Annyi pozitívuma mégis volt az én kis felhívásomnak, hogy szombaton végre személyesen is megismerhettem egy olyan embert és párját, akit a rózsás fórumról már évek óta ismerek, követek, és aki miatt egyáltalán elkezdtem a rózsákkal komolyabban foglalkozni. Míg én lányos zavarban voltam (nem akármilyen kert tulajdonosáról lévén szó), Ő tüneményes volt és közvetlen, ezért utólag is remélem, nem beszéltem össze túl sok hülyeséget.
Fényképezni még előtte fényképeztem, mert bár mint minden nő, én is tudok egyszerre többfelé figyelni, a fotózás és a beszélgetés nekem nem összeegyeztethető: Mivel 99 képet sikerült összehoznom, igyekszem minimálisan megszólalni:
Virágoznak a zsályák
Hetedik éves a Magnolia grandiflora (örökzöld magnólia), de idén sem lesz rajta virág...csak kölcsönkapott, a Niobé klemátisztól.
Az óriásliliom lassan már emberes méretű
Weigela Bristol Ruby
Rhapsody in Blue rózsa és Innocent Blush klemátisz párosítás
William Shakespeara 2000
Kertrészlet az első udvar nagy ágyásából
Sinocalycanthus sinensis
Magnolia tripetala, és idén az Ő utolsó virága
Palais Biron
Perfume Kisses
Ágyásrészletek - rengeteg Borzaskata van
Harlow Carr
Félicite Parmentier
Belle de Crezy
Reine des Violettes II
Ágyásrészlet
Weigela, Jacques Cartier (amit elfelejtettem megmetszeni), Weigle Jacques Cartier-rel, s végül Jacques közelről
Kertrészletek
Mary Rose
Felicia egyelőre bimbósan, Borzaskatával
Penelope, az idei március nagy vesztese, szinte tövig kellett visszavágnom. Szerencsére szépen beindult, virágozni is fog rendesen, de nem lesz akkora, mint tavaly volt.
Részletek a kertből
Villa Panhpilli - a közepében levő muskotályzsályát persze ki kell vennem
Styrax japonica Fragrant Fountaine
Excellenz von Schubert
Fighting Temeraire
Thisbe
Nur Mahal
Tibet Rose
Kertrészlet
Pink Home Run
Sally Holmes, a másik nagy vesztese a márciusi fagynak
Alpenfee
Cardinal de Richelieu
Frontenac
Ágyásrészletek
Officinalis
Fritz Nobis
Ágyásrészletek
Kathy Pink Road
William Booth
Home Run
Versicolor
Sweet Blondie
Bon Chance
Kertrészlet Cercis canadensis Heart's of Gold-dal.
Parkjuwel
Clytamnestra
Tuscany Superb
Celsiana
Himmelsauge, itt még bimbósan
Ersnt Dörrel, a virágért még a szoknya alá kellett kukkantani
Cuthbert Grant
Geschwind Nordlandrose
Frühlingsduft
Dupontii
Agnes, elnyílóban
Roseraire D'Hay
Ennyi a látnivaló a kertben, persze csak nagyvonalakban.
Köszönöm, ha velem tartottál, jó kertészkedést!
Petra
Köszönöm azt az élményt, amiben részem lehetett. Egyáltalán ne bánkódj, hogy csak ennyien voltunk, így egy igazán baráti, szinte családias hangulatú volt ez a pár óra nálad. Gratulálok a kertedhez, a munkához melyet idáig ilyen csupaszív lelkesedéssel végeztél. Kívánom, hogy pár év elteltével csak gyönyörködni kelljen ebbe a kis arborétumban. Megvallom nagyon nagy hatással volt rám amit láttam, azok a gyönyörű, egészséges növények hihetetlen benyomást tettek rám. Gratulálok a munkádhoz, a kerthez. Köszönöm, hogy lehetővé tetted azt, hogy lássam.
VálaszTörlésHazudnék, ha azt mondanám, nem voltam egy csöppet sem csalódott, de hamar megvigasztalódtam:) Valószínűleg meggondolatlan voltam, vagy túlértékeltem a kert iránti érdeklődést, de tényleg mindegy is. Nagyon örültem Nektek, és roppant büszke vagyok rá, hogy hatással tudtam lenni rád. Őszintén remélem, nem utoljára jártál nálam:)
TörlésÉn készültem hozzád, aztán az élet keresztül húzta. Akartam is jelezni, azt is elfeledtem. Nem biztos, hogy benned volt a hiba. Én mindig csodálom a kerted, egy beszélgetésnek is örültem volna, van amikor nem jönnek össze dolgok.
VálaszTörlésNe légy csalódott, hogy most nem úgy alakult ahogy elképzelted! A vesztesek azok, akik nem láthatták élőben a kerted! Köztük én is. Sajnálom hogy ekkora a távolság, és bizony mi idősebbek már nem mozgunk olyan könnyen az ország ilyen távoli zugából. Képeken is csodálatos a kerted minden részletében, élőben pedig igen nagy élmény lehet. Talán egyszer még én is megláthatom!
VálaszTörlésNe mondd hogy soha! Ezt a sok szépséget nem szabad rejtegetni egy nem igazán sikeres kísérlet után! Kívánom, hogy nagyon-nagyon sok örömöd legyen abban a mérhetetlen sok munkában, amit a kertedbe fektetsz!
