2016. december 15., csütörtök

Rózsák a kertemből 2. - Austin rózsáim


Ha nem bánjátok, gyakrabban jelentkezem, lehet, így is eltart tavaszig, mire bemutatom a jelentősebb növényeimet:)

Ma jöjjenek az angolok, márint David Austin rózsái.

Nem sok Austin rózsa van a kertben, mert őket nem akartam nagyon kitett helyre ültetni, márpedig nálam nagyrészt egyenlőre az van.
Úgyhogy mindössze 13 féle angol rózsám van, amik közül van néhány, amelyik nem úgy muzsikál, ahogy szeretném, de kaptak még egy esélyt.


William Shakespeare 2000




Amikor beütött a nagy rózsaszerelem, négy angol rózsa volt az első vásárlásom. Mondhatni, tanulópénz, mert naná hogy a BKC-ból rendeltem rohadt drágán, egyrészt mert tapasztalatlan voltam még, másrészt meg türelmetlen is. Az egyik a William Shakespeare 2000. Az első évben nagyon beteges volt, de mivel sem tavaly, sem idén ez nem jött elő, így megbocsátottam neki. Hatalmas virágokat hoz, tömvetelteket, a színe pirosabb, mint ami a képen van. A lábához gólyaorr van ültetve. Elég vékony ágakat hoz, úgyhogy támaszték az nem árt neki. Gyakorlatilag folyamatosan virágzik.


St.Swithun


Ő volt a másik BKC-s rendelésem, és ő az egyik, akivel nem vagyok elégedett. Ősszel át is ültettem egy másik helyre, hátha ott megtáltosodik. Nálam nagyon törékeny rózsa, a virága kétségkívül csodálatos, halványrózsaszín csoda, nem kevesebbet virágzik, mint amit vártam tőle. A BKC-nál futónak hirdették, de ez hülyeség, ez egy bokorrózsa.



Harlow Carr


Csodálatos rózsa, ívesen meghajló, rogyásig virágzó ágakkal. Eszeveszett tüskés, úgyhogy tavaly sövényvágóval metszettem:) Egészséges, nagyon rózsaszín, a virágai inkább közepes méretűek, és csak nagyon enyhén illatosak, de szinte folyamatosan virágzik.


Mary Rose



Igazi rózsaszín rózsa, semmi felhang vagy bemosás, rózsaszín és kész. Kifejezetten egészséges bokor, elég robusztus is, az ágak nem hajolnak meg úgy a virágok súlya alatt, mint a WS 2000-nél. Jól remontál.




Munstead Wood









Az egyik kedvenc, csodálatosan szép rózsa. Három van egymás mellé ültetve, folyamatosan virágzik, a színe káprázatos, egyik fotó sem tudja visszaadni azt a mély bordót. Rettentő tüskés, és kissé merevebb a habitusa. Imádom.


Gentle Hermione





Mereven felálló szárú, dús, sötétzöld lombozatú, nagyon egészséges rózsa, tömvetelt, hatalmas, világosrózsaszín rozettákkal. Elég erős illata van, jól remontál.


Grace



Én egyszerűen imádom ezt a kissé dáliára emlékeztető virágú, a majdnem narancsból kinyílva barackszínbe hajló rózsát, a világos, üdezöld leveleivel, a megbízható virágzásával, a szép bokros formájával.


Lady Emma Hamilton

Megbízható helyről vásárolva egyszerűen nem megy semmire. De olyan szinten nem, hogy ugyanakkora, mint amikor elültettem, ezelőtt 2 éve. Úgyhogy ősszel ő is új helyre került, ha ott sem indul be, akkor kénytelen vagyok kiszedni.


A kép a netről van, bizonyítva, hogy akár ilyen is lehet:)



Winchester Catedral


Kissé merev habitusú rózsa, aránylag egészséges szinte folyamatosan virágzó. Néha visszaüt az egyik szülőre (Mary Rose), és akkor felemás virágokat hoz, sajnos ezt nálam még nem csinálta:)



Eglantyne



A képek a netről vannak, mert nálam ugyan tavaly tavaszi ültetés, de valószínűleg elmulasztottam lefényképezni.
Mérsékelt illatú, méter körüli, folyamatosan virágzó cserjeként jellemzi a HMF.


Evelyn



A képek szintén a netről, lévén, hogy nálam még nagyon fiatalka. 1 - 1,5 méteres cserjének írja a HMF, erős illattal, folyamatos virágzással.

A képeket nézve le sem tagadhatom vonzalmam a rózsaszín, barackszín telt virágú rózsák iránt:)



Dark Lady




A képek a netről. Ibolyától kaptam, még aprócska, de már hozott virágot, csak épp a képet nem találom. Istenem, millió képet csináltam, kénytelen leszek nekiállni köztük is kialakítani valami rendszert, mert meglehetősen sok időbe telik megtalálni pont azt, amit akarok. Ha ugyan megtalálom.

A HMF szerint mérsékelt illatú, 120 centi körüli bokor, folyamatos virágzással. Egyébként valóban páratlanul szép virága van.



Fighting Temeraire


Új fiú! Kép a netről. Közel 2 méteres bokornak írja a HMF, nagyon nagy, féltelt, barack színű virágokkal. Folyamatosan virágzó.


Ennyi lett volna mára, s meg kell jegyezzem, roppant jólesik visszanézni a képeket, bár így szívfájdítóan messze van még a tavasz:)

A következő részben hagyjuk a modern rózsákat, és rátérünk a történelmi rózsákra, mondjuk kezdjük a gallicákkal és az albákkal.

Köszönöm, ha velem tartottatok:)


Petra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése