2013. november 4., hétfő

Kis őszi virágos

Tudom, mindenki örül a szép, hosszú ősznek, én is, mégis, talán túlzás ez a meleg. Szegény növénykék tavaszt éreznek, az tuti, mi másért levelesednének a cserjék?

A datolyaszilva eddig minden évben egyik napról a másikra eldobálta a leveleit. Mit eldobálta, szinte lefolyt róla, és maradtak a viruló narancssárga gyümölcsök. Most olyan elragadó színeked produkál, hogy eláll a lélegzetem tőle.

Hatalmas levelei vannak, a napsütés csak fokozza a látványt, szinte izzik.

Az a gömbölyű, hamvas harapnivaló, az a datolyaszilva. Bizony.
Egyet megettünk, talán a legalsó volt a drága, alig fért a tenyerembe, és teljesen piros volt. Valami megszúrta a kacsnál, kicsit el kellett dobjak belőle, de egyébként tömény gyönyörűség az íze.

A gold reef fáradhatatlanul hozza az aranysárga virágcsokrokat. Mindenszentekre nem annyira szokványos rózsát vinni a temetőbe, de vétek lenne hagyni elszáradni.

A fűszercserje is erőteljesen gondolkodik, akkor mos ősz van vagy mi a csuda... Ledobjam a ruhám vagy sem..

Tömvetelt illatos virágcsoda.

A fehér gaura is virágzik még, remélem jól érzi magát nálam, és ezt leginkább azzal fogja kifejezni, hogy jövőre csudasok helyes kis gaurát fogok szétültetni a kertben.

A rózsaszín virágú közel másfél méter magas ezekkel a kecses kis virágokkal, és valami hatalmas bokor lett belőle. El is határoztam, hogy ültetek a temetőbe is, nagyon igénytelen, hálás, s nem utolsósorban sokáig virágzó növény.

Ez már egészen őszi hangulatú.... mondjuk a rózsa még mit sem sejt az elkövetkező télről,
hozza az újabb és újabb hajtásokat

Egyébként hétvégén, ahogy szokás szerint sétálgattam a kertben, kicsit rendezgettem, kicsit gazoltam, ezt-azt átültettem és főleg ábrándoztam, az jutott eszembe, hogy nemcsak a kert változik az évek folyamán, hanem rengeteget változik, alakul a kertész személyisége is. Vagy csak velem történt ez?
Ha tehetném, ha lenne rá lehetőségem, kétszer ekkora kert sem lenne elég, hogy mindent elültessek, amit szeretnék.  Ronda telhetetlen vagyok.

Hétvégén nálunk voltak unokatesómék, (végre, ezer éve nem jártak már itt) két nagy láda növénnyel mentek haza. Rengeteg növénynek van gyereke, amiből szívesen adok bárkinek, plusz a kis őszi átalakítás miatt néhány kis fácskát is kaptak.

Pár éve rendeltem egy magyar kőrist, a Raywood fajtát, de csak nem akar színesedni ősszel. Ez az egyik. Ráadásul rájöttem, hogy valamit nagyon elnéztem, ugyanis nem a magyar kőrist, hanem a magas kőrist álmodtam a kertembe. Lányom óvodájával szemben egy lakótelep van, változatosan beültetve, csak dícsérni lehet a kertészt, aki megálmodta. Na, ott van egy magas kőris, annyira de annyira szép a formája. Ősszel semmi különös, de az a habitus....Úgyhogy magyar kőris megy Ritáékhoz, magas kőris már el van ültetve:)

Nagyon-nagyon-nagyon szerettem volna egy szabdaltlevelű vöröstölgyet (q.coccinea splendens), de nem kapok. Tetszik a vöröstölgy is, de valahogy mégsem az igazi, úgyhogy a már meglevő magyar tölgy (q.frainetto) mellé szombaton bekerül egy nagylevelű vagy nagymakkú tölgy (q. macrocarpa).
Tudom, bolond vagyok, de ezek az igazi fák. A tölgyek, a kőrisek, a hársak, a bükkfák.....
Ha van nagy terület, akkor valamelyikből egyet-egyet azért belophatunk a kertbe:)

A kikeleti bangita őszi lombszíne. De nemcsak a színe szép, az egész habitusa, nagyon kellemes látvány, olyan "én már itt vagyok sok-sok éve ebben a kertben" érzés, remélem értitek, mire gondolok:)

Telis-tele van kinyílt virágokkal, amiknek valami fenséges illatuk van.