Drága Mancóka, olyan édes vagy, komolyan meghatódom, annyi kedvességet kapok:) A kert bizonyos szempontból eddig is nyitva volt (ez a rendszer fog maradni), eddig is jöhettek a "Valakik", akiket akár kert kapcsán, akár más okból ismertem, gondoltam egy évben egyszer jöhet "Bárki". Ezt a továbbiakban nem erőltetném:) Neked is azt tudom mondani, nagyon örülnék, ha el tudnál jönni, hogy személyesen is megismerjük egymást, biztosan sok mindenről tudnánk beszélgetni:)
TörlésKedves Petra, ma fedeztem fel a blogodat. Úgy fél óra olvasgatás után elővettem a jegyzetfüzetemet, mert annyi ötletet, vagy régen keresett növény nevét találtam nálad, hogy nem bírtam fejben tartani. Néha leírod, de többször jobb lenne hogy honnan van, hol vettél egy-egy ritkaságot. Én pl. csak magánkertben találkoztam fás szárú bazsarózsával, kertészetben soha, pedig vadászok rá. Gyönyörű birtokod, nagyon örülök a blogodnak, hogy megosztod velünk, kertbarátokkal. Gratulálok, csak így tovább!
VálaszTörlésKedves Gabriella! Nagyon örülök, hogy megtaláltál, kitartást a blog olvasásához, azért ehhez már idő kell:)
TörlésNagy online megrendelő vagyok, bár a magyar webkertészetek ajánlata és szakmai hozzáállása sokszor kívánnivalót hagy maga után, ezért gyakorlatilag már csak külföldről rendelek. De az igazán jó hazai beszerzési helyeket ideírom neked: Tündérkertje, Klorofill webáruház, Örökzöld kertészet Szombathely, Profi faiskola Pécs. Remélem, gyakori olvasója leszel a blognak:)
Köszönöm a gyors választ! Tegnap kb.éjfélig olvastalak, ma is már kb. 1 órája folyamatosan...
VálaszTörlésJesszus!:) Nem semmi csaj vagy:)
TörlésKedves Petra! Sajnálom, hogy így elkeseredtél a látszólagos érdektelenség miatt. Jó, hogy megosztod velünk a tapasztalataidat. Szerintem sokan olvassuk szívesen, és biztosan többen meg is látogatnánk, de a távolság... Egyébként általánosságban elmondható, hogy kevesen vannak akik olyan szenvedéllyel foglalkoznak a kertjükkel mint pl. te. Az meg, hogy még el is utazzanak, hogy megnézzék másét?!... Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy egyáltalán hogyhogy nem zártak még be a kertészeti? Ne add fel. Továbbra is jó munkát, kitartást kívánok
VálaszTörlésVolt bennem csalódás, de annyira kedvesek vagytok, hogy teljesen átértékeltem az egészet:) Sajnos igazat kell adjak, pedig bevallom, egy kicsit szerettem volna változtatni a szemléleten, de hát ki vagyok én? Nem vagyunk sokan, de mégis vagyunk néhányan, akik szenvedélyes kertészkedők, ki tudja, talán idővel mégis bővül ez a tábor. Itt Kaposváron pl. néhány éve bezárt egy nagyobb kertészet, azóta sem nyitott ki:) Mégegyszer köszönöm kedves szavaidat és a jókívánságot.
TörlésKedves Petra! Szerintem, minket, akik olvassuk a blogod, mind ösztönöz a példád. Mikor közel 20 éve megvettük a mi kis birtonkunk, ültettem több örökzöldet. Most nagyon örülök, hogy vannak nagy fák is az udvarunkban, van kerete a kertnek. De rózsám nem volt (csak pár db.), míg olvasni nem kezdtelek. Azóta 13db-öt ül tettem. Sajnos a mi kertünk tényleg megtelt. És még így is keresem a helyet a 8. clematisznak... A jó példa pedig csak arra hát, akinek amúgy is van rá igénye hogy szép legyen a környezete...
VálaszTörlésAnnál nagyobb elismerést én nem kaphatok, minthogy azért ültettek ezt vagy azt a növényt, mert nálam hallottatok róla:) A klemátisz az egy csuda jó játék, nálam harmincon felül van a számuk, rózsák mellé, kisebb fákra-bokrokra, kerítésre, támasztékra, mindenhova futhatnak.
TörlésKedves Petra! Sajnos csak ma találtam meg a blogodat (a ciprusokra keresem rá :)), pedig, ha tudom, hogy látogatható, biztosan egyel többen nézték volna meg (azaz kettővel, mert az uram is jött volna). Ismered az Édenpont (edenpont.com) oldalt? Láthatod, hogy vannak, akik nemhogy érdeklődnek mások kertje iránt, de akár még fizetnek is érte. Mi is több kertbe jutunk el évente az Édenponton keresztül inspirálódni, gyönyörködni, ismerkedni. Ne add fel, hátha legközelebb több lesz az érdeklődő, talán ha nagyobb hírverést csapnál neki, FB oldal pl. Addig is sok örömöt és mostanában főleg esőt kívánok szeretettel a valóban csodás kertedhez! e.
VálaszTörlésKedves Eszter! Szégyenszemre csak most találtam meg a hozzászólásodat, tényleg nagyon restellem. Így is nagyon jólesnek a szavaid....és vicces módon mintha a próféta szólt volna belőled, kb. 1 hónapja kerestek meg az Édenponttól, és jövőre rajtuk keresztül lesz látogatható a kert. Igyekszem majd én is reklámozni, és remélem, jövőre találkozni fogunk. Ui: Az eső megérkezett, a kert is és én is nagyon örültem neki.
Törlés