Csak úgy

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, arra gondoltam, milyen jó lesz majd visszaolvasni évek múltán. De már most is rengeteg emléket ébresztenek bennem a régi képek, néha  meglepődök, mennyit változott a kert máris, ezalatt a röpke 10 év alatt. És bizony,  mennyit változtam én is! Már nem fontos, hogy az enyém legyen a "legszebb" kert, hogy böbő, nekem csupa olyan növényem van, ami másnak nincsen!  Legfontosabb, hogy élhető legyen a kertem, a benne élő növényeknek, állatkáknak, s persze nekünk, a családnak is.Csudajó rácsodálkozni minden apró  bimbóra, a szorgos méhecskékre, a zümmögő bogarakra, enni a fáról az édes gyümölcsöket, közben lehajolni, megsimogatni a kutya buksiját, s  tudni, hogy ezt az édent mi hoztuk létre.

Persze még mindig találok képeket, amiket meg szeretnék mutatni, vagy mert a kert egy szép részletét ábrázolják, vagy egy-egy szép növénytársítás miatt.

 

Ez egy skimmia japonica rubella bokor. Kora tavaszi fotó, épp virágozni készül. Ez a fajta egyáltalán nem kényes, én egyszerűen csak elültettem és kész. Jó, rögtön lett is rajta pár sárga levélke, mivel a talaját nem savanyítottam, úgyhogy utólagosan öntöttem köréje tőzeget. Következő évben már nem volt sárga. A telet jól bírja,  egyenlőre  teljes napon van, mert az árnyékoló fa és bokor  még  nem árnyékol.

Kettőt ültettem belőle, közte kis út maradt nyitva. A konyhaablakból pont idelátok, s októberben mikor  kipillantottam, az egyik skimmia helyén  egy baromi nagy gödröt láttam. SZOFI, az anyád mindenségit! Lecsaptam, ami éppen a kezemben volt, és kirohantam az udvarra. A bokor a kapunál  heverészett, viszonylag épségben, ámde teljesen szabadgyökerűen. A kutya a bokrok alatt szépen elsunnyogott, hiszen jól tudta, hogy jogosan haragszom, én meg fogtam a bokrocskát, és jobb híján visszatemettem a gödörbe, jól beiszapoltam, de igazából  nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy  megmarad. Hát, lekopogom, köszöni jól van, mondjuk nem lesz annyi virág rajta, mint a testvérén, de ez most másodlagos.

Szintén nagy  kedvenc, a palástfű. Tőosztottam belőle már jópárat,  de magról is előbukkan itt-ott. Én meg meghagyom mindenhol. Virágzáskor is csodaszép, de az az igazán megkapó látvány, amikor eső után a levelek őrzik a cseppeket, mint valami igazgyöngyöt.

 A valamikori tó partján is volt belőle ültetve, szépen el is szaporodott.

Gold reef rózsa, orbáncfű és sáslili párosítás. A képen jóval fakóbb a gold reef, majdnem egyforma aranysárgák az orbűncfűvel.

Ez utóbbival egyébként vigyázni kell. Hihetetlenül tud terjedni, évről-évre nagyobb lesz, pedig muszáj gátat szabnom neki a rózsa miatt. Igazság szerint, ha tudtam volna, hogy ilyen agresszív, akkor nem ide ültettem volna. Egyébként viszont igénytelen, szép bokor.

A kerti hortenziákat a régi tulajoktól örököltem, bár akkor még egész kicsik voltak. Hatalmasra nőttek, s bár minden évben nagyon visszavágom őket, óriási bokrok lesznek. Egyébként én rosszul  metszek, mivelhogy csak tavasszal vágom le őket, szeretem az elszáradt virágokat rajtuk hagyni télen. Ettől függetlenül  minden évben bőségesen virágoznak. A talaj nem igazán savanyú, látszik a rózsaszín virágokon, de hogy őszinte legyek,  nekem így jobban tetszenek, mint kéken. A szomszéd házának északi oldalához vannak ültetve, úgyhogy napot  reggel  és este kapnak, s különösebb öntözés nélkül kibírták a tavalyi aszályos nyarat.

Úgyhogy, szeretlek hortenzia!!

Olyan jó látni ezeket a képeimet, így téltájt, amikor elég csupaszak az ágyások, finoman szólva. Szabályosan megdöbbentett, amikor megláttam  ezt a képet, hogy tényleg, nyugi, ilyen lesz, csak jönni kell a nyárnak.

