2017. január 11., szerda

Rózsák a kertemből 6. - bokorrózsák, első rész

Az első rózsák az udvaromban a Starkl-tól rendelt bokorrózsák. Már akkor is tetszett, hogy ők név szerint árulták a rózsáikat, jó volt tudni, "kit" is ültetek. Igazából ezekkel a rózsákkal máig meg vagyok elégedve, ráadásul az ember egy idő után kötődik, a növényhez is. A több éve ültetett rózsát már nem tudom kidobni, amit tavaly ültettem, és nem tetszik, azt még gond nélkül elajándékozom (ha lesz ilyen:)
A sorrend, ami alapján bemutatom őket, mondhatni véletlenszerű, a kis táblázatomból lesek, ne maradjon ki egy sem. A különlegesebb rózsákat majd külön tárgyaljuk.

Gold reef





Poulsen rózsa, bő 1,5 (nálam van amikor 2 méter is van) magassággal. Nagyon egészséges rózsa, ősszel ugyan már vannak rajta fekete foltos levelek, de az még belefér. Folyamatosan virágzik, gyakorlatilag télen is, ha enyhe az idő. Napsárga bimbóból fakul világosabb sárgává, de nem hullik le, hanem megszárad a bokron. Én elég erősen szoktam metszeni, ennek dacára ugyanúgy visszanő minden évben:) Illata nincs.


Eden rose







Futónak és bokornak is nevelhető, utóbbinak szerintem kicsit nehezebb, merthogy elég erős növekedésű. Viszont nálam az előkertbe van ültetve, és kénytelen bokor maradni. Jobban mondva néha azért próbálkozik:)  Meilland rózsa, aránylag egészséges, az első virágzása káprázatos, nálam utána csak elszórtan virágzik. De számos rózsa-  és növénybarátot megbabonáztak már ezek a virágok, úgyhogy lassan minden kertben virágzik egy Eden. Nincs illata.



Chartreuse de Parme






Csodálatos Delbard rózsa, óriási, tömvetelt mélyrózsaszín, fenséges illatú virágokkal. A levelek is nagyok és fényesek. Habitusa merev, felálló, akár 1,5 méter is lehet. 


Egon Schiele




Gyönyörű poulsen rózsa, jó kétméteres magassággal. A felső kép talán 3 éve készült, azóta már ágyás van ott, ahol akkor fű volt:) és a fák is jóval nagyobbak. Nagyon egészséges, csodás rózsa, halvány rózsaszín, féltelt virágokkal, kellemes, enyhe illattal. A metszést először is a ritkítással kell kezdeni, mivel minden évben igen szép sűrű bokor lesz belőle (Az Egon metszése egyébként nekem egy napra elég, ami nem azt jelenti, hogy egy napig metszem, csak azt, hogy aznap már nem vagyok hajlandó másik rózsának nekiállni:). Kivágunk minden idős, beteg és keresztbenövő ágat. Aztán megembereljük magunkat, és legalább mégegyszer annyit kiszedünk belőle:) Utána a kb felére-harmadára metsszük, kifelé néző rügyre. Úgy csinálom.hogy a közepén hagyom meg nagyobbra, és kifelé egyre lejjebb megyek a metszéssel, hogy szép csokros-bokros formája legyen.


Fontaine



Tantau hibrid tea rózsája, ahhoz képest aránylag egészséges. Nálam kb. 1,5 méterre nő meg, ezt erőteljesen vissza kell metszeni. Hatalmas, világítóan piros féltelt virágai vannak. Illatos.


Schneewittchen


Sajnos nem találtam róla jobb felvételt, idén majd igyekszem minden rózsámról normális fotókat készíteni. Kordes floribunda rózsa, jó méteres magassággal-szélességgel. Nagyon egészséges, annak ellenére, hogy lassan kiszorítják a mellette levő növények, úgymint gömbthuja és mögötte a kikeleti bangita. Egyik fele gyakorlatilag már nincs is meg, majd úgy kell metszenem, hogy előre tudjon terjeszkedni. Hófehér, finoman illatos virágai vannak, gyakorlatilag folyamatosan hozza őket. Én elég alaposan visszavágom.


Gebrüder Grimm










Kordes rózsa, fényes, egészséges levélzettel, kissé merev habitussal, rendkívül erős, narancsos színnel. Nincs illata.



Rhapsody in Blue





Warner rózsa, akár 2 méter magas is lehet (na jó, nálam az akárt el is hagyhatjuk). Nagyon egészséges levélzettel, közepes méretű, féltelt lilás virágokkal, amik ahogy hervadnak, úgy lesznek fáradt kékes-lilásak. Enyhe illata van.




Leersum 700





Nagyon szép kis holland floribunda rózsa, Tavaly tavaszi ültetés, úgyhogy olyan sok tapasztalatom még nincs róla. Alsó képen a virágzás kezdete, felső képen pedig ahogy  hervadnak a szirmok. Az biztos, hogy nagyon egészséges volt egész évben, már nagyon jó helyen van, jár a levegő, és teljes napon van.



Ennyi volt mára, jut is marad is még elég, úgyhogy folytatjuk a bokorrózsákkal.

Köszönöm, hogy megint velem tartottatok:)


Petra


3 megjegyzés:

  1. Pergolára, napos helyre szeretnék rózsát felfuttatni. Mit javasolsz? Fehérnek örülnék.Bárhol megvehetem vagy rendeljem? Köszönöm a segítséged.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utánanézek alaposabban, de addig is a Pharmarosa honlapját nyugodtan nézegetheted, náluk meglehetősen nagy a választék, és a leírások teljesen korrektek. Magyarországon ők az egyik, ahonnan érdemes vásárolni, a Starkl kertészettől sem kell félni, nekem nagyon sok rózsám van tőlük. Külföldi oldalt azért nem javasolok, mert 1-2 db rózsát egyszerűen nem érdemes rendelni, nagyon megnöveli az árat a szállítási költség.

      Egyébként a napos hely az több mint tökéletes a rózsának, jó helye lesz így. Az Elfe rózsát azért így elsőkörben is javasolnám, bár nem teljesen fehér, van egy kis zöldes beütése. Elég erős növekedésű, de inkább merev. Pergolára majdnem jobb lenne az Uetersener Klosterrose (Starkl-nál szokott lenni), hajlékonyabb ágai vannak, ő sem hófehér, inkább pezsgőszínű, de nagyon szép. De még keresek:)

      Törlés
  2. Kimásolom amit írtál, köszönöm, megnézem.

    VálaszTörlés