzik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bea! Insegar W25, készülj: 30 ezer Ft-ba kerül. Én ezt próbáltam ki, vannak, akik másra esküsznek.

      Ez a varjúháj egy csoda, igaz?
      Ezerrel virágoznak a mákok is, eszembe jutottál, jövőre már nálad is:)

      Törlés
    2. Köszi! A mákok még ilyenkor is virágoznak???

      Törlés
  3. Petra, azt hittem csak nekem írja ki álladóan, s nem is tudok írni bejegyzéseket. Kérdésem lenne: a magnóliát régi, tízéves lehet, vastag szárak valamikor vissza kell vágni, hogy következő évben dúsabb legyen? Kolléganőm mesélte, hogy a puszpángjait valami lecsupaszította. Elment a növénypatikába, megtudta a régen használt permetezőszer már nem kapható, kivágta mind a kb. 70 tövet. Megmondták neki vmi új kártevő pusztítja, mást nem tehet. Szomszédasszonyom, csak tövig vágta őket vissza, most nőnek az új, s remélhetően egészséges levelek.

    VálaszTörlés
  4. Szia Holdgyöngy! Az előbb megpróbáltam, még mindig ezt írja ki, nagyon bosszantó.

    A magnóliákat nem kell metszeni, mondhatnám azt is, hogy nem is szabad. Legfeljebb alakító metszés lehetséges. De egy tízéves magnóliánál, ami ezek szerint fának lett nevelve, annak is megvan a szépsége. Sőt, hát a Susan kivételével tulajdonképpen bokorfák, csak az emberek nem hagynak elég teret neki az ültetéskor.

    Sajnos ez a buta, aszályos idő olyan növényeket is pusztít, amikről azt hittük, elpusztíthatatlanok.

    VálaszTörlés