Mellesleg virágzik a téli jázmin is, fénykép azért nincs, mert bent felejtettem az irodában a fényképezőt.
Pedig akartam fényképezni a temetőben is, lehet, egyszer onnan is teszek fel képeket.
Anyum kis falusi temetőben nyugszik, más, mint a városi temetők, még van hely, növényeknek...

Mára ennyi volt, mindenki élvezze a jó időt, napsütést, ültessetek sokat, elvégre virágból-fából sosem elég:)

2013. október 21., hétfő

Napfényben fürödve

Egy újabb csodás hétvégén vagyunk túl. Ezeken a napokon szinte fizikai fájdalmat érzek, ha bent kell lennem a házban.  Gondolhatjátok, hogy a szükséges időt egy másodperccel sem léptem túl:)

Szombaton temetőben is voltunk, közeleg a mindenszentek napja, ültettem krizantémot, kitépkedtem a pár szál eltévedt füvet az ágyásokból, megsimogattam Anyum gyönyörű cédrusát, nehezen szabadulok, vissza-visszalépek, már a tavaszt tervezgetem, hozok magnóliát anyukám... búcsúzom. Nehéz.

A kertben egyenlőre ide-oda kapkodok, kicsit gazolok, kicsit ültetek, nagyokat tervezgetek, élvezem az őszi napsüsét, madárcsicsergést, jó levegőt. A fák és cserjék színesedő ruháját, a még mindig nyíló virágokat, az almafáról lelopom az utolsó almákat. Aztán megyek a fényképezőért, nehogy elmulasszam ezeket a pillanatokat:

Próbáltam úgy fényképezni, hogy ne csak egy-egy növény látszódjon, hanem az ágyások, a kert egésze.
A tárnicslonc (abélia) virágtengere még bőségesen kitart. Társául borókák, gyöngyvessző sövény van ültetve

A másik oldalról ugyanaz az ágyás. Csak időszakos karbantartási feladataim vannak, úgymint a sövényke megmetszése, és kora tavasszal az abélia formára igazítása. Ennyi.

A kikeleti bangita egyre mutatósabb levélzettel, az alsó képen pedig, bizony, ez egy bimbó. Ha marad a szép idő, akkor ki is fog nyílni:)

A selyemakác helyett ültetett katsurafa. A hazaszállítás során elszenvedett trauma következtében az összes meglevő levelét eldobálta, viszont ez a tavaszt ígérő meleg kicsalogatott egy-két új levélkét.
Kell pár év, amíg olyan méretes fa lesz, mint a selyemakác...

A régi tó helye, mögötte belenyúló rózsabokor-ágakkal
Nem vágom vissza az évelőket télre, olyan szépek lesznek havasan-deresen, majd tavasszal

Még mindig a régi tó helyén levő ágyás az imbricata pendula hamisciprussal, elszáradt liliomszárakkal, a virágzó fehér gaurával, kaméleonvirágokkal, különösfűvel, zsályával, macskamentával. Egy ideig hagyom őket, aztán néha be kell avatkoznom

Datolyaszilva színesedő termései.  Hogy csípje meg a dér!

A gold reef rózsáról vittem egy csokorra valót a temetőbe is

Örökzöld magnólia egy gyenge növekedésű klemátisszal befuttatva. Mögötte orbáncfű, elszórtan még némi virággal, a gold reef rózsa, egy törpe orgona, folytatásában már ott van a green tower valódi ciprus

A hozzánk látogatónak ezeket kell megcsodálnia, amíg elér a bejárathoz..mondhattam volna azt is, hogy itt kell keresztül verekednie magát, mivel a gold reef rózsa eléggé rálóg a járdára, de most már nem metszem meg, amíg nem jön a tavasz..
Látszik, milyen szépen sárgul a fűszercserje lombja. Alatta hunyorbokor van, sajnos a kutyák is nagyon szeretik, főleg nyáron, úgyhogy szegénykém lapos mindig, mint a palacsinta.
Amerre csak tehetem ültetem a hunyorgyerekeket, nem tud belőle elég sok lenni.

Az alba superba magnólia lassan ledobálja a leveleit, trehány voltam, mert megért volna egy fotót a szépséges őszi ruhája is. Ennek az aprócska ágyásnak ő a főszereplője, mellette van egy gold reef rózsa, egy tarka levelű borbolya, hunyorok, kaméleon virág, gólyaorr, macskamenta, palástfű...
A kis kobold alig látszik ki a levelek közül

Még mindig szépek a hortenziák is. Csűrhetjük és csavarhatjuk, az "egyszerű" kerti hortenzia a legszebb!

Rálátás a bejáratra, sárguló fűszercserjével, hulló levelekkel, félérett gyümölcsökkel

A green tower ciprus az idei évben összekapta magát. Valószínűleg segített neki, hogy nem ültettem át immár negyedszerre. Mögötte a gold reef rózsa, orbáncfű és varjúháj.

