Csak egy luc volt

El kellett búcsúznom az udvar legmagasabb fájától, egy kb. 16 méteres lucfenyőtől. Az egyetlen fa volt az udvarban, amit nem én ültettem, hanem a házzal vásároltuk. Szerintem nagyjából egyidős is lehetett a házzal, közel 40 éves. Talán az akkori tulajdonosok meg is beszélték, hogy jó lesz ez a kis fa itt a telekhatáron, titeket úgysem árnyékol be, kedves szomszéd, ahogy nő, a mi kertünkre viszont árnyékot vet. De ahogy lenni szokott, tulajdonosok jönnek-mennek, az egyik aktuális bővítette a házát, és így a fenyőtől 1,5 méterre már egy épület volt.

Tudom, akkor kellett volna kivágatnunk, amikor ideköltöztünk. Nem fájt volna ennyire. Mert hiába csak egy luc volt, ekkora fánál ez már nem számít. Szép volt, sudár, tekintélyparancsoló. Nyáron a déli órákban ez az egy fa óvott minket, a csúcsán pedig rigók énekeltek.

Ennek immár vége, s bár a fát határozottan sajnálom továbbra is (annak ellenére, hogy értem, nagyon rossz helyen volt), maga a kivágása őrületesen profi módon lett végrehajtva. Úgyhogy innen is köszönet a Kötél Egyesületnek, ha nem látom, tán el sem hiszem, hogy ezt így is lehet. Apósom ugrásra készen állt egy utánfutóval, úgyhogy ahogy gallyazták, majd vágták a fát, úgy rakták föl, és vitték hozzájuk, nekem némi fűrészpor maradt, némi maszat meg a szép emlékek...

Tanulság: az van bőven. Ha egy fa rossz helyen van, keményítsük meg a szívünket, ne várjuk meg, amíg az égig nő, annál nehezebb lesz megválni tőle. Vegyük komolyan a fák magasságát és szélességét, eszeveszett gyorsasággal lesz óriás az apró kis palántából.

Jövök majd kertes képekkel is, mert a kert gyönyörű, most is, csak arcüreggyulladással még én sem kertészkedem:)


Petra