Lehet, hogy nem tavalyi felvétel, mert szép smaragd a fű.

Apropó, fű, vagyis fűnyírás. Amikor ideköltöztünk, s még csak az első udvarrész volt kert, mindenki füvet akart nyírni. Mármint mindhárman, mert akkor Ida lányom még nem született meg. Egymás kezéből kapkodtuk a fűnyírót. Hát, igen,  de szép is volt! Csakhogy elmúlt. Bizony, főleg, ahogy a kertünk nőttön-nőtt, s vele  együtt főleg a nyírandó terület, már senki sem akart füvet nyírni. De nem véletlenül vagyok én olyan szigorú, amilyen! Akar, nem akar, meg kell csinálni. Végülis úgy egyeztünk, hogy az első udvarban hetente nyírni kell, mégis az látszik a legjobban. A középső rész ráér 2-3 hetente, a hátsó pedig 3-4 hetente. Egyébként nem kell sírni, a két fiúnak megy ez, mint a karikacsapás.

 Legföljebb azon izgulok, hogy minden növényem túlélje. Bár most már egyre ritkábban vágnak le valamit, azt is főleg akkor, ha fűkasza van a kezükben. Akkor inkább megyek, és mutogatok, mert nem képesek megkülönböztetni a csalánt a kis fenyőtől.

Drága férjem tud olyan elbambultan fűnyírót tologatni, hogy az észvesztő. Én közben teszek-veszek, nézelődök, vagy éppen öntözök, tökmindegy, egyik alkalommal látom ám, hogy nincs meg a kb. 60 centis fagyalbokor, ami a  kinti kertbe lett ültetve. De hát az előbb még ott volt, most meg huss, eltűnt. Odarohanok, hátha a szememmel van baj, de közelről sem látom, lehajolok a bokor helyéhez, s igen, ott van a kis csonk, amit meghagyott a fűnyíró. Szívem, nem döccent  nagyot, miközben áttoltad rajta? 

Ő, Ő aztán nem, ki van zárva, az biztos már előtte le volt törve, blablablabla...

Tudom, karót kell tűzni  melléjük, de hát 60 centis volt, látni lehetett.!

Törpe vérborbolya kaméleonvirággal átfűzve. A kaméleonvirág is gyönyörűen terjeszkedik, plusz kicsit rapszodikus módon hol itt bukkan elő, hol ott. Én ezt sem bánom, nagyon szép tud lenni. A csüngő inverz luc sötétzöld tűlevelei között is gyönyörűen mutat. Napos helyen annyiban szebb, hogy piros szín is van a levélben, árnyékban sárga-zöld tarka csak.  Télire visszahúzódik teljesen, aztán tavasszal szépen kihajt, sőt, még fehér virága is van.

 Szamóca és borostyán páros, a  természet alkotása. Hátul, az akácosban gyönyörűen terjeszkedik a borostyán, gondolom, madarak ültették, egyre sűrűbben beszövi a talajt. S tavasszal szépen kihajt a szamóca is, az is egyre nagyobb területet hódít meg, gyönyörűen virágzik, s én minden évben elhiszem, hogy csuda sok szamócát fogok enni, de sajnos vagy megelőz valamilyen állatka, vagy nem tudom hova tűnnek róla a gyümölcsök.

Ez itt az akácos, ez zárja le az udvart, de nem teljes szélességében, csak kb. 1/3-ában. Mellé douglas fenyőket ültettem, az akácost viszont ritkítani kell, mert nagyon sűrűn állnak a fák. A szebbek megmaradnak, s néhány ki lesz vágva közülük.

Aljnövényzetként megtelepedett a bodza , természetesen,  a csíkos kecskerágó, és a kökény.

Ó, hát ez milyen növény lehet? Ja, tudom már! Ő a kertem legszebb virága, Ida lányom.

Fején a "bunkósisak" (imádnivaló gyerekszáj), úgyhogy leginkább egy kis űrhajóshoz hasonlít.

Egy időre elköszönök, mert tanulásra adom a fejem. Ugyan nem önként és dalolva, csak muszájból, mivel lejárt a fuv. engedélyünk, s már nem hosszabbítják  meg csak úgy, irány a tanfolyam, potom 150 ezerért, vizsgástul, hogy tudjunk dolgozni. Úgyhogy kívánok magamnak  egy kalappal, vizsga után jövök, addig is mindenkinek jó tavaszvárást, kellemes tervezgetést kívánok.