Eljössz velem a Wilhelmába?

Gyermekkorom egyik legszebb emléke Németországban a Wilhelma. Persze az egész ország lenyűgözött, gyerekként főleg a finomabbnál finomabb csokikkal, fagylaltokkal, a bőség zavarával, ami náluk volt. Emlékszem, minden nap képes voltam megenni egy fürt banánt, hiszen nálunk csak húsvétkor meg karácsonykor volt kapható. Anyum miatt kétévente mentünk egészségügyi okokból (de szépen fogalmaztam, ez egy nagyon szomorú történet, majd egyszer, máskor, máshol), testvérbátyja kint élt Esslingentől nem messze, és háromszor elvitt minket a Wilhelmába is. Akkoriban még nem koncentráltam a növényzetre, de csodaszép volt a környezet, az állatoknak aránylag nagy hely jutott, csudajó volt.
Tavaly az én nagyfiam is kijutott az immár hazaköltözött, 80 éves nagybácsival, aki elvitte nyaralni Robit.
Stuttgartba, a Wilhelmába is elmentek, s az én drága kicsi kincsem, tudva anyuka növények iránti szeretetéről, egyfolytában fényképezett. Ahhoz képest, hogy állatkertben volt, eléggé figyelmen kívül hagyta az állatokat, de én ezt elnézem neki. Szóval, itt egy kis ízelő a Wilhelma növényvilágából, fogadjátok szeretettel:

Ez az a ritka kép, ahol az állatvilágból fotózott.

Gyönyörű ez a maci, ugye?

Az én szerény tudásomat túlhaladják ezek a növények, de hogy gyönyörű, az biztos

Micsod hatalmas levelek!

Alig várom, hogy az én kertemben is legyen legalább egy ilyen hatalmasra nőtt fa!

Milyen édesek!

Szeretném felhívni a figyelmet a kristálytiszta vízre!

Ez biztos valami mimózaféle, olyan a virága, sőt a levélzete is, mint a selyemakácé.

Hát, ennyi volt a séta, remélem ti is élveztétek!