A datolyaszilva fogyatkozik rendesen, most már lehet szedni, ugyan újfent elkövettük azt a "hibát", hogy egy csomót leszedtünk félig éretlenül, de egyszerűen nem lehet megállni.
Az ilyen gyönyörűségeknek köszönhető (oszlopos kék valódi ciprus), hogy a kert télen is él. Ráadásul ez egy igen gyorsan növekvő örökzöld, úgyhogy hamar látványos eleme lesz a kertnek. Én a magam részéről nem tudok betelni vele:)
A Red Robin photinia is nagyon mutatós, újra jelentős már a mérete (3 éve csúnyán visszafagyott).
Kicsit fakóbb, színtelenebb, de mindig mutatós
Elfe, most kicsit sárgásabb tónusú a virág, és ha melegebb az idő, akkor ugyanolyan pompás illata van, mint nyáron.
Egy másik szögből, most az örökzöldek dominálnak, a lombullatók kissé háttérbe szorulnak.
Az Utersener Klosterrose valami hatalmasat nőtt, és gyakorlatilag talajtól tele van levéllel. Nagyon egészséges rózsa. A támrendszerét bővíteni kell, hogy a hosszú ágakon szépen tudjon virágozni.
A Nahéma még mindig ennyire tele van bimbóval-virággal.
Egyébként a Lottumon és a Schultheis-en kívül Lengyelországból is rendeltem rózsákat,
még pedig a következőket: Darlow Enigma
Route 66
Katy Road Pink
Little Butterfly
Majd a hosszú téli esték valamelyikén közelebbről is bemutatom őket.
A naspolya is kínálja a gyümölcseit.
Dudváslonc, még mindig tele van virággal
Perzsafa, a lilás-bordó árnyalat az idén már biztos elmarad, de így is gyönyörű színfoltja az őszi kertnek.
A Felicite Parmentier bokra
A Munstead Wood még mindig fáradhatatlanul virágzik, csak most még sötétebbek a virágai.
Szinte feketébe játszó bordó lett, valami káprázatosan szép. De én nagyon elfogult vagyok ezzel a rózsával, amit azért megmagyaráz, hogy ugyan kora tavaszi szabadgyökerű ültetés, mégis kora nyár óta egyfolytában virágzik. Még most is.
Jacques Cartier bokra
és virága
Hétjófiú cserje hatalmas levelei, gyönyörű kis ékszer a kertben, kár hogy meglehetősen ritka:)
A komlósgyertyán egy hete még alig-alig színeződött, ebben a pár napban azért sárgábbak lettek a levelei, és lassan-lassan hullatni kezdte őket.
Utolsónak hagytam a legszebb színt produkáló kis cserjét, a diervillát. Még ma is van rajta levél, szinte lángol a bokor. Kis kertekbe is gyönyörűen beilleszthető, mert kb. 1 méter magas lesz, igaz, hogy szélességre meg a duplája, tehát inkább széltében kell helyet találnunk neki. Nyáron sárga virágokat hoz, egészséges, igénytelen cserje.
És most, hogy a végére értem, már nincs is más dolgom, mint áldott, békés ünnepeket kívánni mindnyájatoknak! Találkozzunk a következő évben is!
Petra
Hihetetlen hogy ilyen a karácsonyi kerted! Annyi szépség van benne még mindig, hogy el se akarja hinni az ember lánya hogy ez a karácsonyi kerti pompa. Nálunk is olyan zöld a fű a kertben, mintha május lenne.
VálaszTörlésMég mindig van datolyaszilvád?! nagyin irigy vagyok4
áldott, békés karácsonyt kívánok nektek! Margó
Kedves Margó! Csak most volt időm fölnézni, hiába ha karácsony, akkor sütés meg a főzés:)
TörlésIgen, ez a tavaszias tél ilyen kertet produkál, bár bevallom őszintén, jobban örültem volna szép havas tájnak. Bár, ha minden igaz, megkapom:)
Igen, a datolyaszilvák még nem fogytak le, most majd gyorsítani kell lassan, nehogy tönkremenjenek. Remélem, te is tudtál enni a fádról, és nem okozott csalódást az íze.
Neked is békés ünnepeket!
Petra
Kedves Petra, a hegyi mamutfenyővel kapcsolatban tudnál segíteni? A mién rögtön az ültetés után elkezdett sárgulni, mit csináljak vele?
VálaszTörlésHelena
Szia Helena! Mikor ültettétek? A mamutfenyő nem bírja a meszes,száraz talajt, ez okozhatja a sárgulást. Sok helyen kifejezetten savanyú talajt írnak neki, ha ennek a feltételnek az ember nem is tud megfelelni, muszáj savanyítani a talajt. Amit tehetsz:Most: gyökerek megsértése nélkül rhodi föld és/vagy tőzeg beásása a talajba. Fenyőkéreggel vastagon mulcsozni. Áprilistól keserűsóval lombtrágyázni, öntözéskor citromlevet a vízhez tenni, ez szintén már csak tavasztól.
TörlésRemélem, rendbe fog jönni a fácska, a talaj savasítását arányosan a méret növekedésével folytatni kell majd.
Petra
Kedves Petra, nagyon szépen köszönöm a tanácsaidat, így fogok tenni! Sajnos a kertészetben semmit sem mondtak a fa igényeiről. Tekeresben vettük, októberben. Veszprémben láttam már egy nagyon szépet remélem a miénk is rendbe jön.
TörlésLepsényben, Balaton mellett van a telkünk, ott van a fa.
Hűséges olvasód vagyok! :-)
Heléna
Én is Alsótekeresen vettem az enyémet, úgyhogy testvérek:)
TörlésHogy nagyon ne keseredj el, elárulom, nálam is a második van, az első valamiért tönkrement. Ha úgy látod, hogy télen nagyon csúnya lesz, akkor lehet, hogy érdemesebb tavasszal venni helyette egy másikat, neki a tavaszi ültetés, úgy emlékszem, megfelelőbb. De persze azért ne temessük el rögtön, nagyon sok mindent kibírnak a növények.
Mindig szívmelengető érzés ilyent olvasni:)
Petra