A datolyaszilva eddig minden évben egyik napról a másikra eldobálta a leveleit. Mit eldobálta, szinte lefolyt róla, és maradtak a viruló narancssárga gyümölcsök. Most olyan elragadó színeked produkál, hogy eláll a lélegzetem tőle.
Hatalmas levelei vannak, a napsütés csak fokozza a látványt, szinte izzik.
Az a gömbölyű, hamvas harapnivaló, az a datolyaszilva. Bizony.
Egyet megettünk, talán a legalsó volt a drága, alig fért a tenyerembe, és teljesen piros volt. Valami megszúrta a kacsnál, kicsit el kellett dobjak belőle, de egyébként tömény gyönyörűség az íze.
A gold reef fáradhatatlanul hozza az aranysárga virágcsokrokat. Mindenszentekre nem annyira szokványos rózsát vinni a temetőbe, de vétek lenne hagyni elszáradni.
A fűszercserje is erőteljesen gondolkodik, akkor mos ősz van vagy mi a csuda... Ledobjam a ruhám vagy sem..
A fehér gaura is virágzik még, remélem jól érzi magát nálam, és ezt leginkább azzal fogja kifejezni, hogy jövőre csudasok helyes kis gaurát fogok szétültetni a kertben.
A rózsaszín virágú közel másfél méter magas ezekkel a kecses kis virágokkal, és valami hatalmas bokor lett belőle. El is határoztam, hogy ültetek a temetőbe is, nagyon igénytelen, hálás, s nem utolsósorban sokáig virágzó növény.
Ez már egészen őszi hangulatú.... mondjuk a rózsa még mit sem sejt az elkövetkező télről,
hozza az újabb és újabb hajtásokat
Egyébként hétvégén, ahogy szokás szerint sétálgattam a kertben, kicsit rendezgettem, kicsit gazoltam, ezt-azt átültettem és főleg ábrándoztam, az jutott eszembe, hogy nemcsak a kert változik az évek folyamán, hanem rengeteget változik, alakul a kertész személyisége is. Vagy csak velem történt ez?
Ha tehetném, ha lenne rá lehetőségem, kétszer ekkora kert sem lenne elég, hogy mindent elültessek, amit szeretnék. Ronda telhetetlen vagyok.
Hétvégén nálunk voltak unokatesómék, (végre, ezer éve nem jártak már itt) két nagy láda növénnyel mentek haza. Rengeteg növénynek van gyereke, amiből szívesen adok bárkinek, plusz a kis őszi átalakítás miatt néhány kis fácskát is kaptak.
Pár éve rendeltem egy magyar kőrist, a Raywood fajtát, de csak nem akar színesedni ősszel. Ez az egyik. Ráadásul rájöttem, hogy valamit nagyon elnéztem, ugyanis nem a magyar kőrist, hanem a magas kőrist álmodtam a kertembe. Lányom óvodájával szemben egy lakótelep van, változatosan beültetve, csak dícsérni lehet a kertészt, aki megálmodta. Na, ott van egy magas kőris, annyira de annyira szép a formája. Ősszel semmi különös, de az a habitus....Úgyhogy magyar kőris megy Ritáékhoz, magas kőris már el van ültetve:)
Nagyon-nagyon-nagyon szerettem volna egy szabdaltlevelű vöröstölgyet (q.coccinea splendens), de nem kapok. Tetszik a vöröstölgy is, de valahogy mégsem az igazi, úgyhogy a már meglevő magyar tölgy (q.frainetto) mellé szombaton bekerül egy nagylevelű vagy nagymakkú tölgy (q. macrocarpa).
Tudom, bolond vagyok, de ezek az igazi fák. A tölgyek, a kőrisek, a hársak, a bükkfák.....
Ha van nagy terület, akkor valamelyikből egyet-egyet azért belophatunk a kertbe:)
A kikeleti bangita őszi lombszíne. De nemcsak a színe szép, az egész habitusa, nagyon kellemes látvány, olyan "én már itt vagyok sok-sok éve ebben a kertben" érzés, remélem értitek, mire gondolok:)
Telis-tele van kinyílt virágokkal, amiknek valami fenséges illatuk van.
Mellesleg virágzik a téli jázmin is, fénykép azért nincs, mert bent felejtettem az irodában a fényképezőt.
Pedig akartam fényképezni a temetőben is, lehet, egyszer onnan is teszek fel képeket.
Anyum kis falusi temetőben nyugszik, más, mint a városi temetők, még van hely, növényeknek...
Mára ennyi volt, mindenki élvezze a jó időt, napsütést, ültessetek sokat, elvégre virágból-fából sosem elég:)