Egy kicsit távolabbról, az imbricata pendula függönyszerű hajtásai, a nandina piros vesszői, a csikorgó kerti út

Ha hagyjuk, egészen szépséges növénytársulások jönnek létre, itt a törzses magyal zsályával ölelkezve

A galambfa majdnem az összes levelét ledobálta, egyébként sem mondhatni túl különlegesnek az őszi lombját. De azok a gyönyörű, bordó rügyek...
Ez a rész a melléképület előtt van, tulajdonképpen két háromszög alakú ágyás van csinálva, közte némi kis füves résszel

A felső képen a Joschka valódi ciprus, alatta a kaliforniai gyantáscédrus. Ez egy aránylag keskeny, hosszú ágyás a szomszéd melléképülete előtt. A szerelmetes növényeim előtt állva én szinte észre sem veszem a randácska épületet, így képen kicsit durvább. Na de biztos hogy azt kívánom, bárcsak építenének helyette egy szebbet? Nem ám. Jönnének a munkások, mindenfélék (sajnálom, kevés normálissal találkoztam), letaposnák a fele ágyásomat, és még csak nem is szólhatnék. Jó ez így.

Az ágyásban a két örökzöldön kívül egy oszlopos tulipánfa is helyet kapott, társnövénynek pedig törpe orgona, rózsalonc kétféle is, gyöngyvessző, krizantém, őszirózsák, macskamenta (az elmaradhatatlan), sásliliomok, nőszirmok

A futtatóra warsawka night klemátisz  kapaszkodik. Az oszlopos tulipánfa védett helyen van, egész színskálát vonultatott fel. A hagyományos tulipánfa a kert hátsó részében kapott helyet, ahol szeles, kitett, ronda idő van általában, ő már le is dobálta az összes levelét.

A másik szomszéd felé eső széles, hosszú ágyás, örökzöldekkel, mint boróka, hamisciprus, talajtakaró boróka, smaragdtuja, cserjékkel, mint bordó levelű hólyagvessző, viráglonc, vadcitrom, fás bazsarózsák (ők még kicsik), aztán zsálya, levendula, macskamenta, talajtakaró madárbirs, meg az egynyáriak, amik elvetik a magjukat, és hol itt hol ott alkotnak összefüggő szőnyeget

Majdnem ugyanaz....A belógó ág a rózsaszín virágú lilaakácé

Ültettem az ágyásba egy szeldelt levelű égert is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog mutatni

Tarka levelű fagyalbokrok védelmében rozoga, saját készítésű pad, mahónia, buxus, szellőrózsa társaságában

A nagy ágyás egy másik szögből, a csüngő arany tiszafával, és a még mindig virágzó fontaine bokorrózsával

A császárfa levelei egyre fonnyadtabbak, ő is őszi lombszín nélkül hullatja a levelét. Másért kell szeretni.

Még mindig a nagy ágyás, a sövénynek ültetett thuják katasztrofálisan néznek ki, de legalább élnek.
Előttük a Barabits Requiem csüngő mamutfenyő

Oszlopos kék valódi ciprus, a füvön a császárfa levelei...

Naspolya, te drága... Hogy én mennyire imádom ezt a gyümölcsöt..

A hátsó kert még nincs olyan látványos, ezen a részen naspolya, meggyfa, szeder, és az oszlopos almák vannak. Persze növöget köztük néhány ritka fenyőgyerek...)

A kinti rész egyik nagy ágyása, leyland ciprus klón, mögötte fagyalsövény, az ágyásban talajtakaró borókák, orbáncfű, gyöngyvirágcserje nőddögél. A talajtakarás nincs rendesen megoldva, de hát bolond vagyok én, miért nem tanulok az első rész ágyásainak kialakításából? Pedig kéznél van a macskamenta, a talajtakaró madárbirsből is lehet felvenni, ej-ej..

A perzsafa, a hosszú-hosszú ágyás egyik szereplője. A főnövények már bent vannak, zömében fák, jónéhány cserje, csak azok a fránya talajtakarók...
A fű meg lassan égig ér

Hiába, ekkora nagy kertben két dolog van, vagy füvet nyírunk éjjel-nappal, vagy minél nagyobb ágyások kellenek, viszont akkor azoknak a talajtakarását lehetőleg növényekkel meg kell oldani. Ég és föld a különbség az első részen levő ágyások és a kinti ágyások között emiatt. Na de úgy szép az élet, ha zajlik, mi lenne velem, ha unatkozom kellene?

Jó kertészkedést mindenkinek